Czuczor Gergely: Beköszöntő

Ti, heted hét ország tős gyökeres népe,

A teremtő kéznek eredeti képe,

Erős, ép, romlatlan, délczeg, szittya vérek,

Földiim, köszöntlek, és figyelmet kérek.

 

Más a világ soru, mint volt hajdanában,

Szabad lett a jobbágy a magyar hazában;

Adjon is hát túl a szolgai erkölcsön,

S szabadsághoz illő természetet öltsön.

 

Szabad embert illet nemes gondolkodás,

Bűn fiának való a meghunnyászkodás,

Szabad ember kimél személyt és birtokot,

Mert máséra törni utonálló szokott.

 

Ollyan a szabadság, mint a köszörült kard,

Melylyel ha bánni tudsz, diszit, s életet tart;

De ha ugy vaktában hadorászunk vele,

Magunknak gyilkosa, és csorba lesz bele.

 

A szabadság büszke, nem kell neki ingyen,

Hálátlannak lenni ő előtte szégyen,

Gazdag uzsorával vissza is fizeti,

A mit jó hazája kölcsön adott neki.

 

Ki a szabad ember? ki ura magának,

Kit vad indulatok el nem ragadának,

Ki, mint hegytetőn a száz esztendős cserszál,

Villám és fergeteg boszujára megáll.

 

Ki a szabad ember? ki másra nem szorúl,

Ki ön keze, s esze után él boldogúl;

De kinek, ha hajtják, csak akkor van dolga,

Az nem szabad ember, hanem henye szolga.

 

Ki a szabad ember? ki a fegyverhez ért,

Kit torolatlanúl ellensége nem sért,

Kitől visszaborzad a gonoszok hada,

Mint him oroszlántól a pusztaság vada.

 

Béke a szabadság ékes koronája,

de ha valaki azt sérteni találja,

Ott a szabad ember villámló fegyverrel,

S a hazarontóval bátoran szembe kel.

 

Szabadnak lenni szép, és dicső állapot,

De józan észt kiván, s aczél akaratot,

Hol lábát megveti, nem vonul ő hátra,

Ha valahol, csak itt kell ember a gátra.

 

Földiim, vágytok-e hát lenni szabadok?

Ha igen, azt mondom, hogy összefogjatok,

Sőt vének és ifjak, ti esküt is tesztek

Nemde, hogy országunk hiv fiai lesztek?

 

Köz anyánk a haza, s mi övéi vagyunk,

Magunknak, s ő neki vetünk és aratunk,

Testvérim, anyánknak táplálékot adjunk,

Mert ha veszni hagyjuk, mi árván maradunk.

 

Ez anyaföld terem bort, búzát, sót, aranyt,

Mint örökös szülő béke után sohajt,

S nem védheti magát, de szülé a vasat,

Mellytől elleneink szive ketté hasad.

 

Ám hasadjon tőle olly korcsnak is szive,

A ki haz7ájának megszünt lenni híve,

Ki idegen földi népekkel czimborál,

Csapjon az áruló fejére bűnhalál.

 

Éljen a magyarok ezredes hazája,

És nemzetünk feje, koronás királya,

Éljenek a népet boldogitó urak,

Kik jusban, teherben vele osztoztanak.

 

Forrás: Nép barátja  1. kötet 1. sz. Bp., 1848. junius 4.