2017. ápr. 11.

Vajda János: Körültünk vagy tíz ellenség...

Vajda János.Koller tanár 1885-iki fényképe után
forrás: wikimedia.org

Körültünk vagy tíz ellenség,...
Hát hiszen csak hadd legyen!
Megint te lész a legelső
A népek közt - nemzetem!
Dicső leszesz és hatalmas
Úgy, mint ezerév előtt,
Mikor Árpád ősapánk tíz
Ellenséget megtörött.

Ne mondjátok, hogy elhagyott
Volna a mi istenünk;
Tudja ő már - ő ne tudná?! -,
Hogy mi a természetünk!
Tudja, hogy oda se nézünk
Egy kutyának, minek is!
El se kezdjük, míg ellenség
Minden ujjunkon egy nincs!

Ránk küldé a mult tavasszal
A bolondos rác hadat;
Akkor nem mertük bevenni
Azokat a sáncokat.
Jó mulatóhelyünk volt az
A néhai Szenttamás,
Ha ott rögtön elromboljuk,
Akkor mi lett volna más?

Ekkor nem lett vón dicsőség,
Elszégyeltük vón magunk,
S a kis verésért utóbb nagy
Ajándékot is adunk.
S annyira megszánjuk őket,
Hogy újra fölneveljük,
S hizlaljuk csak, hogy erősben
Fordulhasson ellenünk!...

Soha jobbkor! most javában
Zsivioztak: mulattak,
Ezrivel raktak minisztert
S választák vajdáikat.
S egyszer a Perczelünk csak,
Mint a mennykő, ott terem,
S megmutatja, hogy minálunk
Ezután nincs kegyelem!

A hűséges mócok is már
Kimulatták magokat;
Ne panaszkodjanak, hogy
Zavartuk farsangjukat...
Ott is jókor ütött széjjel
A jó öreg Bem apánk,
Mert amit ő osztogatott,
Az nem volt farsangi fánk!

A szászok is eljátszották
A hurrah komédiát,
Magyarosan megfizettük
A bemenetel diját.
De minek is tartanánk itt
A föld e szétszórtjait,
Ezek lesznek majd utóbb jó
Udvari bolondjaink...

Tavaszodik már valóban;
Jól dolgoznak a szelek;
Megindulnak a felhők, és
A vándorló legények.
Majd ha melegebb lesz, egyet
Gondol ez a német is,
S egy szép reggelen megindulnak
Windischgraec, a Jellacsics.

Ide jöttek kitelelni
A hazátlan jámborok;
Mit tehetünk róla, mindig
Voltak s lesznek koldusok!...
Hanem már nekünk elég volt,
Adjon már most más nekik,
- A magyar vendégelést csak
Tudom megemlegetik.

Azért is csak hadd legyen tíz
Ellenségünk, hadd legyen!
Büszke vagy most, de dicső lész
És hatalmas - nemzetem!
Téged csodának teremte
S ostorának istened:
Akinek mértéke megtelt,
Azt fordítja ellened.

Istentől elrugaszkodott
Gézengúz nép, mit akarsz?
Hogy mi eddig le nem győztünk,
Tudod-e hogy mért van az?
Istenünk akarja, hogy midőn majd
Miénk lesz a győzelem,
Ne legyen már szíveinkben
Számatokra kegyelem!...


Forrás: A szabadság lantja 1873 –Költemények az 1848-49-ki függetlenségi harcz idejéből – Kolozsvár 1873.

Kócsi György: A szabadság népdala (1848. Juni 3.)


(Zenéje: Az alföldön halászlegény vagyok én)

A legelső szabad tavasz virágzik,
A szabad föld legelőször most ázik,
Szabad ország, szabad ember, oh be szép!
Mint a magyar, félvilágon nincs oly nép.

Szabad erdőn virit a kis gyöngyvirág,
Azért oly szép, oly igéző e virág,
A szabadság szép angyala ültette,
S piros hajnal harmatban fürösztötte.

Szabad légben énekel a pacsirta,
A szabadság könyvét Kossuth megírta;
Szabad erdőn szebben szól a csalogány,
Szebben kacsint azóta a magyar lyány.

Bujkált, ki a biró lányát szerette,
Mert a biró katonának vitette:
A magyart már katonának nem viszik,
Mert a magyar katonának születik.

Csak sötétben volt a csók eddig szabad,
Most nappal is, kit szeretsz, megcsókolhatd.
Szabad ország, szabad ember, oh be szép,
Mint a magyar, félvilágon nincs oly nép.

Forrás: A szabadság lantja 1873 –Költemények az 1848-49-ki függetlenségi harcz idejéből – Kolozsvár 1873.


Vajda János: Adjon isten!



Adjon isten, ami jó nincs,
Vegye el azt, ami rossz!
Verje meg, ki a hazának
Veszedelmet, kárt okoz!
Én édes atyámfiai,
Szólanék egy keveset,
S ha nem igaz szóm, az isten
Ugy verjen meg engemet.

Azt pedig ne is csodáljuk
a mostani napokban,
Hogyha az igaz magyarnak
Oly nagy mondhatnékja van!
Mert eddig a szegény magyar
Ha valami baj akadt,
Panaszkodhatott magának.
Szólani sem volt szabad!

Hej mert nem csak karjainkon
Volt az átkozott bilincs.
Kötve volt nyelvünkön a szó,
A beszéd, e drága kincs!
Csak magával tépelődött.
Aki valamit tudott.
betörött a feje, aki
Igazat mondogatott.

Hej ha tudnák ugy, miként én
Még a régiebbeket,
Igaz mondásért milyen sok
Jó  magyar megszenvedett!
Majd azt rendre elbeszéli
Az igaz história,
Én ha most elmondanám, tán
Szivem is meghasadna.

Elég az hozzá, hogy jóra
Fordult sorsunk kereke,
Áldassék is de ezerszer
A magyarok istene!
Ki mondjuk most a dolognak
Igaziját, velejét,
Akinek nem kell igazság
Mi törtjük be majd fejét!

Nem volt eddig a szegénynek
Egyebe az ég alatt
Subájánál, mely véletlen
Nyakacsigáján maradt,
Lopott, rabolt s a szegényt is
Rabolták idegenek,
No de már ezt mindeniknek
Az isten bocsássa meg!

Jövendőben gyönyörűség
Lesz már a mi életünk,
Kiszenvedtük büneinket,
Már többet nem szenvedünk.
Gazdag már most a szegény is,
Mert egyenlő és szabad,
Aki most is sopánkodik
Vigye el a muszka had!

Szép lesz majd ha minden ember
A hazáért kardra kél,
S a magyarok istenére
Tanitja azt, ki nem fél.
Ha valaki szabadságát
Meg akarja sérteni,
A multakra emlékezik,
És meg fogja védeni.

Háborukat is viselhet,
De nem a más javáért,
Saját jó magyar hazája
Szabadság és törvényért.
Majd a hadi sátrak alatt
Együtt áldomásozunk,
Mind szabadok mind egyenlők,
S össze is csókolkozunk.

Akkor aztán rohanjon ránk
Az a szolga muszka nép,
Fogadom, hogy sirva szalad
Hazájába aki ép.
Akkor aztán majd vigadva
Hazafelé indulunk,
S azon a jó magyar földön,
Széles rendet aratunk.

Ha délfelé jár az idő
A kepébe beülünk,
Hogy mi hir van a hazában,
Az ujságba tekintünk,
S míg jószágaink legelnek,
Gyermekeink olvassák,
Minő nagy és hatalmas lett
A szegény Magyarország!

Nem hiába emlegettük,
Hogy megvirrad valaha,
Most ugyan betölt csordultig
Kivánságunk pohara.
Igyuk ki most a hazáért
Ezt a teli poharat, -
Adjon isten a hazának
Sok jó hazafiakat!

Forrás: A szabadság lantja 1873 –Költemények az 1848-49-ki függetlenségi harcz idejéből – Kolozsvár 1873.


Pap Ignácz: Toborzó dal (1848. Maj. 27.)


Toborzás. Munkácsy Mihály rajza után készült színezett fametszet

(A fővárosi önkénytes had.)

A gonosz hír mesugta már fülünkbe,
Hogy közös vész tornyosodott egünkre;
Fel, fel honfi! ne engedjük a közjót,
Ég sem adhat a miénkhez hasonlót:
Kezet ide, üss fel hát,
Védelmezzük a hazát!

Tombol immár az ellenség harczsora,
A magyarnak nincs még hősi tábora:
Honfi, honfi istenemre! megbánod,
Ha hazádnak drága ügyét nem szánod;
Kezet ide, üss fel hát,
Védelmezzük a hazát!

Egy magyar földet teremte istenünk,
És ez a mi büszkeségünk s mindenünk:
Ezer villám, ezer mennykő hulla rá,
De még eddig semmi meg nem zavará:
Kezet ide, üss fel hát,
Védelmezzük a hazát!

Ugy-é, honfi! sírba könnyen szállhatunk?
De hazánktól könnyen meg nem válhatunk?
A hivalgás már lejárta a korát,
Rontsuk össze az ellenség táborát:
Kezet ide, üss fel hát,
Védelmezzük a hazát!

Dobó, Zrínyi asszonyokkal harczoltak,
És a tar közt mint a mennykő konczoltak:
Magyarhonnak mennyi bajnok férfia!
S ezek mellett elvéreznék Hunnia?...
Kezet ide, üss fel hát,
Védelmezzük a hazát!

Nyomor környez, koldusbot van kezedben;
Bútlan óra nincs csak egy is éltedben:
Mit veszthetsz hát, ha elvérzesz nyomoru?
De a győző fegyver dija – koszoru:
Kezet ide, üss fel hát,
Védelmezzük a hazát!

Hasztalan sírsz, édes babám, hasztalan!
Az érző szív ily órában nyugtalan:
Jó hazámnak szabadsága drága kincs,
Ahol ez sír, ott a csóknak íze nincs:
Itt a kezem, rajta hát,
Védelmezzük a hazát!


Forrás: A szabadság lantja 1873 –Költemények az 1848-49-ki függetlenségi harcz idejéből – Kolozsvár 1873.

Petőfi Sándor: Bizony mondom, hogy győz most a magyar...



Bizony mondom, hogy győz most a magyar,
Habár ég s föld ellenkezőt akar!
Azért nem győzött eddig is e hon,
Mert sohasem volt egy akaraton;
Most egy a lélek, egy a szív, a kar...
Mikor győznél, ha most sem, oh magyar?
Egy ember a haza, s ez halni kész,
S ezért, oh népem, ép ezért megélsz,
S dicső lesz élted, boldog és szabad,
Amilyen senkié a nap alatt!
S én bátran állom a csaták tüzét,
Tudom, hogy a golyó nekem nem vét,
Tudom, hogy a sors őriz engemet,
Hogy engemet megölni nem lehet,
Mert én leszek, nekem kell lenni, ki
Ha elleninket mind a föld fedi,
Megéneklem majd diadalmadat,
Szabadság, és a szent halottakat,
Akiknek vére volt keresztvized,
S halálhörgése bölcsőéneked;
Meg kell, hogy érjem azt a szép napot,
Midőn áldásodat reánk adod,
S mi annyi átokteljes év után
Sirunk, mosolygunk, az öröm mián,
Midőn, mit eltört láncunk ád, a nesz
Egy szabad nemzet imádsága lesz!
Meg kell, hogy érjem azt a nagy napot,
Amelyért lantom s kardom fáradott!

(Marosvásárhely, 1849. március 6-7.)


Forrás: A szabadság lantja 1873 –Költemények az 1848-49-ki függetlenségi harcz idejéből – Kolozsvár 1873.

Számomra ismeretlen szerző: Magyarhonban



Talpra nép a Tátra megett!
Védni a magyar siessünk,
Menjünk a gaz ellenségre,
Együtt vivjuk, együtt essünk.
Mert ha vállat vállhoz vetünk
Ketten együtt nem veszhetünk.

A magyarnak híre régi,
Él az a történet lapjain
A lengyelt is látta vivni
Már a német harcz napjain.
S ha mi vállat vállhoz vetünk,
Ketten együtt nem veszhetünk.

Nagy az ellen számra nézve,
De nagyobb a lélek köztünk,
Nem kérdjük mi hányan vannak,
Megszámláljuk majd ha győztünk.
Mert ha vállat vállhoz vetünk,
Ketten együtt nem veszhetünk.

Tronján reszketend a zsarnok,
Ha mi a magyarral tartunk,
Lehullnak a szolgalánczok
S megjő amit rég akartunk.
Mert ha vállat vállhoz vetünk
Ketten együtt nem veszhetünk.

Fel hát nép a Tátra megett,
A fehér sas már felszálla,
Egy a lengyel a magyarral
Harczát a világ csudálja.
Együtt kell nekünk küzdenünk
Szabadok csak ugy lehetünk.


Forrás: A szabadság lantja 1873 –Költemények az 1848-49-ki függetlenségi harcz idejéből – Kolozsvár 1873.

Lévay József: Ha én király volnék...



Ha én király volnék, isten látja lelkem,
Örökkön örökké bánnám, hogy születtem;
Égetné szivemet mint a tűz parázsa,
Aranyos királyi székem ragyogása.

Ha én király volnék, engesztelés végett,
Megölelném a rég sanyargatott népet,
Sirva mondanám, hogy áldásom reátok,
Engem az életben többé sohse láttok!

Ha én király volnék, én tőlem végtére
Palotám küszöbét vadfű nőhetné be,
Elhagynám a várost, elhagynám hazámat,
Egy kisérőm lenne csupán a búbánat.

Ha én király volnék, nem vón maradásom
Sem az emberek közt, sem a más világon;
Nyakamat a hóhér-pallós alá vetném,
Nem szólnék ellene, mert megérdemelném.


Forrás: A szabadság lantja 1873 –Költemények az 1848-49-ki függetlenségi harcz idejéből – Kolozsvár 1873.