2021. nov. 14.

Áprily Lajos (1887-1967): Petőfihez

 


Az ország elvétetett tőlünk,

Elvétetett a hatalom,

És a dicsőség is elvétetett,

Felbontatott és eltöröltetett

Közöttünk minden földi kötelék.

Térdig porban és övig hamuban

Mi mégis a te nemzeted maradtunk:

Petőfi nemzete!

Mert megmaradtál Te!

És Benned megmaradt az ország.

És megmaradt a hatalom,

S a dicsőség is, a mi dicsőségünk,

Most és mindörökké.

 

Az ország megmaradt,

Ó nem a földi ország,

A szemfedős, a könnyel áztatott.

Nem az, nem az!

A mi világtól elfordult szemünk

Immár a földi ország égi mását

Tebenned keresi.

Honfoglalónk Te vagy.

Ha őseink csak földet hagytak ránk:

Te reánk hagytál egy darab eget,

Egy örökrészt a porló rög felett.

Kisajátíthatatlan birtokot.

Az álmaiddal benépesítettél

Egy új hazát,

Szabadság és szerelem gyarmatát:

Egy magyar csillagot.

 

És megmaradt a hatalom.

Nem a kard élén csillanó erő,

A kard, az eltörött,

Nem az ágyúk torkából ásító,

Az ágyúk hangos torka néma lőn,

Nem tűzben, vérben edzett vértezet.

 

Nem az, nem az,

Elvette tőlünk azt a végezet.

De mi most Reád szegezzük szemünk,

A páncélunk Te vagy.

Te vagy tűzálló, kemény fedezékünk.

Lelked örvénylő mélységeiben

Adatott nekünk örök menedék.

És nekünk ez elég.

A vezérünk Te vagy.

Mint verseid, a „rongyos katonák”,

Akiknek éhség s igazság a bére:

Álljuk seregparádéd sorfalát.

 

És megmaradt a dicsőség is.

Ó nem az oktalan kevélykedés,

Világ színe előtt hetvenkedő!

Nem a cifrálkodó magyarkodás.

Ez más, ez más!

Nagyon nagyot zuhantunk.

De megmaradt a büszke öntudat,

A Te öntudatod,

A mi öntudatunk:

Ha balsorsverten, ha koldusszegényen:

Vagyunk, vagyunk!

És akarunk még lenni!...

 

Az ország elvétetett tőlünk,

Elvétetett a hatalom,

És a dicsőség is elvétetett,

Felbontatott és eltöröltetett

Közöttünk minden földi kötelék.

Térdig porban és övig hamuban,

Mi mégis a Te nemzeted maradtunk:

Petőfi nemzete!

Mert megmaradtál Te!

És benned megmaradt az ország,

És megmaradt a hatalom,

S a dicsőség is, a mi dicsőségünk,

Most – és mindörökké!


Forrás: 101 vers az elődökről. Kriterion kiadó Kolozsvár, 2006.

Magyari Lajos (1942-): Állj mellém…

 


Állj mellém, mikor legnehezebb,

a legszigorúbb napom –

 

mikor kifagyna az elvetett mag,

mert kés villog a földeken,

ha a szelek jégesőket hoznak,

s kalásznak lenni gyötrelem,

ha vonatok egymásba szaladnak,

hogy karddá pendül a kerék,

ha az őzre farkasok rohannak,

s megbűvölik remegő szemét,

mikor a Várost a víz elönti,

s csüggedt lakói már csak nézik,

ha a kaszát kő pöccinti,

s a kaszásra fordítja élit…

minden ragadozó pillanatban;

mely testünkbe vághat vakon –

 

állj mellém, mikor legnehezebb:

háromszázhatvanöt napon.

 

Forrás: 123 vers a családról – Válogatta Mirk László – Kriterion Könyvkiadó, Kolozsvár

Szőcs Kálmán (1942-1973): Évforduló



Huszonöt éve siratok egy asszonyt,

kicsit csúnya volt szegény,

de mégis csodálták Vásárhelyen,

mert mind kérdezgették:

hogyan lehet ilyen szép gyereke?

 

Huszonöt éve siratom anyámat,

lábamhoz kuporodik a kutya-november,

s vonítunk utána.

Kibontott hajjal, seprűn lovagolnak az éjek,

fekete macska ül a mellemen.

Huszonöt éve siratom.

 

Úgy fáj, hogy belezsibbadok.

Úgy fáj, hogy akkor sem tudnám elmondani,

ha Arbeit macht frei lenne minden.

 

Huszonöt éve, mielőtt vizet adhattak

volna neki egy tankról,

mielőtt megnőtt volna a haja,

mielőtt, istenem, mielőtt nem tudom,

mi lett volna…

 

Néha annyira fáj, hogy belezsibbadok.

Még a tükörben sem látom,

mikor fésülködöm.

Kicsit csúnya volt.

 

Hát ez a helyzet, öregem.

 

Forrás: 123 vers a családról – Válogatta Mirk László – Kriterion Könyvkiadó, Kolozsvár