Majthényi Flóra (1837-1915): Megadás!

Óh! a kit a vész meghánya,
Nem keres már gyöngyöket,
Az utolsó szál darabkát
Mily örömmel fogja meg.

Nem tekint a messzeségbe
A tündér-sziget felé,
Boldog, ha a part felett a
Szikla-révt elérheté.

Feltekint az égre, halkan
Megköszönve életét,
És a mohban csendes álom
Fogja bé fáradt szemét.

Nem kivánok boldogságot
Többé, nem ábrándokat,
Sem azt a szép nagy világot
Ott a tündér ég alatt.

Mely a vészből megmaradt e
Kis foszlányt, e kis hitet
Átölelve, még nyugalmat
Kérek, és nem egyebet.

S megnyugodva, megpihenve,
Nagy vigasztalást az ad:
Hogy még több nyugalmam is lesz,
Hogy meghalnom is szabad.

Forrás: Gombostű-naptár hölgyek számára. Szerkeszti: Hajnalka. 5. évf. Emich Gusztáv kiadványa Pest, 1867.

Majthényi Flóra (1837-1915): Mi a haza?

 
Édes anya, édes apa!
Mondjátok csak, mi a haza?
Tán e ház, a melyben vagyunk?
A melyben mindnyájan lakunk:
Ez a haza?

Nem gyermekem, ez csak házunk,
De a mit itt körül látunk,
Merre földeink terülnek,
Merre kertjeink feküsznek: 
Ez a haza!

Mindent, a mit a szem belát,
Itt e föld, mely kenyeret ád,
E folyók tele halakkal,
E szőlőhegyek falvakkal:
Ez a haza!

A merre a hegyláncz kéklik,
Merre a berek sötétlik
Merre a róna kanyarúl,
Melyre az égbolt leborúl:
Ez a haza!

Hol egykor őseink laktak,
Itt csatáztak, itt mulattak,
A hol a határt ők szabták
S örökségül reánk hagyták:
Ez a haza!

A hol csontjaik porladnak,
S mindig e földön maradnak,
A hova bennünket tesznek,
Midőn egyszer eltemetnek:
Ez a haza!

Ez a föld, mely drága nekünk,
Melyet legjobban szeretünk,
A hová, bármerre járunk,
Mindig vissza-vissza vágyunk:
Ez a haza!

Forrás: Ezeréves Magyarország emlékfüzet iskolai használatra és a magyar nép számára. Az Eötvös-alap Orsz. Bizottság megbízásából a „Tanítók Háza” javára szerkesztette: Ujváry Béla. Lampel R. (Woeianer F. és Fiai) kiadása

Majthényi Flóra (1837-1915): Dal és virág

 
Dalt és várigát adjatok,
Mást nem kivánok én;
E kettő legszebben ragyog
Az érző kebelén.

Gyémánt és gyöngy nem kell nekem,
Mindkettő oly hideg.
Alattok a szivdobbanás,
Az érzet fagyna meg.

Keblemre vadvirág füzér,
Ajkamra méla dal:
Kinek cserélnék kincsivel,
S arany pompáival.

Hisz így ég s föld hódol nekem:
A föld virágival,
És fönt az égből száll alá,
Az égből jött a dal!

Forrás: Gyulai Árvízkönyv. Szerkeszti és kiadja Szathmári Károly. Réthy Lipót nyomdája Gyulán, 1856.

Majthényi Flóra (1837-1915): Az égő havas

 
Az est biborának fénye
Kopár szirthegyen mereng,
Melynek égig nyuló csúcsán
Játszi fürge szellő leng.

Úgy ég messziről a szirthegy,
Mint a tűzben kigyúlt vas;
Azonban ha közelítesz,
Nem más, mint komor havas.

A mi égő tűznek látszott,
Nem egyéb,mint hideg fény,
Melly játszott az óriásnak
Elolvaszthatlan jegén. -

Némelly szivről is azt hinnéd,
Hogy tele van érzettel,
Hogy hő dobbanásaitól
Majd megreped a kebel.

Ha közelebbről vizsgálod,
Láthatod hogy csalva vagy;
Mert olly hideg lesz e kő sziv,
Hogy ben az érzés megfagy.

Mit érzelemnek tekintél,
Csak mulékony tünet volt,
Melly a szivnek örök jegén
Esti biborként megholt.

Forrás: Délibáb Nemzeti Szinházi Lap. Első félévi folyam Aprilis 10. XV. sz.  Felelős szerkesztő és kiadó Tolnai gróf Festetics Leo. Főmunkatárs Jókai Mór. Pest, Emich Gusztáv Könyvnyomdája Pest, 1853.

Majthényi Flóra (1837-1915): Vad virágok

 
Az én lelkem magányos zöld mező,
Alföldi róna, méla pusztaság,
Mellyen tenyész igénytelen dalom,
E sok könyharmatos kis vad virág.

Nem ápolá kertész szorgalmasan
Ugy nőttek ők, mint természet adá;
Ébreszté, az érzelem-napsugár
S az ábránd délibábja ringatá.

El eljárok néha virágokért
E nagy mezőre, hol merenghetek
S kiválogatva a tarkábbakat
Szerettimnek bokrétákat szedek.

De minden eltörött levél után
Sohaj száll; mert ha e virágokat
Leszedtem – majd az ébredő tavasz
Hoz-e helyettük ismét másokat?

Forrás: Délibáb Nemzeti Szinházi Lap. Első félévi folyam. Felelős szerkesztő és kiadó Tolnai gróf Festetics Leo. Főmunkatárs Jókai Mór. Pest, Emich Gusztáv Könyvnyomdája Pest, 1853.

Majthényi Flóra (1837-1915): Ismét gyermek lettem…

 
Ismét gyermek lettem,
Szedem a virágot,
Ugyana virágot,
Mely engemet egykor
Mint gyermeket látott.

A virágtő még az…
De más a virága -
Lehajló virága
Hányadik azóta
S hány kéz megrabolta?!

Ugyanazon kézzel,
Mellyel egykor szedtem
E bimbót felettem
Leszakasztom ismét
Dal- s mosollyal innét.

És e szép virágot
Bokrétába fűzöm,
Kebelemre tűzöm:
Takarja el híven -
Megváltozott szívem!

Forrás: Alföldiek segélyalbuma . MDCCCLXIII. Szerkeszték:  Reviczky Szever és Zilahy Károly. A tiszta jövedelem a szükség által sujtott alföldi nép gyámolitására lőn fordítva. Deák Ferencnek, a nemzeti közvélemény országosan tisztelt képviselőjének, hazafiui kegyeletük jeléül ajánlják a szerkesztők. Pfeifer Ferdinand bizománya Pest, 1864.

Majthényi Flóra (1837-1915): Megadás!

 
Óh! a kit a vész meghánya,
Nem keres már gyöngyöket,
Az utolsó szál darabkát
Mily örömmel fogja meg.

Nem tekint a messzeségbe
A tündér-sziget felé,
Boldog, ha a part felett a
Szikla-révt elérheté.

Feltekint az égre, halkan
Megköszönve életét,
És a mohban csendes álom
Fogja bé fáradt szemét.

Nem kivánok boldogságot
Többé, sem ábrándokat,
Sem azt a szép nagy világot
Ott a tündér ég alatt.

Mely a vészből megmaradt e
Kis foszlányt, e kis hitet
Átölelve, még nyugalmat
Kérek, és nem egyebet.

S megnyugodva, megpihenve,
Nagy vigasztalást az ad:
Hogy még több nyugalmam is lesz,
Hogy meghalnom is szabad.

Forrás: Gombostű-naptár  hölgyek számára. Szerkeszti: HAJNALKA. Ötödik évfolyam. Pest, 1867. Emich Gusztáv kiadványa.

Majthényi Flóra (1837-1915): Hidd el, hogy én boldog vagyok…

 
Hidd el, hogy én boldog vagyok,
Habár ború ül arczomon;
Nem láttál soha fölleget,
Mosolygó virág-dombokon?

Hidd el, hogy én boldog vagyok,
Habár szememben könny remeg;
A tengeren fel gyöngy merül,
Honnét s miért, ki mondja meg?

Hidd el, hogy én boldog vagyok,
Bár oly néma s oly hangtalan;
Tó hullámin is ég ragyog,
És mégis csöndes, zajtalan.

Hidd el, hogy én boldog vagyok,
Bár arczom halavány, hideg;
Hiszen a hó leple alatt
A tavaszt ki nem sejti meg?

Hidd el, hogy én boldog vagyok,
Bár dalomon bú ömlik el;
A viszhang is mélán beszél,
Bár játszó gyermek hívta fel.

Hidd el, hogy én boldog vagyok,
És mond, miért ne lennék az?
Jók én hozzám az emberek,
És oly szép, oly szép a tavasz!

Forrás: Remény. Zsebkönyv az 1858. évre. Szerkeszti Vachott Sándorné. Pest. Kiadja Pfeifer Ferdinánd. 1858.

Flóra (Majthényi Flóra 1837-1915): Csitt kicsiny virág szellemkék…

Csitt kicsiny virág szellemkék,
Nyugodtan egy keveset,
Alig hogy szobámba lépek
Körülvesztek tarka képek
Ugy, hogy szólnom sem lehet.

Illatos levegőt szórva
Körülvesztek ezeren,
És egyik ajkamra szállva,
Másik meg vállamra állva
Enyelegtek énvelem.

És mi csengés és mi zengén
Szárnytok lebbenése oh!
Mindegyik regéjét hallom,
Mig végre magam sem tudom:
Mi költészet, mi való!

És lehajtva kábult fejem
Elmerülten álmodok,
Ah! egy tündérszép világról
Hol a hab él, hol a fény szól -
Igy támadnak a dalok.

De most oly szép a valóság,
Hogy szebb ábránd sem lehet;
Azért ábrándot felednem,
S a való felett merengnem
Hagyjatok egy keveset.

Forrás: Flóra 50 költeménye. Pest, Emich Gusztáv Könyvnyomdája 1858.

Flóra (Majthényi Flóra 1837-1915): Hogy hagyjam abba…

Hogy hagyjam abba a költészetet?
O! hisz ezt mondani könnyen lehet;
De mond a napnak, hogy ne égjen már,
A tengernek, ne zúgjon a vizár
És majdan érteni fogsz engemet!

Szebb mint a föld s az ég csillagival
Azon világ melyben fakad a dal,
S mit száz világ egy ezredév alatt
Nem adhat, ád egy ihlett pillanat:
Egy eszme ábránd, boldogságival.

Engem itt látsz és hiszed itt vagyok,
Mert itt mosolygok, könnyem itt ragyog,
De a kit nézesz az nem vagyok én:
Az csak egy látszat a föld gőzkörén
Mely nemsokára elmosódni fog…

Én ott vagyok, ott fent, hol a dal él,
Hol csak a lélek s érzemény beszél;
És hagyj ott, oh hagyj ottan engemet,
Másként hervadni látod lelkemet
Mint hervad fáról lehullott levél.

Forrás: Flóra 50 költeménye. Pest, Emich Gusztáv Könyvnyomdája 1858.

Flóra (Majthényi Flóra 1837-1915): Anyámnak

 
Mint a bársony pilleszárny,
Olyan kis kezed,
Midőn az égő, meleg
Fejemre teszed.

S mint az, kert viráginak
Mentő árnyat ád:
Ugy véded te gyermeked
Beteg homlokát.

Olyan forró ajakam,
Ah! úgy szomjazom -
Csókjaidban hadd igyam
Mentő italom.

S végre megpihennem már
Engedj sziveden:
Miként a hajótörőt
A kis szigeten.

Oh! beszélj: oly jól esik
Biztató szavad,
Hiszen az olyan szelid,
Mint te vagy magad!

TE megvédesz engemet,
S nem lehet bajom,
Mig te itt vagy én elem,
Örző angyalom!

Forrás: Flóra 50 költeménye. Pest, Emich Gusztáv Könyvnyomdája 1858.

 
O nézd, miként remeg
Az ifju rozsaszál:
A harmatos levél
Nyugtára nem talál!

Talán örvend szegény
Hogy létre ébredett?…
Vagy bújában remeg
A kurta lét felett!

Forrás: Flóra 50 költeménye. Pest, Emich Gusztáv Könyvnyomdája 1858.

Flóra (Majthényi Flóra 1837-1915): Könyező vierlandi* leánykának

   

Oly búsan könyezel
O! mondd miért – miért?
Talán hogy érezesz,
És a világ nem ért?

Ne bánd, van egy világ,
Mely hün érez veled;
Szived világa az -
S te nem elégeled?

Avagy, kis csintalan!
Mivel jól áll neked,
Azért hagyod talán
Ragyogni könnyedet?

Mert szép vagy s bájoló,
Szemed ha könyezik
Miként tavasz – virág
Ha harmat rá esik.

(* Közel vidék Hamburghoz. Innét a festői öltözetű virágárusnők Hamburg utcáin.)

Forrás: Flóra 50 költeménye. Pest, Emich Gusztáv Könyvnyomdája 1858.

Flóra (Majthényi Flóra 1837-1915): Kinyitottam ablakomat…

Kinyitottam ablakomat,
Jöjj be, jöjj be szép tavasz!
Hiszen sugárszárnyaidon
Neked olyan könnyü az.

Lásd én nem mehetek hozzád,
Nem nyughatom kebleden,
Hisz ez nekem olyan nehéz,
Szenvedően, betegen!

Jöjj hát hozzám hozd sugárod,
Hozd el virág-illatod,
Hozd magaddal a madárdalt,
S lelkemet meggyógyitod.

Töltsd el egész kis szobámat
Mindenütt csak magaddal,
Ah! oly jól esik az illat,
A napsugár, és a dal!

És majd hogyha meggyógyultam,
Én is viszont kimegyek,
Nézni mit csinál az erdő,
És a tiszta kék hegyek.

Leborulok szined előtt,
És bámullak csendesen,
Minden egyes gondolatom,
Egy egy imádság leszen.

Nem is szólok, csak hallgatok,
Majd csak a szívem dobog,
Eldobogja a mit soha
Kifejezni nem tudok.

Forrás: Flóra 50 költeménye. Pest, Emich Gusztáv Könyvnyomdája 1858.

Flóra (Majthényi Flóra 1837-1915): Hidd el hogy én boldog vagyok…

Hidd el hogy én boldog vagyok,
Habár ború ül arcomon,
Nem láttál soha felleget
Mosolygó virág-dombokon?

Hidd el hogy én boldog vagyok,
Bárha szememhez köny remeg,
A tengeren fel gyöngy merül,
Honnét s miért, ki mondja meg?

Hidd el hogy én boldog vagyok,
Bár oly néma és hangtalan,
Tó hullámin is ég ragyog
És mégis csöndes, zajtalan.

Hidd el hogy én boldog vagyok,
Bárha arcom halvány, hideg,
Hiszen a hó leple alatt
A tavaszt ki nem sejti meg?

Hidd el hogy én boldog vagyok,
Bár dalomon bú ömlik el,
A viszhang is mélán beszél,
Bár játszó gyermek hivta fel.

Hidd el hogy én boldog vagyok,
És mondd miért ne lennék az?
Jók én hozzám az emberek,
És oly szép, oly szép a tavasz!

Forrás: Flóra 50 költeménye. Pest, Emich Gusztáv Könyvnyomdája 1858.

Flóra (Majthényi Flóra 1837-1915): Sirály…

 
Sirály az én lelkem
Borongó setét,
Nesztelenül halkan
Repked szerte szét.

Nem láthatja senki
Hol van, merre jár -
Nincsen a magasban
Miként más madár.

Kerüli a tavaszt,
És a napsugárt,
Habzenét nem hallgat,
Ah! sem csalogányt.

Tengereket keres
Messze partokat
Hol a hontalan szél
És ború mulat.

Igen! Hol vészt sejdit
Fájó kebleken
Szárnyával ott csattog
Mindig szüntelen.

Ott vijjong e zajgó 
Tengerhez közel
Mig végre a hullám
Őt borítja el.

Forrás: Flóra 50 költeménye. Pest, Emich Gusztáv Könyvnyomdája 1858.

Flóra (Majthényi Flóra 1837-1915): Lábaimhoz sodort a szél…

Lábaimhoz sodort a szél,
Egy letépett zöld levelet,
Talán te irtál rá anyám,
Édes anyám, üzenetet.

Te irtad rá hó kezeddel,
Azzal a kis áldott kézzel,
Hogy nincs bajod – engem szeretsz,
Mint bölcsömnél ép oly hévvel!

És e harmat a levélnek
Másik barázdás oldalán
A te könyed, elválásunk
Forró, égő könye talán.

Én is veszek fel egy lombot,
Elsárgult őszi levelet
Én is irok neked reá,
Édes anyám, üzenetet.

Ráirom, hogy mint e levél
Arcom is olyan halavány,
És hogy lelkem is úgy zokog
Mint száraz lombtól a magány.

Ráirom, hogy mert nem vagy itt,
Gyermeked is oly elhagyott
Mint e lomb, mit felkap a szél,
S mely úgy hevert magában ott.

Forrás: Flóra 50 költeménye. Pest, Emich Gusztáv Könyvnyomdája 1858.

Flóra (Majthényi Flóra 1837-1915): Dalt és virágot…

Dalt és virágot adj nekem
Mást nem kivánok én,
e kettő legszebben ragyog
Az érző kebelén.

Gyémánt és gyöngy nem kell nekem
Mind kettő oly hideg.
Alattok a szivdobbanás,
Az érzet fagyna meg.

Keblemre vadvirág-füzér,
Ajkamra méla dal;
Kinek cserélnék kincsivel,
S arany pompáival?!

Hisz így ég a föld hódolt nekem,
A föld: virágival,
És a magasból szállt alá,
Az égből jött a dal!

Forrás: Flóra 50 költeménye. Pest, Emich Gusztáv Könyvnyomdája 1858.

Flóra (Majthényi Flóra 1837-1915): Lábaimhoz sodort a szél…

Lábaimhoz sodort a szél,
Egy letépett zöldlevelet,
Talán te irtál rá anyám,
Édes anyám, üzenetet.

Te irtad rá hó kezeddel,
Azzal a kis áldott kézzel,
Hogy nincs bajod – engem szeretsz,
Mint bölcsömnél ép oly hévvel!

És e harmat a levélnek
Másik barázdás oldalán
A te könyed, elválásunk
Forró, égő könye talán.

Én is veszek fel egy lombot,
Elsárgult őszi levelet
Én is irok neked reá,
Édes anyám, üzenetet.

Ráirom, hogy mint e levél
Arcom is olyan halavány,
És hogy lelkem is úgy zokog
Mint száraz lombtól a magány.

Ráirom, hogy mert nem vagy itt,
Gyermeked is oly elhagyott
Mint e lomb, mit felkap a szél,
S mely úgy hevert magában ott.

Forrás: Flóra 50 költeménye. Pest, Emich Gusztáv Könyvnyomdája 1858.

Majthényi Flóra (1837-1915): Hidd el, hogy én boldog vagyok...

 

Hidd el, hogy én boldog vagyok,
Habár ború ül arczomon;
Nem láttál soha fölleget,
Mosolygó virág-dombokon?

Hidd el, hogy én boldog vagyok,
Habár szememben könny remeg;
A tengeren fel gyöngy merül,
Honnét s miért, ki mondja meg?

Hidd el, hogy én boldog vagyok,
Bár oly néma s oly hangtalan;
Tó hullámin is ég ragyog,
És mégis csöndes, zajtalan.

Hidd el, hogy én boldog vagyok,
Bár arczom halavány, hideg;
Hiszen a hó leple alatt
A tavaszt ki nem sejti meg?

Hidd el, hogy én boldog vagyok,
Bár dalomon bú ömlik el;
A viszhang is mélán beszél,
Bár játszó gyermek hívta fel.

Hidd el, hogy én boldog vagyok,
És mond, miért ne lennék az?
Jók én hozzám az emberek,
És oly szép, oly szép a tavasz!

Forrás: REMÉNY – Zsebkönyv az 1858. évre. Szerkeszti Vachott Sándorné – Négy aczélmetszettel. – Pest – Kiadja Pfeifer Ferdinánd 1858.