 |
| Forrás: mek.oszk |
Nem sok idő már a húsvét. Jegenye Jánossal az a mindennapi eset történt, hogy elfogyott a tanyában a pénz. (Biz az máson is megesik, nemcsak azon, aki a pusztai világot lakja.)
Ámde más baj is van.
Mert, ha csak a pénz fogyott volna el, a tanyában azért még meg lehetne lenni anélkül, mert étel és ital csak akad, mag is van a tavaszi vetéshez - ellenben a húsvét húsvét, s ekkora ünnepet pénztelenségben elszenvedni nem lehet. Ilyformán, bár János úgy gondolkozott, hogy jobb utak idejéig nem mozdul eladni való holmival sehova (különösen, hogy még az adóért sem hajkurásszák ilyen tavaszidő-tájban az embert), most mégis gondolt valamit.
Bárány van már, elég szép, elég rendes. A bizon', egyet be lehetne vinni a városba eladni. Mivelhogy a dohány is nagyon rossz mostanában, s annyi rágyújtást igényel egy pipára való tömet, hogy tisztára kifogyott a masina a házból.
Miután a városba eszerint mindenképp be kell menni, János nagyhamar belegyőződik a dologba, s a kamrába megy, ahonnan zsákot hoz elő. Most a zsákkal a juhok közé vonul, s a leghitványabbat ki is választja azok közül. (Bolond ember az, aki a jószága szebbjeit adja el.) A bárány a zsákba kerül, János mindkettőt a vállára veti, s megindul a tanyából csak úgy gyalogosan. Nem lakik a várostól messze, másfél óra alatt odaér, s ekkora útért nem érdemes a lovakat befogni.
Ámbátor, hogy ehhez az aktushoz nem ló kell, hanem kutya.
Mondja is János a kuvasznak, mikor az asszonytól elköszön, s halad ki a tanyából.
- Gyere no, Puli.
Ez annak fölöttébb hízeleg. Ugrik azonnal, s megy vidáman előre az úton. Így haladnak. János néha egy vállról a más vállra teszi a zsákot. A bárány ilyenkor azt mondja: - Bé...
- Ne bégess, szamár - mondja neki nyugodtam János -, hiszen a gazdád visz.
Evvel a város széleig érnek, ahol a vámvonal kezdődik, s János most már letér az út közepéről a szélre, hogy szemlélődjön. A vámvonalon kívül van a töltés, s a töltés előtt a kubikgödrök. Azok közül kinéz egy igen alkalmatosat.
- Ez éppen jó lesz - mondja magában, s bodor füstöket ereszt a pipájából.
Le is megy abba a gödörbe, ott leteszi a zsákot, s hívja a Pulit.
- Puli, ne - szól neki.
A Puli nincs ilyen szíves híváshoz szokva, szerfölött meglepődik a hangon. Csak annyi módon oldalok előre-hátra, a farkával igen mutatja a bizalmas szó fölött való örvendezését, de a füleit hátracsapja, s a derekát meggörbíti, amint ott jár-kel, s mindenféleképpen azt igyekszik látszatra hozni, hogy közeleg a gazdájához, pedig voltaképpen egy szikra kedve sincsen hozzá. Elég a tanyai kutya bizalmával kétszer-háromszor visszaélni olyanformán, hogy hívó szóval magához csalja az ember, s azután elrúgja: akkor aztán ilyen lesz - elvesz a hite a gazdában.
Jegenyének többször s egyre hízelkedőbb hangon kell beszélnie hozzá, hogy magához csalja.
- Gyere ide, Puli, kis Puli - szól neki lágyan.
A Puli egyre közelebb oldalog, mígnem egyszer aztán János elkapja a fülét.
- Au! - mondja a Puli.
- Ne voníts, majom - felel neki János -, hiszen semmi bajod sem lesz.
Míg a Puli fülét fogja, a másik kezével kirázza a zsákból a bárányt. A kubikgödörből széttekint figyelmesen, hogy látja-e valaki? Mikor látja, hogy senki sem látja, nyugodtan fog a munkához. A Pulit belevezeti a zsákba, ennek a végét gondosan összecsomózza, beköti; a bárányt pedig a földbe ásott bánya sarkába helyezi. Az ott megmarad, mert sással egymáshoz van bogozva a lába.
Most újra mondja János: - Gyere no, Puli - de ezúttal a Puli nem megy, hanem viszi a János. Kissé ténfereg a zsákban a kutya, mert szokatlan a helyzet, meg vinnyog is, de a gazda ilyenkor megrázza a hátán, s arra elcsöndesül. Ilyen harcok közben haladnak a vámig, ahol János kiegyenesedik, s végtelen méltósággal vonul el a kardos emberek előtt.
- Ohó! Hát kend? - kiáltják rá amazok.
János nem hall semmit, csak megy tovább.
- Ember, hé, hé! - kiabálják megint utána.
De egy vámőr még felé is szalad.
Jegenye nyugodtan fordul meg:
- Mi kő? - kérdezi.
Amazok visszakérik:
- Mi van a zsákban?
János éktelen nyugalommal felel:
- Kutya!
No, erre nagyot nevetnek. Micsoda szamár beszéd.
- Nem igaz - mondják. - Csak nyissa kend ki azt a zsákot. Minket ugyan be nem csap.
- De mikor mondom, hogy kutya - szól János érzékenyen.
A vámost elfutja a méreg.
- Hallja - kiabál most már -, hát velem ne komédiázzon, mert rosszul jár.
- Ugyan?
- Ugyan ám.
- No, no - véli János -, ismeröm én a törvényt.
- Ejha! - kiált a vámos, akit ez a kötözködés nagyon bosszant. - Nem tudom, kitől tanulta volna kend?
- No - adja a szót tovább emez -, tanulni nem tanultam senkitől, hanem csak úgy hallottam.
- Nem tudnám, kitől? - feleli a vámos.
- Hát azt már nem tudom megmondani, hogy kitől hallottam, de hallottam. Gondolom, maga is tuggya, hogy ki a mostani király az országon, de nem tudná megmondani, kitől hallotta?
A vámos le van fegyverezve a disputában, s most már csak arra szorítkozik, hogy a zsákot általvizitálja.
- Bontsa ki - parancsolja.
- De elugrik - védekezik János. - Nem bontom én ki.
Hanem hát muszáj. Ez az ójtott szó a legnagyobb hatalom a világon, a muszáj. János leveszi a válláról a zsákot, az alját a földre helyezi, s mikor a tetejét megbontja, lent rúg egyet titokban az ebhez. Az aztán vonyítva ugrik ki a zsák száján, szinte repül, s úgy fut, hogy lehetetlenség utolérni.
Jegenye János káromkodva lohol utána, s amíg a töltésen túl nem ér, folyton szitkozódik. Amint azonban a vámosok elől födve van, nyugodtabb a lépte. Látja, hogy a Puli nyílegyenest száguld hazafelé.
- Szögény - mondja -, de meg van ijedve.
Azzal a kubikgödörbe megy, beteszi a zsákba a bárányt, s halad újra a vámosok felé. Mikor elébük ér, haragosan integet, s megfenyíti a vámost az ujjával.
- Köszönjék az istennek - mondja -, hogy elfogtam.
A vámos érzi, hogy hibás, s nem felel, inkább lehajtja a fejét. János pedig méltósággal halad befelé, s az úton a komával találkozik.
- Hát kend? - kérdi a koma.
- Ehuné - felel János.
- Ilyen későn halad kend befelé?
- Az ám - mondja János -, késésbe vagyok. Egy kis sorom volt. Ezöket a népeket oktattam ki itt a kalickás házba, hogy a fületlen csizmát is föl löhet húzni.
- No, no - válaszol menőben erre meggyőződéssel a koma.
Forrás: A Hét 1896., VII. évf.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése