Ügyefogyott király volt az
A második Endre,
Papucs alatt szuszogott az
Istenteremtette;
Felesége tartotta az
Ország gyeplőszárát,
Őgyelgett is ám a szekér
Majd tüled majd hozzád.
Gyöngye kéz az asszony keze,
Nem való kormányra,
Hátha még a gyöngeségnek
Gonoszság a párja!
Endre király, gonosz asszony
A te feleséged,
Szíve gonosz, neve Gertrúd,
Születése német.
Gertrúd a jó magyarokat
Kutyába se vette,
Hivatalrul méltóságrul
Le-letevegette,
A helyökbe meg a maga
Perepútyát rakta.
Maradtak vón, vesztek vóna
Ott a hazájokba’!
Illyen sértést szenvedtenek
A nagy uraságok,
A szegény nép meg szenvedett
Húzzavonjaságot,
Szenvedett az istenadta
Árva magyar népe;
Mint a Krisztus a keresztfán,
Ollyan volt a képe
Úgy fizette a sok adót,
Hogy a szeme dűledt,
Nem volt irgalom számára,
Nem volt könyörület
A királyi udvarból illy
Nyájas szavak jöttek:
„Dolgozz, paraszt, dolgozz, fizess,
Azután dögölj meg!”
Néhányan az efféléket
Megsokalták végre;
Szövetkeztek rettenetes
Összeesküvésre,
Azt mondották: „Söpörjük ki
A királyi házat
Annyi benne a szemét, hogy
Igazán gyalázat.”
Csak Bánk bán, a nádorispán
Tartóztatta őket,
Nem remélt-e sikert? vagy tán
Remélt jobb időket?
De mikor a feleségét…
Iszonyú történet!...
Hogy kezdjem? hogy végezzem?...
No jaj neked, német!
Bánk bánnak a feleségét
A királyné öcscse
Erőszakos lator móddal
Megszeplősítette.
Szép az asszony, ifju és jó,
Asszonyok virága!
S eltiporva, bele dobva
Fertőzet sarába.
„Föl, barátim!” ordit a férj
Kínja nagy voltában,
„Lelkemen a bosszuállás,
Kardomon halál van;
Föl, barátim, egyenesen
A királyi házba…
Királyi ház? bordélyház és
Zsiványok tanyája!”
És bementek egy csoportban
A királyi lakba,
Ott a német urak épen
Dőzsöltek kaczagva;
Akkor is, míg a magyarnak
Borát, étkét falták,
A szegény magyar nemzetet
Veszettül csufolták.
Megálltak ám a magyarok
A ház közepében,
Mindeniknek egy-egy mennykő
Villogott szemében;
Meg is hökkent a németség
Egy keveset ekkor,
A ki ivott, gégéjében
Eczetté vált a bor.
Kezdte pedig a beszédet
Maga nádor Bánk bán,
Királynénak s udvarának
Jó estét kivánván:
„Jó estét, jó mulatságot,
Fölséges személyek…”
A királyné: „Mit akartok,
Hivatlan vendégek?”
„Azt azonnal tudni fogod,
Nem soká váratlak,”
Felelt Bánk bán, „elbeszélem
Neked s ez uraknak.
Tiszteletet parancsolok!
Mert nemzet áll itten,
Egy megbántott nemzet, és a
Bosszuálló isten!
Mi vagyunk a vendég itt?
És nem ti lennétek?
Ti vagytok itt a hivatlan
S hálátlan vendégek!
Befogadtunk titeket s ti
Kivertetek minket,
És eszitek és iszszátok
Testünket, vérünket.
De csak ettétek… mert ez az
Utósó falattok;
A mi most van szájatokban,
Ettül megfuladtok!
Először is te halsz meg, te
Gertrúd, német szajha!
Te királyné s kerítőné
Egy személyben!... rajta!”
Bánk bán kardja a királynét
Át meg általjárta,
S magyarság a németséget
Hányta mind kardjára.
A ki birta megszökéssel
Életét elorzá,
Meghalt, a ki nem szökhetett…
Kitisztult az ország!
Forrás: Nép barátja 1. kötet 9. sz. Bp., 1848. julius 30.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése