2014. nov. 3.

Heltai Jenő: Madrigál-féle

Renoir Pierre Auguste: Liebespaar - forrás: http://www.oel-bild.de


Hogy csókoltál és hogy csókoltalak,
Hogy együtt ültünk ákácfák alatt
Valamikor májusba... ketten...
Ma tél van, elfeledtem.

Hogy szerettél és hogy szerettelek,
Hogy öleltél és hogy öleltelek
Lopva, titokban, önfeledten,
Ma tél van, elfeledtem.

A tél havával mindent behavaz,
Téllé fagyott szívemben a tavasz;
Ma tél van elfeledtem,
Hogy szerettél és hogy szerettelek,
Hogy öleltél és hogy öleltelek,
Hogy csókoltál és hogy csókoltalak,
Hogy együtt ültünk ákácfák alatt,
Valamikor májusba... ketten...

Forrás: A Hét, 1895., VI. évf.

Bársony István: Halálos szerelem

Forrás: wwwvadaszbazar.hu


Az "Ördögkút" egy mély völgy, amely úgy szorul össze az alján, mint egy tölcsér. Felfelé kiszélesedik, és szegélyével tavasztól őszig zöld kört rajzol az égre. Aki a völgy fenekén van, az nem érzi a fent járó szeleket. Látja, hogy magasan fölötte hajladoznak a fák, és hallja az őserdő zúgását: abból sejti, hogy ott kint vihar lehet.

A tölcsér fölött néha nincs más, csak kékség. De néha megjelenik a szélén egy árnyék, s fantasztikus alakkal csúszik fel arra a kék síkra. Egyszer átlibeg rajta csöndesen, máskor sűrű füstgomolyként terjeszkedik szét, s a sötét füstből mintha sárkányfejet csüngetne le. Ez a változó árnyék a felhő. A torz lidércalakok, amelyek belőle kibontakoznak, meg nem állanak a völgy felett: űzi őket a szél, kergeti a vihar. Mintha mardosó kínok gyötörnék valamennyit, úgy nyúlnak meg, változnak át lehetetlen alakokká; megrepedve, szétszakadozva húzzák-vonszolják maguk után béna tagjaikat. Széles, recés sárkányszárnya van az egyiknek, tarajos kígyógerincet rejteget a másik; lompos szörnylábakat, uszályos monstrumvégtagokat cipel a harmadik.

Aki oldalról nézi, annak úgy rémlik, mintha boszorkányháború volna odafent. A kerek világosságon, amerre az ég van, minduntalan más felhőalakzat jelenik meg; csak addig tart mindegyik, amíg a tölcsér egyik széltől a másikig eljut. Akkor eltűnik örökre. Ami utána jön: az új boszorkányság, új, szeszélyes felhőkép, állandóság nélkül.

Ilyenkor semmit se lát, aki felülről néz bele az "Ördögkútba". Ha megered az eső, mintha feneketlen mélységbe hullana, ahol örökös a homály. De ha kiderül is: az ég mosolygásából csak a völgyfalakra esik valami vidámság. Lent mindig nyirkos, dohos, szinte ködös a levegő. Ezt a ködöt a szakadatlan párázás okozza. Elszorul benne a lélegzet, s aki meg nem szokta, mohón kívánkozik felfelé, a nap birodalmába. Ahol a katlan oldalát nap éri, ott nagy fényfoltok világítanak, mintha égne az erdő. Ott a bükkrégió barátságos zöldje közé furakodnak a sugarak, és meghintik arannyal a hallgatag faóriások alatt sarjadzó, gyér füvet.

Tömörkény István: A csempész

Forrás: mek.oszk


Nem sok idő már a húsvét. Jegenye Jánossal az a mindennapi eset történt, hogy elfogyott a tanyában a pénz. (Biz az máson is megesik, nemcsak azon, aki a pusztai világot lakja.)

Ámde más baj is van.

Mert, ha csak a pénz fogyott volna el, a tanyában azért még meg lehetne lenni anélkül, mert étel és ital csak akad, mag is van a tavaszi vetéshez - ellenben a húsvét húsvét, s ekkora ünnepet pénztelenségben elszenvedni nem lehet. Ilyformán, bár János úgy gondolkozott, hogy jobb utak idejéig nem mozdul eladni való holmival sehova (különösen, hogy még az adóért sem hajkurásszák ilyen tavaszidő-tájban az embert), most mégis gondolt valamit.

Bárány van már, elég szép, elég rendes. A bizon', egyet be lehetne vinni a városba eladni. Mivelhogy a dohány is nagyon rossz mostanában, s annyi rágyújtást igényel egy pipára való tömet, hogy tisztára kifogyott a masina a házból.

Miután a városba eszerint mindenképp be kell menni, János nagyhamar belegyőződik a dologba, s a kamrába megy, ahonnan zsákot hoz elő. Most a zsákkal a juhok közé vonul, s a leghitványabbat ki is választja azok közül. (Bolond ember az, aki a jószága szebbjeit adja el.) A bárány a zsákba kerül, János mindkettőt a vállára veti, s megindul a tanyából csak úgy gyalogosan. Nem lakik a várostól messze, másfél óra alatt odaér, s ekkora útért nem érdemes a lovakat befogni.

Ámbátor, hogy ehhez az aktushoz nem ló kell, hanem kutya.

Mondja is János a kuvasznak, mikor az asszonytól elköszön, s halad ki a tanyából.

- Gyere no, Puli.

Ez annak fölöttébb hízeleg. Ugrik azonnal, s megy vidáman előre az úton. Így haladnak. János néha egy vállról a más vállra teszi a zsákot. A bárány ilyenkor azt mondja: - Bé...

- Ne bégess, szamár - mondja neki nyugodtam János -, hiszen a gazdád visz.

Evvel a város széleig érnek, ahol a vámvonal kezdődik, s János most már letér az út közepéről a szélre, hogy szemlélődjön. A vámvonalon kívül van a töltés, s a töltés előtt a kubikgödrök. Azok közül kinéz egy igen alkalmatosat.