Petőfi franciául

H. Fréd. Amiel-től¹

V.²

Au Danube³

O grand fleuve, ton sein est déchiré souvent

Par le soc du navire ou l’éperon du vent.

Le blessure est profonde et n’est pas dangereuse:

Autres sont les sillons que la passion creuse!

Dés qu’a cessé l’orage ou passé le bateau

La blessure guérit; tout est bien de nouveau.

Mais quand le coeur de l’homme une fois se déchire,

Rien ne le guérit plus et sa blessure empire.

VI.

Si je pouvais pleurer!⁴

Si je pouvais pleurer! La douleur est venue

Et quelque chose en moi s’épouvante et s’émeut.

Que les hommes sont bien les fréres de la nue!

Le nuage devient plus léger dés qu’il pleut.

Moi je ne pleure point, moi des larmes j’ai honte

Et je ne puis souffrir de montrer ma douleur.

Pleurs, coulez en dedans, c’est un puits que mon coeur,

Et ce qui tombe lá, personne ne le compte.

₁) L. Petőfi-Múzeum I. szám, 13. l. jegyz.

²) I-IV. sz. alattit Petőfi-Múz. I. sz. 13-15. l.

³) Petőfi A Dunán c. költeménye (l. az 1842-diki költemények közt)

⁴) L. Elfojtott könnyek c. költ. (az 1845-dikiek közt)

  

VII.

Ma Tristesse et ma Joie¹

O qu’elle est triste ma tristesse!

Mon sein quand je suis triste est l’antre du lion,

Et mon coeur est l’agneau que le fauve dépéce

Lentement et l’oeil plein d’un sinistre rayon.

Buvant le sang, broyant les os, suqant la moelle,

De l’agneau sans défense il a fait son destin

La suffrance a la dent cruelle

De mon coeur tel est le destin.

O qu’elle eset j oyeuse ma joie!

Ma  poitrine est aux jours heureux comme un Eden,

Et mon coeur est la rose au milieu du jardin.

Le rossignol vainqueur, les papillons de soie

Fétent la jeune rose. Un ange avec amour

La cueille, sur son sein la presse, et d’un coup d’aile

Repart, mais repart avec elle

Pour le pays d’oú vient le jour.

VIII.

Autrefois²

Oh! si j’avais vécu plus tót, dans ces vieux áges

Oú les preux compagnons d’Arpad vivaient encor,

Et tiraient du fourreau pour voler aux carnages

Le glaive épris du sang, Yacier plus beau que l’or!

Du terrible Léhel défiant la trompette

Mon cri de guerre eút fait retentir les grands bois;

Je crois que dans le ciel la voix de la tempéte,

Le tonnere, eút été moins puissant que ma voix.

Sur un coursier sans mors, ardent comme la trombe,

Provoquant les périls, écrasant les guerriers

J’aurais su conquérir les palmes ou la tombe

Dans l’ aréne de feu des combats meurtriers.

Devant les vanqueurs las, encore souillés de poudre

Mon hymne eút célébré la gloire des héros

Et le dieu de la guerre ayant éteint sa foudre

Nos buveurs eussent fait sonner d’ autres échos.

Enfants dégénérés de cette époque fiére

Nous ne faisons plus rien digne des anciens jours.

Il serait des exploits que je devrais me taire.

Un idiome esclave a des rythmes trop sourds.

¹) l. Búm és örömem c. költ. (az 1845-dikiek közt)

²) Mért nem születtem ezer év előtt c. költ. (az 1844-dikiek közt)

Forrás: Petőfi-Muzeum 1888. I. évf. 2. szám (április-június)

„Rongyos vitézek”

Ez a facsimilében lapunk mellett közlött költemény címe. Az eredeti kézirat Ajtai K. Albert úr birtokában van Kolozsvárt. Facsimilénk 4/5 nagyságú photographia után készült. Az eredeti kézirat egy kékes levélpapír-levél, melynek egyik oldalára e költemény, a másikra a „Tűz” van írva ugyancsak Petőfi kezével. A kézirat kis betűjű s a legszebb Petőfi-kéziratok közé tartozik, mert Petőfi ismert szép írását teljesen föltünteti. Figyelmeztetjük az ismerőket, hogy névaláírásában itt még nincs az utóbb használt t az ismert módon áthúzva (l.  Petőfi-Múzeum I. füz. melletti facsimilét.)

A levélpapír egyik oldalán Bath (városnév) van jobbfelől a cifrázatba benyomva, mit a facsimile nem tüntet fel eléggé; a másik oldalon IV. 89 áll, bizonyosan nem Petőfitől, hanem vagy a cenzortól, vagy a kiadótól. Ugyanis Petőfi e két versét Urházy Györgynek küldte, ki Kolozsvárt egy „Unio” c. zsebkönyvet adott ki.* (* Teljes cím: Unio. Zsebkönyv. Szerkeszti Urházy. 1848. Kolozsvárt. Barráné és Steinnál. N. 8. 420. l.) Itt jelentek meg e költemények először.

Amint a facsimilén látható, a levél, melyen a 3 költemény van írva, össze van fűzve cérnával egy másik levéllel és lepecsételve a cenzori pecséttel, melyen világosan olvasható: SIGILLUM OFF. LIBROR. BEVISORAT. TRANSYLV. A másik levelen Pap Endrének van pár verse: Tragödia Heyne után I. és Rajnai népdal II-III.* (* Mindhárom Unio 412. l.) a fonalvég pedig a cenzori pecséttel leragasztva. E lapok tehát a cenzornál voltak s mivel a 4 lap I., III., IV. római számmal és 88, 89, 90, 91 lapszámmal van jelölve, e lapok egymás mellett álltak akkor is. A római számok tentával, a lapszámok piros irónnal vannak jegyezve.

Ennyit a kéziratról. Az Unio c. zsebkönyvben Petőfinek 5 költeménye jelent meg, nem csak e kettő. Ugyanis: Sept. 27. 1846 (25 l.), Isten csodája (108 l.), Erdélyben (236 l.), Tűz (410) és Rongyos vitézek (414 l.). A 3 első benne van az 1847 és 1848-diki teljes kiadásokban az 1846-diki költ. közt; de a két utolsó nincs. Ebből azt lehet következtetni, hogy mivel az 1847-diki és 1848-diki Összes költemények már megjelentek, mikor az Unio kiadatott, tehát a szerkesztő onnan vette át őket, e kettőt pedig Petőfi éppen és kizáróan a zsebkönyv számára írta s tehát egyiket sem vette föl a nevezett összkiadásokba s másodszor (az elkobzott kiadást nem számítva) csak az Újabb költemények közt jelentek meg (1861-diki kiad.) az 1847-ben írott költemények közt I. k. 187 és 191. l. Ez az oka, hogy a többinek mért nincs meg a kézirata, mert amint megtudhattam, K. Papp Miklós, a „Magyar Polgár” volt szerkesztője magától az „Unio” szerkesztőjétől kapta e kéziratokat s így maradtak meg.

Hol és hogyan esett el Petőfi?

I.

A hírlapok Petőfi haláláról

A Petőfi haláláról a „P. M.” 1-ső füzetében közlött Vajna-féle variáció mindenfelé élénk érdeklődést keltett. A lapok bő kivonatokban ösmertették és nagy részben az egész leírást közvetlennek és valószínűnek találták. Napi lapjaink közül különösen a „Budapesti Hírlap” foglalkozott bőven a cikkel; a szépirodalmi lapok közül pedig a „Vasárnapi Újság” kíséri egy pár érdemleges megjegyzéssel a kérdéses közleményt. Ez ugyanis a „Vasárnapi Újság füzetekben” c. vállalat ez évi IV-ik füzetében úgy nyilatkozik, hogy „nem lehet kitalálni, Vajna mért késett közzétételével, mikor – mint a közleményből is látszik – ismerte már a földerített tényeket s e szerint figyelemmel kísérte a Petőfi halálára vonatkozó nyomozásokat”.

Anélkül, hogy Vajna mellett állást foglalnánk – mert a mi feladatunk elsősorban az adatgyűjtés – az igazság érdekében kötelesek vagyunk elmondani, hogy Vajna Sándor a „P. M.”-ban közölt felvilágosításait a Dr. Török Aurél egyenes felszólítására írta, aki egy pár évvel ezelőtt nagy buzgalmat fejtett ki a Petőfire vonatkozó adatok összegyűjtésében.

Erre vonatkozólag maga Vajna így nyilatkozik följegyzéseinek bevezető soraiban: „Nem hiúság az, mi jelenben tollat ad kezembe; tudniillik, hogy egy halhatatlan nagy költő mellett nevem ideiglenesen is forgalomba jöjjön, hanem a kegyelet és tisztelet, melyet egész életemben híven fogok táplálni Petőfi iránt; másfelől kötelességemnek tartom azon hazafias, lelkes felszólításnak engedni, mely a Petőfi hamvainak felkutatására indult mozgalomból pesti egyetemi tanár Török Aurél úr által személyesen hozzám intéztetett. Ezek szerint készséggel adom leírásomat.” etc.

Én magam is meggyőződést szereztem róla, hogy Vajna Sándor életében igen sok embernek elbeszélte Petőfi halálának azon körülményeit, amelyeket később leírt. Ezek közé tartozhatott Dr. Török Aurél is, aki egy ideig kolozsvári egyetemi tanár volt s akinek később, mikor a Petőfi-ügy iránt melegebben kezdett érdeklődni, eszébe jutott a Vajna elbeszélése s fölkérte, hogy írja le neki. Vajna megtette; azonban, minthogy nem volt professzionátus író, igen nehezen ment neki. Így maradtak a Vajna jegyzetei egész haláláig a fiókban.