„…
a természet tanított tégedet.”
PETŐFI:
Arany Jánoshoz
ELŐSZÓ
Ez
az életrajz a Kisfaludy-Társaság 1888-ra hirdetett következő jutalom-tételére
készült: Széher Árpád jutalom: Kivántatik
Petőfi Sándor életrajza, fő tekintettel nem annyira a feladatnak
aesthetikai oldalára, mint inkább a biographiai anyagnak teljes, pontos,
részletes és kritikai összeállítására. (Évlapok.
XXII. 25-ik lap.)
Az
1888. okt. 31-diki határidőre szerző egyedül adott be e nyílt pályázatra
tervrajzot, melyet Beöthy Zsolt, Gyulai Pál és Vadnak Károly tagok bíráltak
meg. A bírálat elismerte a tervről, hogy szerzőben „sem a kellő előtanulmányok,
sem a tárgy lelkes szeretete, sem a szorgalom nem hiányzanak arra, hogy feladatát
sikerrel oldhassa meg”; másrészről azonban a tervhez mellékelt kidolgozott
részletet nem tartotta elégnek arra, hogy a végleges megbízásról már most
tehessen javaslatot, ennél fogva a társaság elfogadta azt az indítványt, hogy
szerző szólíttassék fel a Petőfi életrajzának és költői működésének valamely
szervesebb és jelentékenyebb szakasza feldolgozására és benyújtására.
Erre
szerző benyújtotta a mű egész I. kötetét, melyre a bírálók 1890. jún. 18-dikán
tett egyértelmű jelentésére a társaság megbízta őt az egész mű megírásával.
Szerző
a bírálat észrevételeinek felhasználásával az I. kötetet újra kidolgozva, 1892.
május 14-dikén, a hasonló módszerrel megírt I-III. kötetet 1893. október
7-dikén benyújtván: a bírálati vélemény alapján a társaság a kitűzött jutalmat
odaítélte s a művet fölvette kiadványai közé is.
Ez
a mű rövid története, melyet azért kellett itt röviden megemlíteni, mert a
pályatétel tartalma s a hozzá csatolt magyarázat egyszersmind megszabta azt az
irányt, melyhez szerző általában ragaszkodott; valamint szeme előtt tartotta
saját eredeti tervét, melynek elveit a bírálat egészben és részleteiben
helyeselte. Ezeknek ismétlése itt azonban felesleges; mert a műből kell
kitűnniök. E mellettszerző egyik fő célja a teljesség volt s ezért noha nem
kívánt nagyon rövid lenni, a túlságos részletességet is kerülte, ami adatai
bősége mellett nagyon is ajánlkozott. A teljesség érdekében elkövette a
lehetőt. Egyrészről igyekezett a költ élete második szakának rajzában az egész
kornak is irodalmi képét adni; másrészről nem csak az ismert Petőfi-irodalmat
használta fel; hanem ismereteit kiegészítette azzal, hogy pár kivételével
bejárta azon összes helyeket, hol a költő hosszabban időzött s helyszíni
tanulmányain kívül fölkereste a költő életének még élő tanúit vagy személyesen
vagy leveleivel, kiknek közléseikért csak azért nem fejezi ki itt is külön
köszönetét, mert hivatkozik rájok a szövegben.
Fogadják
azonban köszönetét elsősorban bírálói, kiknek megjegyzései e mű javításában
útmutatásul szolgáltak, s különösen Gyulai Pál úr, kinek részletes észrevételei
alkalmat adtak rá, hogy a mű 1895. nyarán még egy javításon menjen át s a
Kisfaludy-Társaság ily javított alakban bocsáthassa a közönség elé.
Kolozsvár,
1896. márc. hó
Szerző
ELSŐ KÖNYV
1823. jan. 1 – 1839.
febr. 15-ig
„Úgy hiszem, emlékeztek még arra az
alacsony, köpcös mészárosra, ki egykor a félegyházi, szabadszállási és
szent-miklósi mészárszékeket arendálta. Az az én apám.”
Nyílt levél „a kis-kúnokhoz”
*
„Itt születtem én
ezen a tájon,
Az alföldi szép
nagy rónaságon.”
Szülőföldemen
*
„… a földön nekem
van
A legszeretőbb
anyám.”
Egy
estém otthon
*
„S megfürösztöm
arczát szemeim könnyével,
Mert az én atyám e
jó öreg kocsmáros…”
A
jó öreg kocsmáros
*
„Ez ünnep sokszor
be vigan viradt rám
Apám, anyám és
testvérem között…”
Karácsonkor
*
„Jött az idő, mely
soha meg nem állott
S miként a szélvész
a virágot,
Elvitte boldog
gyemekségemet.
Gyermekkori barétnémhoz
1. FEJEZET
A költő szülei
A Petrovics-család. – A
költő nagyatyja. –Apja és anyja. – Házasságuk. – Jellemök. – Mit örököl tőlök?
– Szüleinek befolyása életére és költészetére. – Családfája apai részről.
A
Petrovics-család, melyből a költő származott, eredetét a XVIII. századig bírja
fölvinni s eredetileg Pozsony-vármegyében lakott. I. Leopold a családból
Petrovics Mártonnak és Jánosnak Laxenburgban 1667-ben címert adományozott, melyet
1668. márc. 30-án (feria quarta prox. post dominicam Judica) Vág-Újhelyen
kihirdettek.* (*A Turulban a nap hibásan
március 21-re van téve. /Csergheő G.: Petőfi S. származása és czímere. 1889.
185. l.)
Az
általok és utódaik által használt címer a következő: kék mezőben zöld hármas
halmon kivont kardot tartó, könyöklő páncélos kar, fölötte aranyleveles korona;
sisakdísz: a könyöklő kar; takaró:
kék-arany és vörös-ezüst. Az említett Mártonnak két fia volt: Pál és György,
kik az 1754. szept. 29. és 1770. febr. 7-én kelt tanúvallomási jegyzőkönyvek
szerint 1754 előtt Pozsony-megyében, Mátyás földjén, Kajal helységben laktak.
Azonban közülök György még 1754 előtt Nyitra-megyébe, Agácsra költözött, hol
négy fia született: Márton, György, Tamás és János.
Az
1770-dik év körül Podmaniczky Sándor, Aszód főbirtokosa, emelni akarván
családja ősi fészkét, az ő biztatásaira sokan költöztek oda Bars-, Hont- és
Nyitra-megyékből; így jött le ekkor Aszódra a négy testvér közül Tamás és
János; amaz György, emez János nevű fiával.* (* E
származási levezetésben több homályos rész van. Ha a Petrovics-család ez ágából
származott is a költő, ami bizonyos, az azonban nem egészen bizonyos, hogy ez a
Tamás és János ugyanazok az Aszódra költözött Tamással és Jánossal. E homályos
részek megvannak ott is, ahonnan ez adatokat merítjük. Turul, 1889. l. Csergheő
Géza: Petőfi S. származása és czímere. U. ott a címerkép is.)
Ez Petrovics Tamás volt, a költő nagyatyja.
A
költő családja tehát nemes éspedig „armalistica familia” volt, eredeti nevén
Petrovitz.* (*
A költő apja kezdetbe nevét szintén
„Petrovitz”-nak írta, így pl. a Kis-Kőrös városával 1821. szept. 6-án kötött
szerződés alá így írta a nevét, a szerződésben pedig „Petrovicz”-nak van
ismételve írva; így olvas suk nevét a városi számadásban is 1823-ig. Ettől
fogva magát Petrovics-nak (Petrovits) írja és hívja. E kis névváltoztatás az
akkori jegyző, Raksányi József műve, ki e magyarosabb hangzást ajánlta neki. Ez
a szerb hangzású alak vezetett némelyeket arra, hogy őt rác vagy szerb
eredetűnek mondják. V. ö. Meltzl-nél: „Petőfi’s Familie war zweifelsohne
serbischen (nicht slovakischen) Ursprungs, obschon zunächst aus den nördlichen
Aszód südwärts gewandert.” Wolken. Lübeck. Előszó.) Ezt úgy a költő* (* V. ö. Balló Rudolf: Petőfi szüleiről. =Fővárosi Lapok. 1886.
677. l.),
mint apja tudták, sőt a nemeslevél megvolt még 1835 táján is birtokukban, ma
már azonban ismeretlen. Az apa büszkélkedett armalisával, dicsekedve mutogatta;
a költő azonban csak egyszer említi nemességét a márciusi napok után s akkor is
mint már múltat, mint aki democraticus elveinél fogva minden kiváltság
ellensége volt.
A
költő nagyatyja, az Aszódra költözött Tamás, a család hagyományos foglalkozása
szerint, mészáros volt. E mesterséget folytatta Aszódon is, ahol másodszor
nősülvén, 1773. január 21-én, 30 éves korában nőül vette egy aszód polgár
leányát, a 22 éves Salkovics Zsuzsánnát. Ez a nő lett a költő nagyanyja, aki
tehát Salkoics-leány volt; innen a két család rokonsága.
A
Salkovicsok szintén a felvidékről költöztek le, t. i. Bakabányáról és Salkovics
Dániel fia, György, már 1753-ban aszódi lakos, hol Libczeni Zsuzsánnát vette
volt nőül. Ennek testvére, Pál, mező-Berénybe (Békés-m.) költözött, kinek
leánya volt az Orlay Petrics Soma anyja. Ugyancsak neki volt három fia is:
Mihály, utóbb mészáros Székes-Fejérvárt s mint ilyen, szomorúan folyt be a
Petőfi-család tönkrejutásába, Péter, tagosító mérnök Ostfi-Asszonyfán és Dani,
aki a mészáros mesterség megtanulása végett több ideig lakott a költő
szüleinél. Eszerint a költő és Orlay, nagyanyai réven, másod-unokatestvérek
voltak.
Petrovics
Tamást nejével tudós és nagytiszt. Hajnóczy Sámuel ev. lelkész eskette meg, a
Martinovics-féle összeesküvésben részt vett Hajnóczy József apja. Tamás még ez
évben elköltözvén Aszódról, egy ideig a nógrádi széket bérelte, hol Anna és
Zsuzsánna nevű leányai születtek; 1786-ban újra aszódi székbérlő, hol júl.
22-én születik fia, Mihály. Ekkor már tekintélyes, vagyonos polgár lehetett,
mert fia keresztszülei: Szlezák András, egy régi aszódi följegyzés szerint „vir
meritissimus” s ennek neje, Linczeni Éva, valamint tekintélyes aszódi polgárok
a többi komák is: Vas Ádám, a Podmaniczky báró szakácsa, Menyes István
csizmadia, ki vagyonos, heves-megyei származású ember volt.
A
három évi bérlet leteltével 1789. elején Aszód közelébe, Kartalra költözik, hol
március 8-án Erzsébet nevű leánya születik s keresztkomákul újra az előbbieket
hívja meg Aszódról. Ugyanitt született 5-dik gyermeke, István, költőnk atyja,
1791. aug. 15-én, kinek keresztelőjére a régi komák megint megjelennek, kivéve
a közben elhunyt Menyes Istvánt; de már részt vesz a családi örömben Vas Ádám
felesége, Zlehovszky Mária is.
Kartalról
a három év leteltével, 1792-ben Valkóra megy lakni; ott 1794. szept. 25-én
János nevű fia született; ugyanitt adta férjhez 1796. máj. 2-án Anna leányát
Hudecz Mihály aszódi szabóhoz, 1801. január 11-én Zsuzsánnát Miklián Györgyhöz
s mindkét lakodalom Aszódon történt.* (* Gyöngyösi
L.: Petőfiék Aszódon. /Aszódy algymn. ért. 1886/87.) Hol lakott ezután
Petrovics Tamás, nem tudjuk; 1802. elején e vidéktől távolabb vett bérletet;
csak az bizonyos, hogy 1815-ben tér vissza megint Aszódra, fia, István pedig
1818-ban szabadszállási székbérlő lesz s ő, ki e fiával együtt maradt, vele
ment s hihetőleg ott halt meg.* (* Valószínű, hogy több
helyen lakott, tekintve azt, hogy egy bérletidő 3-3 év volt, s tekintve a
családnak, úgy látszik, természetében levő vándorló kedvét. /Vörösmarty László:
Petőfi születéshelye és gyermekkora. Vasárnapi Ujs. 1857. 26. l.)
Nem
bizonyos az sem, hogy milyen nevelést adott fiainak; de az az elemi oktatásnál
magasabb nem igen lehetett. A költő apja tudott jól olvasni, egy pár
névaláírásából következtetve, meglehetősen írt* s tudjuk, hogy mint bérlő,
számadásait maga vezette; az olvasás pedig egyik fő élvezete volt. (* Facsimilében l. aláírását P.-M.V. 124. l. után, melléklet) Az apa talán ezt az
István fiát szerette legjobban, mert állandóan maga mellett tartotta, mikor már
leszolgálta is a legényi időt s a céhszabályok szerint mesterré lehetett volna.
Így István csak 1815-ben kezdte meg a szokásos legényi vándorlást, majdnem 24
éves korában; ekkor történt, hogy Maglódon állapodott meg hosszabb időig, ahol
a költő anyjával, Hrúz Máriával ismerkedett meg.
A
költő családjáról anyai részről mindeddig nagyon keveset tudhatunk. Aszódon
1802. tájt tanító volt egy Hrúz György, aki 1781-ben itt vette nőül nemes
Koncsek Juditot s jó viszonyban élt úgy a Salkovics-, mint a Petrovics-családdal.
Ennek hívására költözött ide Liesnóról, Turócz-megyéből, Hrúz János, a költő
anyai nagyatyja, feleségével s gyermekeivel: Máriával, Jánossal, Évával és
Annával együtt, hol csizmadia
mesterséget folytatott.* (*Sallai Endre úr levele a
szerzőhöz Szabadszállásról. Szabadszálláson 1892. jan. 2-án halt meg Herpai
Jánosné, kinek anyja a költő anyjának testvére, a fönt említett Hrúz Anna volt.) A család fönntartása
nehéz levén, az időközben Maglódra átszármazott Hrúz György tanító magához
hívta a legidősebb leányt, Máriát, félig családtag, félig cseléd minőségben.
Azonban a nagybátyja kedvetlenül, mogorván fogadta húgát, nemsokára öregsége
miatt hivatalát is el kellett hagynia, hanem beszegődtette a maglódi evang.
lelkészhez, Martiny Mihályhoz.
Így
történt, hogy naponként eljárván a mészárszékbe, megismerkedett a költő
atyjával, ki mint székálló legény, apró kedveskedésekkel igyekezett őt
megnyerni. Azonban Mária már szerelmes levén egy Lányi Samu nevű ügyes
csizmadialegénybe s ez viszont szeretvén őt: a két ifjú versenyre kelt a
leányért. Időközben Martiny Mihályt Kis-Kőrösre hívták meg papnak; ő aztán
Máriát Pestre szegődtette el egy Weisz Károly nevű szappanoshoz a régi Király
utcában, a terézvárosi r. kath. templom szomszédságában, hol egy évig maradt.
Ekkor, minthogy Lányi Samu időközben megházasodott, hazament apjához Aszódra s
itt mosónénak állott be a br. Podmaniczky-udvarba.
Ekkor
már Petrovics István apjával együtt, mint láttuk, újból aszódi székbérlő volt s
itt az ismeretséget megújítván, sietett megkérni a leányt, aki hozzá is
ígérkezett. A vőlegény erre Szabadszállásra ment, kibérelte a mészárszéket,
1818-1821-ig s ugyanott, mint új lakóhelyén, az ev. ref. templomban magát
háromszor kihirdettette, miről a bizonyítván 1818. júl. 16-ról kelt.* (* A szabadszállási Házasodtak anyakönyvében ez az adat
olvasható: „1818., julius hó 16., Petrovics István, Aszódról való, de most
Szabadszálláson lakó székarendásnak, ki Aszódon lakó Hrúsz János, h. l.
(hajadon leányát) Máriát jegyzette el, a 3-szori hirdetésről bizonyságlevelet adtam."
/Vasárnapi Ujság. 1857. 26. l. Vörösmarty L.: Petőfi S. születéshelye és gyermekkora.)
Erre már szeptember 15-én Aszódon megtartotta az esküvőt s nejét hazavitte
Szabadszállásra. Az esketés tanúi voltak: Schön József, tekintélyes aszódi
polgár és neje, Mária, továbbá nemes Vostjár György és neje, Szanta Judit.* (* Balló Rudolf /Petőfi szülőiről. Fővárosi Lapok. 1886. 677.
l./ s utána Fischer Sándor /Petőfi élete és művei 5. l./ tévesen azt írják,
hogy az esküvő 1819. szept. 19-én történt. Ez nem áll, amint ez kiviláglik az
esketési anyakönyvi bejegyzésből, melyet magam írtam ki s a következőleg szól:
A
költő apját, ki ekkor huszonhét éves volt, úgy e, mint későbbi életéveiből
erős, vállas, alacsony, zömök termetű embernek rajzolják.* (*A költő is azt írja apjáról, hogy „alacsony, köpczös ember.”
/Nyílt levél a „kis-kúnokhoz”. Baróti: Petőfi újabb reliquiái. 8. l.)
Sass István 1849-ből írja: „középtermetű, széles vállú, magas, kapaszodó
homlokú, szőke hajú s kevéssé elhízott testalkatú volt. Még hatvanak létére is
egyenes tartású. Bátor tekintete mellett arczán szelid kifejezés ült.”* (*Látogatás az öreg Petőfiéknél Váczon. /Vasárnapi Ujság.
1884. 52. sz.)
Arca állandóan piros, majdnem vörösbe átmenő volt s a vidék szokása szerint
mindig magyarosan, kurta, zsinóros dolmányban járt. Általában is magyarságára
sokat tartott s nem szerette, ha a mint ez Szabadszálláson gyakran megtörtént,
tót eredetét emlegették. Egyszer össze is verekedett ezért. Magyarul egészen
jól, alföldiesen beszélt, „keresetlen, tiszta magyarsággal”; otthon hallgatag
volt, ritkán mosolygott, de társaságban szeretett sokat beszélni, folyékonyan s
zamattal tudott valamit eléadni, népies kifejezésekkel, eredeti ötletekkel
fűszerezve s tiszta, átlátszó nyelven; ezért, de meg azért is, mert a hasonló
állásúaknál vándorlásai s tanultsága miatt többet tudott, szívesen hallgatták.
Véleményében szilárd, dacos, hajthatatlan természetéhez képest, kivált, ha
ellentmondásra talált, könnyen fölhevülő tűzzel, indulatosan beszélt. Emellett
különösen szeretett lapokat olvasni; később a fia által neki megküldött
szépirodalmi lapokban nagy gyönyörűsége telt s feleségének is felolvasta őket.
Családjával szemben éppen oly szigorú, mint amily hajthatatlan s ellentmondást
nem tűrő természetű volt; mértékletesen élt, sokat dolgozott; gyakorlati esze
járásával minden oly foglalkozását megvetett, mely nem a kenyérkeresetre céloz
s fáradozásai tudatában családjától feltétlen engedelmességet kívánt.
Vérmérséklete az állandó tevékenységen kívül, folytonos vándorlásra ösztönözte;
nem bírt soká vagy éppen állandóan egy helyt maradni; mint apja is, folyton
változtatta bérlete helyét s nem egyszer történt, hogy a jobbat rosszabbal
cserélte föl. Szeretett lóháton járni, csak lovon szokta fölkeresni jó
barátját, úgy mint ellenségét, mondá magáról s a forradalomkor még 58 éves
korában is lóra ült s harcolni ment Jellasich ellen.
Felesége
majdnem mindenben teljes ellentéte. Arca hosszúkás, idősebb korában beesett,
sárgás-barna, termetre kicsiny, soványságra hajló, „kedveskedő beszédű,
engedékeny, szelíd természetű asszony volt”; „hajzata épp oly gazdag s fekete,
mint fiáé.” Csupa jó szív, nyájas, érzelmes, egyszerű természet, szintén sokat
dolgozó, minden munkájában nagyon tiszta házi nő, ki ifjabb korában folyvást
könnyű fehér főkötőt viselt. Gyermekeit csak szerette, velök szigorral sohasem
bánt; s bármit is tettek, védelmökre kelt apjok ellen. Megható vonás e jó nő
életében, amint őt a gyakran füldühösödött apa és gyermekei között látjuk,
kivált midőn Sándort kitagadta vagy midőn színésszé lett s az apa megtiltotta,
hogy valaha még küszöbét átlépje. Amíg fia Kecskeméten, Sár-Szent-Lőrincen,
Pesten, Aszódon tanul, anyai gondoskodása kiapadhatatlan s utóbb is, habár fia
pályaválasztásában megnyugodni ő sem tudott, szeretete iránt sohasem
ingadozott.
A
költő apjának és anyjának tulajdonait egyaránt öröklé. Külsejére nézve anyjához
hasonlított tekintete, hosszúkás arca, bőrszíne, sűrű fekete haja; továbbá tőle
örökölte hallgatag és magányt kedvelő természetét, érzelmeinek lágyságát és
melegségét s fogékony kedélyét a behatások iránt. De másfelől heves,
lobbanékony s elhatározásaiban éppen oly megingathatatlan volt, mint apja. Tőle
örökölte egyszersmind a nyughatatlan természetet, az utazást, vándorlás kedvét,
mely a folyton változó benyomások, a sokféle hatások iránti fogékonysággal
kapcsolatban lényegesen hatott költői sokoldalúsága kifejlésére. Továbbá apja
szellemi tulajdonai közül erős magyarsága, eléadó képessége, elbeszélő módjának
tisztasága, eredetisége és zamata is feltalálható a költőnél. Azonban nála ez a
vonás a kifejezés művészetévé és sokoldalúságává emelkedvén, magas költői erővé
vált. Röviden, benne apjának és anyjának alaptulajdonai föltalálhatók, de nagy
arányokban s ezért szellemi alkatának leglényegesebb alkatelemei: a fellobbanó
szenvedély és lágy érzelmesség. E szerencsés öröklés tulajdonai voltak
egyszersmind jellemének kifejtői, erősítői. Nélkülök a balsors csapásai között
lelkének tisztaságát nem bírta volna megőrizni; de akaratereje fölül emelte
minden szenvedésen, megacélozta minden csapás ellen; másrészről érzelmeinek
nemessége és őszintesége megmentette attól, hogy a balsors keserű sugalmaira
hallgasson, hogy a pessimismus, világfájdalom, embergyűlölet vagy kétségbeesés
állandó martaléka legyen, amint ez sokat küzdő egyéneknél gyakori. Az egész
külvilág, az élet összes szenvedései közt tisztán megőrizte az élet szeretetét,
lelkének naiv idealismusát és épségét; ez az idealismus meg képessé tette
azokra a nemes felhevülésekre, melyekben a ború, harag, elkeseredés,
embergyűlölet, röviden a legkeserűbb hangulatok épp úgy visszatükröződnek, mint
az élet derűje, kedves, édes mosolya, a csapongó érzelmek, a nyugodt
szemlélődés, a szerelem érzelmének változatai.
De
szülőinek ezek az eltérő vonásai nemcsak az öröklés útján folytak be jellemére
s költői természetére: kihatottak életére is. Apja hirtelenkedő, indulatos
bánásmódja a dacot, heveskedést, a gyors elhatározás készségét még növelte
benne s ezek életének nem egy fordulatán folytak be végzetszerű hatással; másfelől
a sohasem lankadó anyai szeretet vigasztaló és emelő ösztönként kíséré az élet
minden viszonyai között s benne éppen oly olthatatlan gyermeki szeretetet
ébresztett. E benyomásokat átvitte költészetébe is. Szülei gyakran szerepelnek
verseiben éspedig a gyermeki szeretet gyöngédségével; egész szíve csupa
érzelem, mikor rólok ír s apja sorsáról megható képet ad A jó öreg kocsmáros c.
költeményében. Máskor kedélyes, jóakaratú humorral szól róla; de haraggal vagy
bosszúsággal sohasem, habár ifjú korában gyakran éreztette vele túlzó szigorát.
Anyjáról mindig a leggyöngédebb érzelmek közt emlékezik meg; sőt a jó, gondos
anyák iránti szeretetét átvitte az életbe is és míg az elhalmozó előzékenység
terhére volt, az egyszerű, melegen érző házi nők előtt kedélye teljesen
megszelidült, rólok anyja jutván eszébe. Így mondja a Pákh Albert anyjáról:
„nem fogom én elfelejtni a családanyát, ki egyszerű és jó, mint az én anyám”;
így rajzolja pár meleg sorban Arany János feleségét is az Úti levelekben. Innen
van, hogy a gyermeki érzés költészetének egyik lényeges vonása s ő vitte be
állandóan költészetünkbe. Midőn pedig oly helyzetbe jutott, szülőinek gyámola,
fönntartója lett s 1848 elején, mint boldog ifjú házas, egyszer így szólt
Jókainak: „majd meglátod, hogy most fogom megírni a legszebb szerelmes
verseimet: egy egész kötet költeményt – az anyámhoz.” Hozzá is fogott; de a
forradalom tervében megakadályozta.
Ez
a költő családi és szellemi leszármazásának története, az ismert adatok
alapján, mely érdekesen mutatja meg azt, hogy a jövőnek ez a rendkívüli alakja
miként gyökerezik a múltban. Bemutatjuk most egyszersmind apai részről
családfáját táblázatban is a már ismertetett adatok alapján.
Forrás: Ferenczi Zoltán:
Petőfi életrajza – A Kisfaludy-Társaságtól a Széher Árpád jutalommal
kitüntetett pályamű. – A Kasselik-Alapítványból kiadja a Kisfaludy-Társaság –
I. kötet – Bp., Franklin-Társulat Magyar Irod. Intézet és Könyvnyomba. 1896.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése