6. A képviselőház
A sok ezer ház közt két ház van most Pesten:
Nem alacsony s nem nagy, sem széles, sem keskeny,
Pincze nincs alattok, kürtő nincs felettek,
Magas mennydörgéstől egyikök sem retteg,
Az ablakjaikban üveg nincs, csak itt-ott,
Tüzes forgács helyett bennök jó szó pattog;
Egynek neve alsó, a másiknak felső,
S jelen versecskének tárgya lesz az első. -
Azt hiszem: belátta már is minden lélek,
Hogy tulajdonképen nem házról beszélek,
Hanem gyüléséről azon embereknek,
Kiket követeknek a nép szava tett meg.
Mert jól tudták azok, a kik nem alusznak,
Hogy magyarnak törvényt csupán magyar hozhat,
S czéljához nem érne, a ki mást akarna,
- Bizonyos baknak már beletört a szarva. -
Tudják, hogy a törvény nem terem, mint gomba,
De nem is csinálják csakugy a malomba”,
Hanem bölcs férfiak Pesten összegyülvén,
Magyar szivből szólnak magyar nemzet nyelvén,
S tanácskozásukból lesz a magyar törvény.
Hogyan lesz, mikép lesz, majd elmondom később,
De még eddig nem volt, csupán egy gyülésök.
A megnyitás óta volt ugyan már számos
Nyilt ülés, zárt ülés, de az egy se számos.
Mert hiszen jól tudjuk, - régi dolog már az, -
Hogy az országgyülés addig nem határoz,
Mig a követ urak levelét vizsgálva,
Kétszázhuszonhattal nem jöve tisztába.
Az első ülésről nem tudok több szépet,
Mint hogy a tisztikar helyre ekkor lépett.
Elnök lett a tisztes Szentiványi Károly,
Legtöbb felelősség és gond erre hárul.
A második elnök lett egy gróf Andrássy,
- Keresztneve Gyula, - beszéde mágnási,
A termete karcsu, tiszta a hüsége,
Én azt mondom: sokra felviheti még e.
Minthogy gondviselő kell ilyen nagy háznak:
Visontai Kovács László lett a háznagy.
Joannovics György ur, Dimitrievics Milos,
Gróf Ráday László, továbbá Tóth Vilmos
És Csengeri Imre, - im ez az öt férfi
Lett jegyző; az irást mindenik jól érti.
A választásoknál volt arra figyelmök,
Hogy ne csupán magyar legyen jegyző s elnök.
Sőt üresen hagytak vagy két tiszti széket
A majd eljövendő erdélyiek végett.
Aztán egy darabig a felett folyt a szó,
Hogy – okkal s ok nélkül – némelyik választó
Egy-két követ ellen itt panaszt emelvén:
Mit mond ily esetben az ész, meg a törvény.
E felett még tüzes disputa leendett,
Ha bölcs szavaival Deák nem int csendet,
S egymásután vévén át a szót egymástól
Elvégezték végre, hogy végeznek máskor,
Besze is menydörgött nehány szót, de ilyet!
Csoda, hogy hangjától maga meg nem ijedt.
A finále az lett, hogy: itt a karácsony.
Nosza pihenjünk meg pecsenyén, kalácson.
Most hát szélylyel vannak. A muzeum néma.
Nem is beszélgetek többet rólok én ma.
Csupán azt akartam most, hogy beköszöntsek,
S míg visszajönnének hazulról a bölcsek, -
- Tudom, beletelik tiz, tizenkét jó nap -:
Boldog uj esztendőt a hiv olvasónak.
7. A főrendek
Két versben elmondám; olvashatta bárki,
Magyar országgyülés hogy két házbul áll ki.
Felsőház, alsóház neve e kettőnek,
Az elsőbe csupán nagyuraink jőnek;
Ország zászlósai, főpapok meg bárók,
Főispán, gróf, herczeg, mind barátban járók.
Tudom: bár együtt van itt az ország nagyja,
Legtöbb ember soknak a nevét sem tudja.
Nékem sokat kopott érette a lábam,
Mig mind megkaphattam együtt, egy lisztában,
S hogy hozzám ne férjen irigységnek szine,
Ékes versbe szedtem s kinyomattam. – Ime!
Először is hát a főpapokat lássuk.
Első emberek ők, nálunk úgy, mint másutt.
Ősz Scitovszky János, az ország primása.
Hazafihűségben kevés vagyon mása.
Mint dicső emlékű főpapjaink hajdan,
Ő is mindig helyt áll, a mikor csak baj van;
S ha nem forgat kardot, s dárdát nem hajít ő.
De sokszor volt értünk Bécsben közvetitő.
Az esze is fényes, nem csak a tógája,
Mindig tisztelettel gondolhatunk rája.
Hogy nem magyar volna, némelyek ráfogták,
De ha ez tót nemzet, én is az vagyok hát.
(Némely fiatalnak a két húga tetszik;
Mi vénebbek vagyunk, s jobb szeretjük ezt itt.)
Itt az egri érsek: Bartakovics Béla,
Jóbarát, ellenség, csak jót mondhat róla.
Kit a jó világban sokat emlegettek:
Lonovics érsek ur méltán ül mellettek.
Eljött Mascjhierevics, a szerb patriárka,
Az isten is hozta, a szivünk is várta.
Megjelent tizenhat kathólikus püspök.
Ha arany ama négy: ezek itt ezüstök,
Ranolder, királynénk udvari káplánja.
Dánielik, kinek esze aranybánya.
Girk, Simon, Haas, Szenczy, Szaniszló és Bonnaz,
Ez Csanádon székel és Nagyváradon az.
Eljött Váczrul Peitler s hogy ne legyen hiba:
Biró meg gróf Forgács Lipthai s Hehiba.
Pap-Szilágyi, Dobra, Vantsa is beültek.
Görögök ők hárman, csakhogy egyesültek.
Stojkovics, hires szerb püspöke Budának.
Ivácskovics, Nákó, Popásu, románok.
Kruesz, Feketével s Répássy apátur.
Csak a rend kedvéért vagyon ez leghátul.
(Még két távollevő főpapot sajnálunk,
De hisszük az istent, eljön még az nálunk.)
Már most következnek az országzászlósok;
Mind össze hat főur, - a jóból sem jó sok. -
Felsőházi elnök Sennyei Pál báró.
Nem csak méltóságban köztök előljáró,
Hanem munkában is; mert dolgot nem restel.
Ritka szorgalmatos ez a tárnokmester,
Azért olyan sovány; elapadt a zsirja,
Én csak azt csodálom, hogy ennyire birja.
Nagy pompával, hanem sok gonddal is él e.
Bizonyomra mondom: nem cserélnék véle.
Országzászlósoktul öt szék van hiányos.
Csak a főkamarás: gróf Cziráky János,
Battyányi Imre, társa gróf Majláth Antalnak,
Az főlovászmester, ez meg főpohárnok,
Károlyi György s Nyáry Antal, a kik ketten
A koronát őrzik, - ezek vannak itten.
Wenkheim Béla s Vay Miklós, két bölcs báró;
Bizonyságot tett ez mindenik magáról.
Van egy gróf VAY is, de az más egészen. -
A főispánokkal ekép lettünk készen.
Herczegeink közül öt van felsőházi:
Kettő Ódeschalchi, három Eszterházy;
De bezzeg grófoknak nem vagyunk szűkében:
Százhetvennyolcz jött el különböző néven.
Az Almásy család három tagot külde,
Apponyiak közül csupán Sándor ült be.
Andrássy családbul kettő látta jónak
Megjelenni, nevét ismerjük Manónak.
Bánffy négy jelent meg, de jött hat Batthyányi,
Hívek e családnak fiai, leányi.
Két Bombelles, Breuner, négy Bolza, Bissingen,
(Bizistók németnek gondoohatná minden.)
Beleznay, Brunszvik, Berényi, négy Csáky,
Két Chotek, Degenfeld, De Sasse, Cziráky.
Négyesével jőnek Dessewffy, ERdődy,
Kilencz Eszterházy, öt Forgács, egy Györy,
Festeticsekbül hét, Károlyi hat jött el,
Hunyadiak négyen kérkednek nevökkel,
Haller és Kun egy-egy, Königsegg egy pár van,
Károlyiakbul hat, Kornisok meg hárman,
Hugonay, Keglevics, Mikes, Nyáry, Nákó,
Nádasdy, egy-egy jött eme hat családtól,
Lazánszky, Migazzi egy-egy, NEMES kettő,
De Pallavicini – három van itt ettől.
Egy-egy Sándor, Széchen, úgy Rhédey is még,
Pálffyakbul kilencz, és Pajecsevics négy,
Rádayak ketten, Szapáryak négyen,
Mig a Széchényiek száma hétig mégyen,
Sigray, Serényi egy, Sztáray két pár,
Itten következnek négy Telekiék már,
Szirmay, Smidegg, Wenkheim vagyon három-három,
Saldstein familia megakad egy páron.
Egy Szluha, egy Somsich, detto egy Stubenberg,
Ne félj, nem sorolok már elő több ergert.
Itt jön Trautmansdorf, Traun, Schmertzing, vagy mi.
Somogyit Vayt, Vasst hátul kellett hagyni.
Elvégre Viczay jön még két Törökkel,
De nem mérközhetnek tizenhat Zichykkel.
Im tehát elmondtam a grófokat renddel.
S mért nem mondtam volna? Hisz a gróf is ember,
Sőt találkozunk itt nem egy olyannak tán,
A ki nem csak ember, de ember a talpán.
Mindjárt készen leszek e temérdek névvel,
Csak hatvankét bárót hadd soroljak még el.
Négy Ambrózy vagyon ezeknek sorában,
Aczél, Bésán, Döry, Duka, mind magában,
Két Apor, Barkóczy, Eötvös, Fiáth, Fischer.
Két Gerliczy, három Horváth, egy Rudicscsel,
Inkey, Mednyánszky,Litphay Majthényi, Nemes,Kemény, Mesznil, öt Nyári, Perényi,
Prónay meg Orczy, mindegyikből három,
Podmaniczky, Redl megakad egy páron.
Simonyi, Rudnyánszky, Sina, három Splényi,
hármával Sennyei, s Wenkheim, Vesselényi,
Vécsey kettő van, Vay ötösével.
Ime készen lettünk a bárók nevével.
Felsőháznak hazánk most ezeket híjja.
Azt mondják a bölcsek, hogy még van sok hijja,
A kik megjelentek, tiszteljük hát mélyen,
S hogy jobb kedvök legyen, mondjuk rá hogy: Éljen!
8. Válaszfelirati javaslat
Fölséges ur!
1.Atyai szavadért, a melylyel gyülésünk
Megnyitottad, hálát mondani nem késünk.
Ezentul ne magad lészsz tehát ur rajtunk:
Azt is megkérdezed, hogy mi mit ohajtunk.
2.Hálásan ismerjük el nagy bölcseséged,
Mely sok régi bajnak vetni kiván véget.
Követeket hivtál, hogy törvényt hozzának
Közös érdekében királynak, hazának;
Szavad a jogvesztés bálványát ledönté,
S jogot állitott fel, a mely mindkettőnké,
És hogy eloszlassad aggodalmainkat:
Magyar koronának épségét kimondtad.
3.Mélyen érezzük: mit vállaltunk magunkra,
Hogy a mihez fogtunk, nem lesz könnyü munka.
Lehet, hogy nagy válság küszöbénél állunk,
S a nemzet jövője van letéve nálunk.
4.Negyvennyolczban hazánk alkotmánytörvénye
Roppant változáson hirtelen átméne.
Csendes időkre volt azután nagy szükség,
Hogy belőlök a jó és a rosz kitessék.
Hajh! De közbejöttek gyászos események,
És a rendelkezés lehetetlennél lett;
5.Tennünk kellett volna, s tétlenekké lettünk,
Tizenhat esztendő úgy mult el felettünk.
Akkor könnyen bántunk volna a bajokkal,
Javítani most már nehezebb lesz sokkal.
6.Mégis nem aggódunk e nagy munka végett.
Támogat jóságod, szived, bölcseséged.
Király s nemzet dolga rajtunk sem fog mulni,
Az igyekezetben nem leszünk hátul mi.
7.Alaptörvényinket nem tagadja senki.
Mag Fölséged is szentnek kijelenti;
Csakhogy trónbeszéde itt másba is vág át,
Fölemlitvén nékünk többi sok országát. -
8.Hogy a Habsburgházzal szerződést kötöttünk:
Kettős czél lebegett fölötte s fölöttünk.
A királyi háznak az volt ohajtása,
Hogy magának a trónt biztositva lássa;
A magyaroknak meg, hogy többé ne féljék
A király választás gyakori veszélyét.
De megegyezének abban mindaketten
Hogy így az ellenség tőlök majd megretten.
9.És igazságunk volt, mert így, egymást védve;
Minden zivatarból kiusztunk jó révbe,
Mig, ha akkor nincsen megállapodásunk;
Ki tudja hol volnánk most? Egy itt más másutt.
10.A közös biztonság így hát közös várunk,
Mi is nyujtunk támaszt, a viszont mi is várunk.
11.A másik fő dolog ama szerződvényben,
Hogy Magyarországnak önállása légyen.
És Fölséged ime! Azt is elösmérte,
Jogalapunk közös, - hálát mondunk érte.
12. Már régóta állunk e szerződvény mellett,
S függetlenségünket bántani nem kellett.
Eljártak nyakunkra nagy, veszélyes harczok,
És a birodalom nem vallott kudarczot.
Hát most talán magunk magunkat szétszedjük?
Sokkal erősebbek vagyunk mi így együtt.
13. Ausztriának, bár tőle külön élünk,
Vannak oly ügyei, mik közösek vélünk.
És most azt kivánja mitőlünk Fölséged,
Hogy mielőbb törvényt alkotnák e végett.
14. Ám légyen meg, amit Fölséged ohajta,
Hogy ily törvényt hozzunk, igyekezünk rajta.
15. Hogy alkotmányt adtál többi országodnak,
Azért a magyarok csak áldani fognak.
Szabadságot kapván így a szomszéd népek,
Ők sem irigyelik már majd a miénket.
Ekép majd közösen élvezzük áldásit,
S egyik szabadságból nem von el a másik,
16. Sőt érintkeznünk is könnyebb lesz ezekkel,
Mint szabad nemzetnek más szabad nemzettel.
17. Milyen szabadság az, mit urok nekik szánt,
Azt mi nem kérdezzük, nem is tartozik ránk,
Csak hozzánk se jöjjön az a rendszer vissza,
A melynek levét most birodalmad issza.
Mert – mint már kimondtuk nyolcszázhatvanegyben -
Csak így működhetünk együtt, egyért, egyben.
18. Két fontos papirost, mely előttünk áll itt
Amaz octóberit, meg a februárit,
Oly felszólítással küldötted le hozzánk,
Hogy ezekre nézve határzatot hoznánk.
19. Tudjuk az elsőről, hogy fontos felette,
Közhírré Fölséged épen abban tette,
Hogy majd alkotmányt ad minden osztrák népnek.
20. De mi nem az által kaptuk a miénket.
Ezelőtt fejlődött több mint nyolcszáz évvel,
S egykoru a magyar nemzet lételével.
A hányszor a nemzet uj királyt választott
Mindannyiszor ujra ráesketék azt ott,
Sértetlenül állott akkor is előttünk,
Mikor Fölségednek ősével szerződtünk.
21. Hogy az octoberit Fölséged kiadta:
Nem tudott népünk mást érteni alatta,
Mint hogy azt a rendszert melylyel szivünk tépték,
Fölséged parancsa félre dobta végkép.
Ebben csalatkoztunk. Uj alkotmányt nyertünk,
S a mienk, a régi, a papírról eltünt.
22. De nem akarván azt Fölséged ránk tolni:
Hogy jutottunk hozzá? Hallgatunk arról mi.
Majd szólunk még róla, most az a mondásunk,
Hogy semmivé lenne ezzel önállásunk.
23. E nyilt rendeletből lett a februári,
De még szélesebbek ennek a határi.
Sok országot s népet akart egygyé tenni,
S mert nem igazi volt, csakhamar lett semmi.
24. A februárpátens lám azt fejezé ki,
Hogy már a magyarnak, nincsen joga néki.
25. Hogy van Bécsben rájkszrát, gyűljünk össze mind
De ott leszavaztak volna minket mindig.
Sőt – isten őrizzen! – ott az is megesnék,
Hogy a fő dolgokban szépen összevesznénk.
26. Más tekintetben is jogainkba vág a,
Elvétetvén tőlünk a közügy több ága,
Parancsolván egy így, más úgy, egy itt, más ott.
Innen vannak aztán számos surlódások.
27. Elhisszük hogy javunk a szíveden fekszik,
Mi sem akarhatjuk boldogságunk vesztit.
Ámde alkotmányos önállásunk sorsát
Fel nem áldozhatja soha Magyarország.
28. Mindkettőnknek tisztán az fekszik szívünkön,
Hogy köz egyetértés segítsen ügyünkön.
De köz egyetértés ott sohasem lesz meg,
Hol egyiknek adnak, másiktól elvesznek,
Egy országnak nyitnak új alkotmánybányát,
S elveszik másiktól ősi alkotmányát.
29. Ugy teszünk hát, a mint trónbeszéded mondja;
Oly javaslaton lesz gyűlésünknek gondja,
Mely kielégítő legyen a magyarnak,
De ne koczkáztassa széles birodalmad.
30. Negyvennyolczadiki némely törvényinket
Nézzük át, - Fölséged minket erre intett.
31. Már megmondtuk egyszer és most repetáljuk,
Hogy majd átvizsgáljuk, mihelyt időnk rá jut.
32. Hanem mindnyájunknak buzgó ohajtásunk,
Hogy tége dmielőbb koronázva lássunk.
Sok aggodalomnak csak ez vetne véget.
Hallgassa meg, kérjük, ezt a szót Fölséged.
33. Tisztelettel vesszük, ami akkor jő le
Bécsből, sőt addig is örülünk előre.
34. Fogunk törvényt hozni szellemiek végett,
És nem feledjük ki a nemzetiséget.
35. Különösen pedig a felé törekszünk,
Hogy a nagy szegénység ne okozza vesztünk.
Mi e tekintetben nagyon hátul állunk,
És anyagiakban nagy hiány van nálunk.
Pedig ha minékünk az állunk felaszna,
Birodalmadnak sem volna abban haszna.
36. Őszinte hálánkról teszünk bizonyságot,
Hogy meghívtad hozzánk Horvát s Tótországot.
Az egységhez… szívből járulunk ahoz mi.
Tiszta szívvel fogunk vélök alkudozni,
37. Az ő követségök mihozzánk ha eljut,
Ügyeiket együtt akkor majd tárgyaljuk.
38. De ki kell mondanunk lelkünk aggodalmát,
Hogy e két országtul elmaradt a Dalmát.
39. Fiume városnak sem említéd sorsát,
Pedig törvény szerint az is Magyarország.
Te nem akarhattad e dolog ily végét,
Törvény biztosítja koronánk épéségét.
40. Ellenben köszönjük, mit Erdélyről mondasz:
Hogy mi ezzel egymást megértsük, nagy gond az,
De ebben is sikert arathatni vélünk,
Csak alkotmánysértést ne várjanak tőlünk.
41. Kegyelmedet kérjük, óh Urunk, mind annak,
Kik politikai büntetésben vannak.
Hallgassa meg szíved buzgó kérésünket,
Jobb a ki kegyelmez,mintsem a ki büntet.
42. Tudjuk: jók s őszinték Fölséged szándéki,
És ezért háláját ki ne fejezné ki?
43. Hiv munkálkodásra vagyunk mi is készen,
De fáradságunknak sikere úgy lészen,
Ha, a mit régóta elvben emlegetnek,
A jogfolytonosság életbe lép tettleg.
44. Uj alkotmányt adni nem akarsz te nékünk,
Nem is fogadhatná azt el a mi népünk.
A nemzet s Fölséged is csak azt kivánja,
Hogy kipótoltassék a régi hiánya.
S mégis, a hol eddig, most is csak ott állunk,
Az önkényes rendszer uralkodik nálunk!
45. Azért kérünk tőled jogfolytonosságot,
Alkotmányos magyar törvényhatóságot,
Minisztériumot a mely magyar légyen,
S parlamenti kormányt, - a törvény nevében.
46. A rendezés, tudjuk, nem lesz könnyü munka,
Sok zűrzavart hozott nehány év nyakunkra;
De majd csak túl esünk minden akadályon,
S nem szükség, a rendszer hogy tovább fennálljon.
47. Az után a mit tett tizenhét esztendő,
Minisztériumunk nem lesz irígylendő.
De ha ingadoznék, ha roskadna tán az,
Nem hogy háborgatnánk, mi lennék a támasz.
48. A közös bizalmat ez erősitné meg,
S bizony használt venné magyar úgy, mint német.
49. De ha így maradunk ez időn túl is még,
Bizalmunk, nyugalmunk megingana ismét.
50. Kellenek törvényes alsóbb hatóságok.
51. A kik ne rettegjék a nyilvánosságot,
52. Kik az aggodalmat szívünkből kivennék,
Hogy egy czélra törjön a kormány és a nép.
53. Őszintén ohajtja fenn és lenn mindenki,
Hogy köz megnyugvásra a dolog menjen ki.
De köz megnyugvást csak úgy lehet remélnünk,
Ha önkormányzattal, s alkotmányban élünk.
Pedig alkotmányunk visszaállitása
Csak hasznos minékünk, s terhet nem tesz másra.
55. Bizton reméljük hát, mert ez annak rendi,
Kérelmünk Fölséged hogy teljesítendi.
56. Ime óhajtásink őszintén föltáránk.
Mi megtesszük, a mi kötelsség vár ránk.
57. Fölséged bizonynyal méltányolja bennünk,
Hogy alkotmányunkat nem lehet letennünk.
58. A szív, melyből ez a tiszta érzet támad,
Királynak is híve, nem csak a hazának.
***
Ezt a javaslatot D e á k jól feltette,
Kár hogy György Deák csak ilyen versbe szedte.
Forrás: Országos kis tükör. Verses krónika az ország dolgairól. Második füzet. Írta: György deák. Pest,1866.
