András alkonyárol
Úgy mondják sokak:
Egy azok közűl, a
Mellyek titkosak. –
Hogyha ekkor arczát
Meg-mosá a lány;
S tész ablakba kendőt,
Végit künt hagyván:
Jóslat-álma lészen,
És megtudja: őt
Mily szerencse várja? –
Férjet kap minőt?
Ily reménynyel mosta
Arczát szép Teréz,
Bízva, hogy az éjen
Szent titokba néz.
És le-nyúgodt a szűz,
És befordula.
Hajh! – de jóslat-álma.
Rémitő vala:
Endre tünt elébe
Gyász halottiból,
S kendejével a lyányt
Törleni hajol; -
Arczulatja zordon
Mint a rém-alak,
Bé-esett szeméből
Könnyek hullanak;
Tar fejének csontja
Látszik hajtalan;
Szíve táján vér-seb,
Mellybe gyilka van;
Szemfedél-ruhája
A földig hajolt,
Lassudon – majd – mint a
Messzi hang, így szólt:
„Megvetéd – kegyetlen!
Hív szerelmemet,
S így hiságod önnön
Gyilkosommá tett:
„Ám de a nyugalmat
Sírba sem lelem,
Vérzik ott is érted
Szenvedett sebem;
„S vérzend, míg te büszke!
Nem léssz szellem-nőm:
Jóslatul tehát im
Képed meg-törlöm.”
És hogy a harangok
Éjfélt konganak,
Árnyékként suhanva
Tűn a rém alak.
A lyányt föl-riasztják
Rémes álmai,
S véle ébredének
Lelke vádjai.
Ön-tudása dulta
Keblét kegytelen;
S fájdalomban olvadt –
Olvadt szüntelen:
Míg haló sohajként
El-le-szenderült.
S így a jóslat-álom
Búsan teljesült.
Forrás:
Jaczint Zsebkönyv 1. év. Szerkeszté és kiada Kovács Sámuel Eperjesen. Kassán
Werfer Károly Nyomtató Intézetében 1836.
