Vihar Béla (1908-1978): Aranylepke

Nyáron, nyáron,

egy fiúcska kergetőzik

hetedhét országon,

feje fölött aranylepke,

éppen tizenhárom.

Ha a tizenhárom lepkét

sipkájába fogta,

boldogságát odaírja,

fel a csillagokra.

Vihar Béla (1908-1978): A tovatűnő szépséghez

Lépteid muzsikaszavára megrezzen szívem,

e sugár illette tó,

s arcod vonalaiban, szent hieroglifaként,

távoli kultúrák üzenete világol:

Hajad Egyiptom éjszakája,

szemed bizánci láng

s drágakő Föníciából.

Karod mozdulataiban

katedrálisok gótikus íve

pillant reám.

Hangod az istent hordó India

esti dallamát sodorja.

Nemzedékek szövőszékein hány fajta szőtte

sejtjeid testöltözetét,

Altáj-hegyi hókoszorú

– hajnalfénnyel – szád ékszerén.

Így nézlek – a tovasuhanó látomást –,

s tudom: az eljövendő századok szerelme

Téged ismétel mindörökké.

Vihar Béla (1908-1978): Belül van

Ami kedves,

el kell veszítened,

hogy végképp megtaláld.

A hiány majd kivallja

mi vagy nekem,

s mi voltam neked.

Az a tiéd igazán,

amit kívül már nem lelsz többé,

csak magadban,

mert belül hordozod

s óvod őt.

Kezében mécsláng

S áll mozdulatlanul.