Ferenczi Zoltán: Petőfi életrajza I. kötet, II. könyv 3. fejezet

III.            FEJEZET

Először Pápán

Újra Sopronban. – Orlayhoz megy Pápára. – Tanuló Pápán. – Szakít a tanulói pályával. – Elhagyja Pápát s Pozsonyba megy. – Tervei.

Petőfit 1841. február havában a jan. 31-diki elbocsátó rendelet értelmében többedmagával Sopronba vitték s 28-án bocsátották el végleg, amint ez a már idézett főkönyvi kivonatban olvasható. Kiszabadulásának híre megelőzte őt és soproni barátai kezdetben aggódtak emiatt; mert nem egyszer említette szökését s különben is valószínűvé tette ezt előttök a költő hajlama a szokatlan iránt. Úgy látszik, megérkezte után, mi febr. vége felé történhetett, azonnal fölkereste Pákhot és Sasst, kik ekkor együtt laktak s eloszlatta aggodalmaikat. „Kiaszottan, elviselt katonaruhában” jelent meg nálok, teljesen igazolva az orvosi vizsgálatot, hogy szolgálatra nem alkalmas. E véleményt adhatták minden különösebb kedvezés nélkül is. Barátai nagy örömmel fogadták, vég nélkül kérdezősködtek kiállott szenvedéseiről s ő bőven elbeszélte őket, miközben büszkén mutatott obsitjában a „treu und redlich gedient” kifejezésre.

-No lám, mégis tettél valamit – mondá Pákh.

Öcsém, ennél többet is tettem – felelt büszén -, mostam, söpörtem, sikáltam ott is, hol nem szerettem; csak a főzéshez nem akartam érteni – ez alól a vén bakák felmentettek -; diák-kóficnak nevezvén főztömet.

Kopott ruháját kicserélték s aznap este a színházba mentek, hol valami oly hosszú lovagdarabot adtak, hogy a közép-csillár is kialudt, mire vége lett. Petőfi jókedve alig ismert határt; „ugrált, tombolt, adomázott jókedvében”; esténkint meg a Neuhof-féle mulatóhelyen gyűltek össze s víg szó között töltötték az időt, hallgatva elbeszéléseit. „Boldogabb embernek alig ismerem” – írja Sass, s mivel katonasága alatt levélben kibékült apjával, elhatározta, hogy haza is ellátogat, anyját kívánta látni minden áron.

Körülbelül egy hetet töltött Sopronban, innen Pápának indult* (* Sass István: Petőfi mint obsitos. Vasárnapi Ujs. 1884. 12. sz.) Orlay látogatására, ki ez évben már ott tanult s onnan meg haza készült szüleihez. Márc. elején hagyta el Sopront s 10-én már Pápán volt, amint ez világos Kuruttyó című költeményéről, mely alá ezt írta: „Pápa. Mart. 10. 1841.”

Ferenczi Zoltán: Petőfi életrajza I. kötet II. könyv 2. fejezet

II.            FEJEZET

A közlegény

Katonáskodása Sopronban 1839/40 telén. – Külseje. – Büszkesége. – Adomák. – Nehéz szolgálata. – Részletek katonai szolgálatából. – Barátai: Orlay, Nagy Imre, Lantay Sándor, Pákh Albert. – Olvasmányai. – Versei. – Szavalása. – Szokásai. – Jövőjében vetett hite. – Látogatása Pozsonyban. – Búcsú című költeménye. – Masírozás Grácba. – Levele Nagy Imréhez. – Betegsége. – Kupis Vilmos. – Hozzá írt költeményei. – Dr. Römer. – Kiszabadulása.

Petőfi 1839. szept. 6-án lépett be a Gollner-féle, jelenleg Ernő főherceg nevét viselő, 48-ik gyalogezredbe mint önkéntes újonc s az első századba sorozták 1504. sz. alatt. Szolgálati ideje 6 évre szólt.* (* L. Bayer Ferenc: Petőfi katonáskodása. Nyílt levél dr. Meltzl Hugó úrhoz. /Koszorú. II. 1879. 272. l./ E ponthoz Moulholand ezredes napi parancsa így szól: Bregenz 15-ten September 1839. Standes-Veränderungen. Art. 1. In Zuwachs ist zu nehmen: Der freiwillige  Rekrut Alexander Petrovich 1504. den 6. September 1839. bei der I. Comp. L. még a Haupt-Grundbuchsblattot:

Az egykorúak, kivált dr. Sass István meg, bárha jegyzeteikben jellemző módon nem említik egymást a költő soproni barátai között. Dr. Sass azt mondja, hogy vágyva-vágyták őt megismerni, ő egykori szent-lőrinci tanulótársát, a többi tanulók azt a Petrovicsot, aki színész volt, már számos kalandon ment át, ismerte Lendvaynét, a legelső színészeket, látta Vörösmartyt, Bajzát. Az érdekeltséget még növelte a szegény katona elhagyott helyzete, előbbi hányatásai, az az elkeseredés, mely a hadsereghez űzte s végre azok a túlzások, melyekkel sorsát kiszínezték, vagy sohasem történt kalandokban szerepeltették, melyek annál több hitelre találtak, minél kevésbé valának igazak.

Végre egy őszi délután megláthatták Németh Jancsi tanulótársuknál s a valóság természetesen meghazudtolta a szállongó híreket. „A szobába léptemkor, írja dr. Sass, szerényen meghúzódva festetlen diákládán üldögélve találtam egy fakó arcú, mohodzó bajuszú, vézna kinézésű, egészen igénytelen katonát, ölében lógatva fehér vállszíjáról lecsüngő szuronyát. Köszöntésemre katonásan felállt, oldalára húzá fegyverét s érdes tenyerének szorítása, testalkatától elütőleg edzett kezek erejét érezteté velem. Sárga pitykés, zöld hajtókás monturja, nadrágja, csolnakszerű bakancsa úgy lotyogott rajta, mintha nem is rá szabták volna; egyedül nyakszorítója állt feszesen, fölpeckelvén vékony nyakán ülő fejét, melyen a rövidre nyírott s felálló sertehaj – mely sötétben dörzsölve akárhányszor szikrázott –é, beesett arc, fekete bőrszín, élénk két barna szem, mint régi ismerősök jelentkeztek előttem.”* (*Petőfi katonáskodása Sopronban. (Vasárnapi Ujs. 1884. 6-7. sz.) Kérdezősködéseikre aztán futólag elmondta élte főbb mozzanatait, apja kitagadását, a színházi nélkülözésekkel telt s mégis „dicsőséges napjait”, röviden az okokat, melyek miatt katona lett; de mindezt a szánakozást kizáró modorban. Ez megfelel a valóságnak. Orlay és Szeberényi ugyanazt mondják, hogy bár mélyen érezte nyomorú helyzetét, büszkén viselte sorsát s legfölebb humorizált rajta. ily humoros hangulatában egyszer Hankovszky Miksa volt aszódi tanulótársával találkozott az utcán, aki fűszerárukkal megrakott kis szekeret húzott. – Hát te mit csinálsz itt? – kérdé tőle megütközve. – Inas vagyok egy fűszerkereskedőnél – válaszolt. – No öcsém - felelte rá -, sajnállak, nekem is rossz dolgom van ugyan, de mégsem cserélnék veled.

Ferenczi Zoltán: Petőfi életrajza I. kötet II. könyv 1. fejezet

MÁSODIK KÖNYV

1839. febr. 15-1844. máj.

„Fölszedtem sátorfám és világnak mentem. –

Homályos sejtések munkálódtak bennem.”

Fölszedtem sátorfám

*

„Kínok égtek a szülőkebelben,

Hogy búcsúmnak csókját rálehelltem”…

Távolból

„A változó szerencse kerekén

A nagy világot összejártam én…

… ürömével a tapasztalás

Sötét pohárból annyiszor kinált,

Hogy ittam volna inkább a halált.”

Hazámban

„Hat esztendeig voltam istentül, embertül elhagyott föl-

dönfutó; hat esztendeig volt két sötét árnyékom: a nyomor

és a lelki fájdalom… és mikor? ifjuságom kezdetében,

az élet legszebb szakában, mely csupán az örömöknek van

teremtve, tizenhatodik esztendőmtől a huszonkettedikig.”

Úti levelek. XI.

„Tiszta e kebelnek mélye;

Égi kéz lövellt beléje

Lángokat.

És a lángok szűzen égnek,

Szent oltárul az erénynek,

El nem romlott szív alatt.”

Én.

„Non si male nune, et elom sie erit.”.

Levele Nagy Imréhez. 1840.

I.                 FEJEZET

Sikertelen kisérletek

Apja kitagadja. – Elhatározása. – Odahagyja Selmecet. – Útja Pestig. – Találkozása apjával. – Megszökése. – Statista a Nemzeti Színháznál. – Salkovics Péterhez megy Ostfi-Asszonyfára. – Szünidei élet. – Tóth Róza. – Hozzá írt költeményei. – Orlayhoz írt költeménye. – Váratlan fordulat. – Salkovics elhatározásának okai. – Katonának áll. – Ennek közelebbi okai. – Katonaélete költeményeiben.

A költő csak imént töltötte be 16-dik életévét, midőn a sorsát eldöntő félévi vizsgálat megtörtént 1839. január végén és február elején. Az osztályozást apja is megkapta éspedig nem fölvilágosító magyarázatok nélkül, melyek haragját a végletekig fokozták. Ehhez járultak csalódásai. Ő fiába büszkeségét helyezte, reményeiben úgy tekintette, mint elszegényedett szülői egykori gyámolát, kiből, a kor gyakorlata szerint, pap vagy ügyvéd lesz. Most legszebb várakozásai füstbe mentek, amint hívé éspedig keserves áldozatai dacára, melyek csekélységök mellett is terhesek valának. Haragja és elkeseredése nem ismert határt. Egy szemrehányásokkal tölt levelet írt neki, melynek végén kijelentette, „hogy hanyagsága rendetlensége, korhelysége s kicsapongásai miatt érdemetlenné tette magát arra, hogy róla többé mint fiáról gondoskodjék, hanem egészen sorsára bízza.”* (* Szeberényi: Néhány év Petőfi életéből. 12. l.)

E levél február 10-dike körül jutott kezéhez s azonnal közölte Szeberényivel, miközben könnyezett – először -, írja róla. Elolvasván a levelet, vigasztalni próbálta különösen azzal, hogy a rosszakaratú rágalmak által elvakított apát világosítsa fel s ő bizonyosan megengesztelődik.

- Sohasem, felelt ő, ismerem atyámat; de különben kegyelemért esedezni atyámnál sem fogok.

Azonnal készen volt a már régóta érlelt elhatározással, hogy nem tudja ugyan, még merre, hová; de Selmecen többé nem marad. Hiába volt minden marasztalás, rábeszélés; végre barátja azt kérdezte, hol veszen az útra pénzt?

-         Elmegyek a pápista paphoz, válaszolá, és azt mondom neki, hogy Vácra, a püspökhöz akarok menni, mert áttérek a katolikus vallásra.

Erre mindketten nevetni kezdtek s ezóta „helyzetének csak nevetséges oldalát látta”.

Ezt az adomaszerű esetet mindkét Szeberényi megtörténtnek állítja; t. i. valóban elment a róm. kath. plébánoshoz, kitől egy tallért kapott; ezen Zuán cukrásztól süteményt és liqueurt vásárolt s  elmenetele estéjén búcsúlakomát tartottak belőle.* (* Kemény János úgy adja elé, mint a költőtől hallottat, hogy útközben is betért egy pár róm. kath. paphoz ugyanez ámítással, azt mondván, ki akar térni, mert gyűlöli a lutheránusokat. Az egyik pap csak pár garassal „szúrta ki a szemét”, de a másik, szívére kötvén a jó szándékot, egy tallért adott. Ennyi tanú előadására el kell hinni a költő e csínjét, mely különben jellemével nehezen egyeztethető meg; az azonban aligha valószínű, hogy többször ismételte volna. /L. Kermény: Adalékok Petőfi Sándor életrajzához./ Koszorú. V. 1881.) Kevés úti költséget pedig abból szerzett, mint Szeberényi mondja, hogy eladogatta könyveit, ágyneműjét s egy pár ruhadarabját. Előbbi lakását apja levelének vétele után azonnal odahagyta, holmiját köpenyege alatt Szeberényiék közeli lakására hordta át s az iskolából végleg kimaradt, fölhasználván némileg véletlen ürügyül az ekkor ott elterjedt ragályt (scabies).* (* Koronczy följegyzése Kovácsi József elbeszélése után. Egészen bizonyos az, hogy ha semmiféle ürügye sincs, mégis kimarad.) Ezt a pár napot jobbára Szeberényiék lakásán töltötte, éjjelre hálni Reichelhez*  (* Utóbb Rákosi János) ment; az utolsó éjszakán azonban (febr. 14. vagy 15-dikén) a két Szeberényiel beszélgetve fönnmaradt éjfél utánig. Ekkor Andor átengedte ágyát, de nem bírt elaludni; kevés idő múlva fölkelt, gyertyát gyújtott, elégette leveleit s egyéb papírjait, míg „barna, halvány arcán meglátszott a belső küzdelem”. Aztán egy fehér vászontarisznyába bepakolta kevés holmiját, miközben Szeberényi Lajos ismét megkísérlé, hogy maradásra bírja.

-         El vagyok tökélve. Kérj tőlem bármit, felelé, csak ezt ne. Én itt már nem maradhatok.

Erre mindkettőjöknek egy „Isten veletek”-kel érzékeny búcsút mondott, megcsókolta őket s Lajossal megújította a kölcsönös ígéretet, hogy sorsukról egymást értesítik. Aztán hátára vetette batyuját, befödvén huszáros köpenyével s a csikorgó hidegben még hajnal előtt kilépett Selmec déli kapuján a Pest felé vivő útra.

Ferenczi Zoltán: Petőfi életrajza I. kötet I. könyv 5. fejezet

V. FEJEZET

Selmecen

(1838. aug. 31-től 1839. febr. 15-ig)

Szülőinek vagyoni helyzete. – Bukásuk okai. – Sándor katona akar lenni. – Selmecre megy. – Tanárai. Tanítás módszere. – Tanulásbeli hanyatlása. – Ennek okai. – Kedvelt tárgyai. – Német színészek Selmecen. – Félévi eredmény. – Önművelődése. – A „nemes magyar társaság”. – A „tót irodalmi kör”. – Munkálkodása a magyar társaságban. – Szeberényi Lajos. – A költő külseje. – Szeberényi megjegyzése a költő természetéről. – Ennek cáfolata. – Lakótársai. – Az események hatása 1830/40. között

Ez évek alatt, amíg Sándor 1830-tól különböző helyeken járt iskolába, szülei folyvást Szabadszálláson laktak. Mint bérlő, apja összesen 10 évig bírta a városnak részint mészárszékét, részint korcsmáit és szigeti majorját s e 10 év alatt 1840. novemberéig összesen 24,539 váltóforint bért fizetett, amint ez Szabadszállás tanácsa bizonyítványából világos.* (* L. erről és Petőfi szüleinek ez időbeli viszonyairól főképp Kacziány Géza: A jó öreg korcsmáros című cikkét. /Koszorú. 1882. VIII. 506. l./)

Több éven keresztül dolguk itt is nagyon jól folyt. Vagyonukat meggyarapították, 1837-ig majdnem minden évben vettek valamit, 1832-ben esztrengahelyet* (* juhfejő-hely) 200 frton, 1833-ban földet és szőlőt 75 frton, 1834-ben és 1835-ben földet 585 frton, 1836-ban szőlőt és földet 1455 frton, 1837-ben szárazmalmot, földet és kertet 840 frton, 4 ökrön s a fentebb említett esztrengahelyen. A szabadszállási tanács 1838. jún. 22-diki bizonyítványa szerint volt 29 ¾ rész hold földjük, jókészületű tanyai épületekkel, egy szárazmalmuk malomházzal, 500 barázda szőlőjük, egy szérűskerjök, belső kertjök, belső telkök, mely józanbi földjökkel együtt 7 ½ holdat tett, melyeket mintegy 8400 frton vásároltak. Ezekhez vehetők a mesterség folytatásához szükséges barmok s egyéb ingóságok. Így számítva, az öreg Petrovics vagyonos embernek volt mondható. Erről az időről mondja a költő, hogy:

Háza, kertje, földje, pénze, mindene volt,

Alig tudta számát ökrének, lovának.

Vagyonosodása némileg merésszé is tette s nagy részben ez lett vagyoni romlásának oka. Nem elégedett meg a szabadszállási bérlettel, 1837. elején kivette az ercsi mészárszéket is három évre 3000 váltóforinton, melyet 3000 váltóforint kautio mellett egy Matulay András nevű székálló legényére bízott, s távoli lakása miatt nem gyakorolhatván felügyeletet, helyettest állított maga helyett 300 frt bérfizetéssel, ki a szükséges számadásokat vezesse.

Eközben eljött az 1838-diki tavaszi árvíz. A Duna egész Szabadszállásig hatolt, a  talajvizek magasra emelkedtek, lakóháza és 28 öl tanyai épülete romba dőlt, házi eszközei nagyobb részt az árvízbe vesztek, úgyhogy kénytelenek voltak Kovás Péter nevű szomszédjokhoz költözni egy időre s féltőbb  holmijokat a szomszéd Fülepszállásra vinni.* (* Protestáns egyházi és iskolai lap. 1887. 15. sz. és Pesti Napló. 1881. 93. sz. Petőfi gyermekkoráról.)

Ferenczi Zoltán: Petőfi életrajza I. kötet I. könyv 4. fejezet

IV. FEJEZET

Tanuló-évek Aszódon

(1835. szept. 1-től 1838. jún. 30-ig)

Aszód. – Az aszódi algymnasium. – A tanítás módszere. – A költő tanulása. – Évi eredmények. – Öccse, István. – Iskolai élet. – Tanulói csínek. – Rajza és írása. – Önmívelődése, olvasmányai. – Költői hajlamok. – Kinézése. – A gyermekből ifjú lesz. – Színészek Aszódon. – Színész akar lenni. – Ennek következményei. – Bizonyítványai. – Eredmények. – Valedictio.

Aszód mezővárosa, hova apja Petőfit a pesti csekély sikerű két évi kísérlet után az algymnasiumba vitte, a budapest-miskolci országút mellett a Galga-patak völgyében fekszik kellemes emelkedésű dombon. Ennek oldalára kapaszkodik föl a házak nagyobb része a tetőig. A városka legfőbb dísze a Podmaniczky János idejében még a múlt évszáz elején épült két szárnyú kastély, mely szép kertjével szintén a domb oldalán fekszik, s melynek jobb szárnyában a nagyszerű, barack-ízlésben kifestett ebédlőt már Bél Mátyás megdicséri s kiemeli, hogy kellemesebb lakot alig

képzelhetni úgy vidám tekintete, mint egészséges levegője miatt. E, ma már idegen kézre került kastély fölött valamivel magasabban, az udvarra hosszan nyúlik be egy emeletes épület, az ún. „zöld kastély”, egy másik Podmaniczky-ágé, nevét zöld színétől kapván.

E vegyesen német, magyar, de túlnyomóan t lakosságú mezőváros Petőfi szülei otthonának mondható s ők úgy is tekintették. Ide költözött vala ki mind apai, mind anyai nagyapja a felföldről s itt vette nőül Petrovics István a költő anyját. A szülők hát kegyeletes érzéssel gondoltak Aszódra s csak annál természetesebb, hogy Petőfi apja ide vitte fiát, a öltő keresztapja, Martiny Károly rábeszélésére; mert, mint láttuk, csalódásában egy ideig arra is gondolt, hogy fia taníttatását abbahagyja.

A bemutatásnál az apa, Koren István tanár előadása szerint, körülbelül ezeket mondta: „Elvettem őt onnan (t. i. a pesti piarista gymnasiumból, hol az I. grammaticai osztályt végezte 1834-35-ben), mert a színházak körül ólálkodott s elhoztam ide keresztapja, Martiny Károly úr ajánlatára, professzor úr keze alá. Tettem ezt annál szívesebben, hogy mind nekem, mind különösen nőmnek Aszód kedves emlékű város. Lakása leend Neumanné asszonyságnál, kivel nőm itt-tartózkodása óta kegyeletes viszonyban áll. Pesten már konfirmáltatott is Kollár János lelkész úr által.* (*Kollár volt az első pesti tót egyház alapítója és első lelkésze. E szerint 1834-/35-ben Petőfinek őtőle tót nyelven kellett hallgatnia a tanítást. Pester Ll. 1893. 171. sz. /Abendbl./ V. ö. P.-M. VI. 96. l.)

Sándort, ki ekkor 12 és fél éves volt, bizonyítványa alapján Koren a II. grammaticai osztályba vette föl. Lehetetlen itt meg nem jegyeznünk, hogy a költő koraérettsége mellett is osztályaiban lassan haladt. Azt mutatja ez, hogy előbbi taníttatása nem volt rendes menetű, a tanultak sorrendjében némi összevisszaság van. Ő Kecskeméten két és fél, Szabadszálláson fél, Szent-Lőrincen két, Budapesten az evangelicusoknál egy évet tanul s csak ekkor jut addig, hogy a piaristáknál végezheti az I. gramm. osztályt, midőn megelőzőleg már hat évet s három év óta latint is tanult.

Az aszódi iskolaépület a város közepén szembeötlő ponton fekszik, s az akkori, a jelenlegi emeletes épület földszintjét tette. Az emeletet csak 1872-ben emelték rája. Régi alakjában egy hosszúkás, nádfödelű alház volt, mely egy középső folyosóval elválasztott két részből állt. A folyosótól északra fekvő részben egy nagyobb s két kisebb szoba konyhával az egyetlen tanár lakása volt; de Koren nőtlen korában a nagyobbik szobát szintén tanteremnek használta. A déli részben, a homlokzat felé feküdt a valódi tanterem, mellette egy kamrával s a szolga szobájával.* (* Szolga ugyan nem volt, hanem 4-5 szegény tanuló végezte a szolgai teendőket, kik közül kettő az említett szobában lakott. /Kemény János a szerzőhöz./)

Ferenczi Zoltán: Petőfi életrajza I. kötet I. könyv 2-3. fejezet

II. FEJEZET

Születésének körülményei

Szülei lakása Szabadszálláson. – Kis-Kőrös. – Szülőháza. – Születése, keresztlevele. – Szülővárosáról szóló viták 1857 és 1872-ben. – Kis-kúnságinak tartotta magát. – Ennek okai.

A Petrovics-család 1818 tavaszától 1821. okt. 31-ig lakott Szabadszálláson, a Kis-Kúnság e felső darabján. Hihetőleg ez idő alatt hunyt el itt Petrovics Tamás, ki a felvidékről leköltözvén az alföldre, családjának új otthont szerzett, hol fia már egészen magyarrá lett nyelvében és érzéseiben egyaránt.* (* Petőfi említi, hogy egyik nagyapja Cinkotán van eltemetve. /Úti levelek. Vegyes művei. III. 50. l./ Melyik volt ez, az ez iránti kérdezősködésünk nem vezetett sikerre, a halottak anyakönyvében egyiknek a neve sem volt megtalálható. /A cinkotai ev. lelk. levele a szerzőhöz.) A családnak itt töltött három évi életéről egyébként alig tudunk valamit. Úgy látszik azonban, hogy Petrovics István apja után örökölt valamicskét; mert aránylag jól ment dolguk; ez idő alatt vagyont szereztek, a város alatt megvettek egy 20 holdnyi területet, vettek házat és szőlőt is.* (* E területet, midőn a család tönkre jutott, árverésen 4925 v. frton a város vette meg. /Szabadszállás tanácsa jegyzők. 1840. ápr. 6. 197. sz. a./ Utóbb szóba került 1857-ben, hogy temetőnek és faiskolának alakítsák át, de nem történt meg. /Vasárnapi Ujság. 1857. 36. l.)

Mért nem bérelte ki továbbra is itt a mészárszéket, nem tudjuk. Az 1821. aug. 6-án kelt szerződés értelmében Kis-Kőrös mezővárosa mészárszékét vette ki 1822. jan. 1-től 1824. dec. 31-ig, de csak albérletben; mert szerződéses viszonyánál fogva főbérlő maga a város volt. Azonban a megfelelő bérösszeg lefizetése mellett 1822. nov. 1-től átvehetvén a bérletet, már ekkorra Kis-Kőrösre költözött nejével együtt.* (* A bérösszeg tett évenként 400 v. frtot, 3 mázsa húst és 1 ½ mázsa faggyút. A bérlettel járt a vágószéknél: egy szoba, kamara és konyha, két veteményes kert, egy istálló, 10 holt kaszáló és elköltöztetésére „mintegy hat kotsik”. (Az eredeti szerződés egyik példánya megvan ma is Kis-Kőrös levéltárában. Kiadva Petőfi-Múz. 1892. 2. füzet.) A városi számadások is meglevén, ezekben az 1821-24. évekről az 1-ső oldalon olvasható a fenti bérösszeg pontos lerovása. /L. kiadva Petőfi-Múz. 1892. 2. füzet.)

Kis-Kőrös, mely emígy a költő szülővárosa lőn, a mai Pest vármegyében egy nyolcezer lakójú mezőváros, de korántsem valami ősi magyar fészek. Mint az egész homokvidék, ő is csak a múlt évszáz elején népesedett meg s eredeti neve „kis-kőrösi puszta” volt, a Vattayak örökös birtoka. Vattay János és István telepítették be 1718-ban e pusztát többnyire fölvidéki szláv (tót) parasztsággal, kik a földekért évi bért fizettek. Egy szélesen terpeszkedő lapályon, a Dunától gyakran elöntött Sárköztől keletre fekvő homokvidék szélén épült a város, a pest-péterváradi út mentén, szikes talajon, melyen a fa alig nő, legfölebb az alföld tipikus fája, az ákác. Házacskái éppen úgy, mint a homokvidék többi faluiban, vert sárvályog-falakból állanak nádtetőzettel; már Bél Mátyás azt írja róla 1738-ban: „törpe, de sok házacskájú helység” (aediculis humilibus, sed copiosis) s az általános kép ma is ugyanaz.* (* V. ö. Bél Mátyás: Notitia Hungariae. III. 587. l. és Tepliczky János: Kis-Kőrös mezőváros leírása. Budap. 1880.)

Egy ily kis házat bérelt ki Petrovics István is Makovinyi borbélytól az evang. és róm. kath. templom közti szűk utcaközön, mely két kis ablakkal s deszkahomlokával fordul az utcának, hosszában a kis telekre nyúlik be; itt van közbül a bejárás a konyhába, melytől jobbra és balra egy-egy törpe szoba van. Az udvarra három ablak néz, melyeken túl egy lépcsőfeljárat a padlásra vezet, míg a telken egy különálló pincegádor s ezen túl egy kis kert látható. A ház ma is olyan, mint a költő születése idejében volt, legfölebb roskadozóbb valamivel s Rónay 1872-ben joggal írhatta róla: „első tekintetre is látszik, hogy évtizedek óta alig történt valami lényeges változás rajta.* (* Rónay: Petőfi születéshelyén. /Fővárosi Lapok. 1872. 759. l.) V. ö. Petőfi keresztatyjának vallomása /Pesti Napló. 1872. 211. l./ A ház emléktáblával van megjelölve az utca felőli részén a két ablak közt, melyen ez van írva: „Itt született Petőfi 1822. Dec. 31.” Az emléktáblát Ivánka Imre, akkor e vidékről orsz. képviselő csináltatta /Duna-pataji kerület/ 1862-ben, midőn augusztus elején ugyanott a költőnek szobrát leplezték le. A szobrot a kis-kőrösiek emelték; magassága 14 lábnyi, melyből 10 láb a talapzat és oszlop s 4 a költő mellszobra. Készült Gerenday Antal műhelyében Pesten. A talapzaton egy oszlopon áll a költészet jelvényeivel a költő mellszobra. Az emlék az evang. iskolai épület előtt van és sóskúti terméskőből készült. Felirata: „Petőfinek, Kis-Kőrös és vidéke, 1861.” /L. képét és leírását: Petőfi emlékszobra Kis-Kőrösön. Vasárnapi Ujság. 1862. 34. sz. Magyar Sajtó. 1862. 190. sz.)

Ferenczi Zoltán: Petőfi életrajza I. kötet I. könyv 1. fejezet

„… a természet tanított tégedet.”

PETŐFI: Arany Jánoshoz

ELŐSZÓ

Ez az életrajz a Kisfaludy-Társaság 1888-ra hirdetett következő jutalom-tételére készült: Széher Árpád jutalom: Kivántatik Petőfi Sándor életrajza, fő tekintettel nem annyira a feladatnak aesthetikai oldalára, mint inkább a biographiai anyagnak teljes, pontos, részletes és kritikai összeállítására. (Évlapok. XXII. 25-ik lap.)

Az 1888. okt. 31-diki határidőre szerző egyedül adott be e nyílt pályázatra tervrajzot, melyet Beöthy Zsolt, Gyulai Pál és Vadnak Károly tagok bíráltak meg. A bírálat elismerte a tervről, hogy szerzőben „sem a kellő előtanulmányok, sem a tárgy lelkes szeretete, sem a szorgalom nem hiányzanak arra, hogy feladatát sikerrel oldhassa meg”; másrészről azonban a tervhez mellékelt kidolgozott részletet nem tartotta elégnek arra, hogy a végleges megbízásról már most tehessen javaslatot, ennél fogva a társaság elfogadta azt az indítványt, hogy szerző szólíttassék fel a Petőfi életrajzának és költői működésének valamely szervesebb és jelentékenyebb szakasza feldolgozására és benyújtására.

Erre szerző benyújtotta a mű egész I. kötetét, melyre a bírálók 1890. jún. 18-dikán tett egyértelmű jelentésére a társaság megbízta őt az egész mű megírásával.

Szerző a bírálat észrevételeinek felhasználásával az I. kötetet újra kidolgozva, 1892. május 14-dikén, a hasonló módszerrel megírt I-III. kötetet 1893. október 7-dikén benyújtván: a bírálati vélemény alapján a társaság a kitűzött jutalmat odaítélte s a művet fölvette kiadványai közé is.

Ez a mű rövid története, melyet azért kellett itt röviden megemlíteni, mert a pályatétel tartalma s a hozzá csatolt magyarázat egyszersmind megszabta azt az irányt, melyhez szerző általában ragaszkodott; valamint szeme előtt tartotta saját eredeti tervét, melynek elveit a bírálat egészben és részleteiben helyeselte. Ezeknek ismétlése itt azonban felesleges; mert a műből kell kitűnniök. E mellettszerző egyik fő célja a teljesség volt s ezért noha nem kívánt nagyon rövid lenni, a túlságos részletességet is kerülte, ami adatai bősége mellett nagyon is ajánlkozott. A teljesség érdekében elkövette a lehetőt. Egyrészről igyekezett a költ élete második szakának rajzában az egész kornak is irodalmi képét adni; másrészről nem csak az ismert Petőfi-irodalmat használta fel; hanem ismereteit kiegészítette azzal, hogy pár kivételével bejárta azon összes helyeket, hol a költő hosszabban időzött s helyszíni tanulmányain kívül fölkereste a költő életének még élő tanúit vagy személyesen vagy leveleivel, kiknek közléseikért csak azért nem fejezi ki itt is külön köszönetét, mert hivatkozik rájok a szövegben.

Fogadják azonban köszönetét elsősorban bírálói, kiknek megjegyzései e mű javításában útmutatásul szolgáltak, s különösen Gyulai Pál úr, kinek részletes észrevételei alkalmat adtak rá, hogy a mű 1895. nyarán még egy javításon menjen át s a Kisfaludy-Társaság ily javított alakban bocsáthassa a közönség elé.

Kolozsvár, 1896. márc. hó

Szerző

ELSŐ KÖNYV

1823. jan. 1 – 1839. febr. 15-ig

„Úgy hiszem, emlékeztek még arra az alacsony, köpcös mészárosra, ki egykor a félegyházi, szabadszállási és szent-miklósi mészárszékeket arendálta. Az az én apám.”

Nyílt levél „a kis-kúnokhoz”

*

„Itt születtem én ezen a tájon,

Az alföldi szép nagy rónaságon.”

                                 Szülőföldemen

*

„… a földön nekem van

A legszeretőbb anyám.”

            Egy estém otthon

*

„S megfürösztöm arczát szemeim könnyével,

Mert az én atyám e jó öreg kocsmáros…”

                                             A jó öreg kocsmáros

*

„Ez ünnep sokszor be vigan viradt rám

Apám, anyám és testvérem között…”

                                                Karácsonkor

*

„Jött az idő, mely soha meg nem állott

S miként a szélvész a virágot,

Elvitte boldog gyemekségemet.

                     Gyermekkori barétnémhoz

1.     FEJEZET

A költő szülei

A Petrovics-család. – A költő nagyatyja. –Apja és anyja. – Házasságuk. – Jellemök. – Mit örököl tőlök? – Szüleinek befolyása életére és költészetére. – Családfája apai részről.

A Petrovics-család, melyből a költő származott, eredetét a XVIII. századig bírja fölvinni s eredetileg Pozsony-vármegyében lakott. I. Leopold a családból Petrovics Mártonnak és Jánosnak Laxenburgban 1667-ben címert adományozott, melyet 1668. márc. 30-án (feria quarta prox. post dominicam Judica) Vág-Újhelyen kihirdettek.* (*A Turulban a nap hibásan március 21-re van téve. /Csergheő G.: Petőfi S. származása és czímere. 1889. 185. l.)

Az általok és utódaik által használt címer a következő: kék mezőben zöld hármas halmon kivont kardot tartó, könyöklő páncélos kar, fölötte aranyleveles korona; sisakdísz:  a könyöklő kar; takaró: kék-arany és vörös-ezüst. Az említett Mártonnak két fia volt: Pál és György, kik az 1754. szept. 29. és 1770. febr. 7-én kelt tanúvallomási jegyzőkönyvek szerint 1754 előtt Pozsony-megyében, Mátyás földjén, Kajal helységben laktak. Azonban közülök György még 1754 előtt Nyitra-megyébe, Agácsra költözött, hol négy fia született: Márton, György, Tamás és János.

Az 1770-dik év körül Podmaniczky Sándor, Aszód főbirtokosa, emelni akarván családja ősi fészkét, az ő biztatásaira sokan költöztek oda Bars-, Hont- és Nyitra-megyékből; így jött le ekkor Aszódra a négy testvér közül Tamás és János; amaz György, emez János nevű fiával.* (* E származási levezetésben több homályos rész van. Ha a Petrovics-család ez ágából származott is a költő, ami bizonyos, az azonban nem egészen bizonyos, hogy ez a Tamás és János ugyanazok az Aszódra költözött Tamással és Jánossal. E homályos részek megvannak ott is, ahonnan ez adatokat merítjük. Turul, 1889. l. Csergheő Géza: Petőfi S. származása és czímere. U. ott a címerkép is.) Ez Petrovics Tamás volt, a költő nagyatyja.