Szécsi Margit (1928-1990): Ország szeme rajtunk

Ország szeme rajtunk,

világ szeme rebben –

Dancs Piroska el akarna

menni holnap innen.

Hej, a sok gond elől

Megfutottak hányan!

Meg is bánják egy év múlva

tudom valahányan.

Mert nem fénylett város

soha ékesebben!

Fölsóhajt majd a hűtelen:

Miért nem építettem!

A villódzó fények,

a kohói máglyák

miért is nem tükrözik a

szemem ragyogását?

Ne menj el Piroska,

mert elfog a bánat,

ha rágondolsz: acél gépek

mind csak reád várnak.

Azt akarjuk, látod,

hogy a napos utca

hordozza majd szöszke fiad –

ne menj el Piroska.

Ország szeme rajtunk,

világ szeme rebben:

nem beszéltek még mirólunk

lángolóbban, szebben

Penteléről szólva:

erejét a szónak

az adja meg, hogy elmondjuk

kilenc milliónak.

  

Forrás: Szívünk szerinti törvény – Fiatal költők versei. Budapest, 1952.

Szécsi Margit (1928-1990): Cigány

Meséld el – milyen volt a múlt?

Két lábad honnan szabadult?

Tán vándorutak nyers pora

formázta lábad karcsúra,

a sima párduc-izmokat,

melyről barnán nevet a nap?

Mint anya féltett gyermekét,

faggatlak én: hogy volt elébb?

És milyen putri fogta meg

kerek sötét tekinteted,

szemed,mely páros két dió,

ízes nézését nézni jó,

olajos csészék távoli

páros, napfényes lángjai –

mi zárta úgy a naptól el,

hogy jövőnknek csak most felel?

És zúgó hajad erdején

ki festett ébent? tán az éj?

süvegeltétek így magát

a morcos, védő éjszakát?

Ha ködbe kóborolt a Hold,

minden batyudba vándorolt –

Menekülő vad éjjelek

ijesztgetik-e még szíved?

Íme, az éji köd oszol,

köztünk vagy, hozzánk tartozol.

Én meglestelek – két kezed

házakat rakott, termeket.

Közöttünk evés volt biz ott,

ki oly örömmel dolgozott,

s századok-zárta ajkaid

kitárták néped dalai!

Forrás: Szívünk szerinti törvény – Fiatal költők versei. Budapest, 1952.

Szécsi Margit: Tánc

Nézd, a völgy mint füstös kohó,

lehervadt a végső szikra,

sűrű, álmos csönd szitál a

pattogzott-meszű otthonokra.

Neszez növényi szerelem,

porharmat hull omló rögre,

térjünk meg  szerelemhez

édes, mára - mindörökre.

Már én öltök bíbor-inget,

barna karom aranya villog,

kurta hajam bodza-szagú,

szalagos koszorút hordok.

Virágok, sárgák, vörösek,

pillézzetek rá a szívére,

mikor zöld selyemszoknyámig

hajtja bíbor szenvedélye.

vagyok én barna Mária,

vihart is tanítok táncra,

zöld szoknyámon forog a föld,

csillagképek kicifrázva.

Kígyótipró az én sarkam,

s halál ellen éles fegyver:

tíz fehér hold, gyémánt-szarvú

lapul gyöngyház körmeimben.

Tíz aranyos pecsétgyűrűt,

tíz napot hord a tíz ujjam,

napok, holdak szállnak az égből,

megbújnak mind szöghajadban.

Rézveretű a derekam,

vörösréz-kupa a mellem,

rézvörös lángok erdejében

kalapáltak karcsúra engem.

A csillagos vágy-paripákat

böjtös jászoltól eloldom,

a csillagos vágy-paripákat

hajtom a viharos mennybolton.

Napos oldala életemnek,

két bazalt-hegy a te vállad,

könnyeimnek vízválasztó,

istenek sírnak utánad.

Jajaj!

Nem tudom én, mire lettem,

élet-választók az éjek,

kettéhasít a vágy, a bánat,

akarom, hogy mint csillag, elégjek.

Forrás: A magyar költészet gyöngyszemei - Mai magyar költők 337-339. old., Ifjúsági Könyvkiadó

 

Szécsi Margit: Nevettek engem sokért

Nevettek engem sokért:

bolond ékességekért,

nyakamba tejútnak fűzött

olcsó üveggyöngysorért.

Kincset: fekete földet

óh ember, minek gyűjtesz,

amikor engem: bárány-

felhőt, melledre tűzhetsz.

Fejedet égre-szegve

nem akarsz vándorolni,

elhagynak majd a mezők,

így fogsz te szétomolni.

Forrás: Szécsi Margit: Páva a tűzfalon 17. old. Szépirodalmi Könyvkiadó 1958.

Szécsi Margit: Káprázat

Köd szitál, ragyog a téli aszfalt,

kemény tükre a reklám-betűknek.

Kicsiszolt gyémánt nincs ilyen fényes,

a lépés zengő fém-hangot üt meg.

Rézvörös lovak a víztükörben

úsznak, fölöttük rózsaszín pára.

Arany hajfürtje egy sihedernek

rezeg, és csapkod kitárt kabátja

mint a hangtalan füstmadár.

Kezdek eljutni én is odáig,

hogy a valótlan világ csodáit

mint az arcomba-hajított kesztyűt

fölemelem már - félek, elcsábít

az élet tündér látszata!

Forrás: Szécsi Margit: Páva a tűzfalon 16. old., Szépirodalmi Könyvkiadó 1958.

Szécsi Margit: Végrendelet

Ki porból lettem s porrá válok,

halálra gyógyszert nem találok.

Síromra kérek szép virágot,

életet s mindent eltestálok.

Szívemet kössék rongylabdába,

játszó kicsikék vigalmára.

Nem fáj kedvesek rúgására,

beröpül majd a boldogságba.

Hamvamat lábbal-hordott pornak,

szőnyeg-poroló jóasszonynak

ajánlom - vígabb hajnalokon

lebegő, piros porsátornak.

Forrás: Szécsi Margit: Páva a tűzfalon 15. old., Szépirodalmi Könyvkiadó 1958.

Szécsi Margit: Este a Mátrában

Tücsökhegedű, álmatag,

szól a sötétkék fák alatt.

Világos ablakomra jár

s koppan a tündér vagy bogár.

Amit belémvert ostoba

erők faragott ostora,

kiűzi tündér üzenet,

kitárom néki szívemet.

Világ szívére helyezem

csókomat, s szádra, kedvesem.

Piruló, hűvös bort igyál!

A borzalom, nézd, szundikál.

Forrás: Szécsi Margit: Páva a tűzfalon 14. old., Szépirodalmi Könyvkiadó 1958.

Szécsi Margit: Gyerekjátékok

Szólok a régi kis tűzhelynek:

Lábos-karikáid útra-kerekedtek,

pléh-csöveid kémények lettek,

füsttel sóhajomra felelgetnek.

Látom a régi gipsz-babákat,

nagyranőttek, láng-sudárak,

orcáikon szeplők keletkeztek,

peches kis Máriák, szeretkeznek.

Forrás: Szécsi Margit: Páva a tűzben 13. old. - Szépirodalmi Könyvkiadó 1958.

Szécsi Margit: Emlék a jövendőről

Tükre az én gumicsizmám,

mészből ezüst érmet vet rám,

világít helybeli eleganciámon.

Márványos kavicsa a virágom.

Ő a szilárd e visszás földön,

s régi dolgaimnak nem lesz börtön:

üveggolyóm is mennyé tárul,

belőle örök szivárvány hull.

Egy kiskutya, bújócska-társam,

keres a fényben, hő-omlásban,

a teljes nyárban, lét medrében,

szivárvány alatt üget szerényen.

Forrás: Szécsi Margit: Páva a tűzben 12. old., Szépirodalmi Könyvkiadó 1958.

Szécsi Margit: Kikötő

Kátrányos-derekú uszály

e kikötőben megpihen,

minden árboc: égő kard,

minden kötélcsomó: szívem.

Minden vérerem ideköt.

Szórakozik velem szilaj

emlékezet: energia

a daru síró láncaival.

Forrás: Szécsi Margit: Páva a tűzben 11. old., Szépirodalmi Könyvkiadó 1958.

Szécsi Margit: Ígéret kertje

Tüzes margaréta

lengedez hosszan, kéjjel.

Családok, vert világok

róla álmodnak éjjel.

Villamos, arany vad,

sárkány-dereka csörren,

tükör a sáfrány-ablak,

benne a kert ring zölden.

Füves köldökéből

felnőtt fekete-meggyfa,

sorsodat kis gallyal

fölkapja, csillogtatja.

Forrás: Szécsi Margit: Páva a tűzfalon 10. old. , Szépirodalmi Könyvkiadó 1958.

Szécsi Margit: Ezüst állványok alján

Szándékaimban élek,

megcsúfol otromba cselekedetem.

Az ezüst semmit ha fúvom,

sikoltoz értem, sikolt ellenem.

Rettegtem én muzsikálni,

hittem: csak belőlem hangzik a kín.

De jó, hogy reátok láttam,

szélben ácsorgó hangjegyeim!

Ezüst állványok alján

sír a furulya, sír a furulya,

hallgatja fecske-kék ember,

láboshoz csörren fényes kanala.

Forrás: Szécsi Margit: Páva a tűzfalon 9. old. - Szépirodalmi Könyvkiadó 1958.

Szécsi Margit: Most búcsúzom az ifjúságtól

Ájtatos madár fütyül,

barbár jóság minden hangjegy.

Jön a tavasz, tündököl,

csókoltat, de mégis elmegy.

Négy fogacskám elhagyott

s az ifjúság bölcs varázsa,

ó négy márvány liliom,

négy világtáj pusztulása.

A cigányos alázat

tündér álmaimra forrad,

bánatos virág-szívem,

már belőled ki nem kophat.

Forrás: Szécsi Margit: Páva a tűzfalon 8. old. - Szépirodalmi Könyvkiadó 1958.

Szécsi Margit: Zúg a rozs

Zúg a rozs kék tajtékkal,

fogolynaszádok eveznek.

Érett gyémánt-vonóval

szigorú tücskök neszeznek.

Zúg az emlék untalan,

irigy halotthad benne kél,

minden halott: ellenség,

ezért kiáltok életért.

Kikötő: halál előtt

fényes kitérő ez a nyár.

Boldog, mert tudatlanul

érik a kék gabonaszál.

Margit, füstölsz, mormolod:

nem nyugtat el az értelem.

Rozs ring: holnapi dalod,

s messziről int a szerelem.

Forrás: Szécsi Margit: Páva a tűzfalon 7. old. - Szépirodalmi Könyvkiadó 1958.