Sárosi Gyula (1816-1861): Vészdal

 

Páris felett a nép „legyen” szavára
Világrázólag megdördült az ég.
Rádült a ház a bourbon koronára,
Mennykőt fogott a vén királyi szék
S a csattanás, melly országokra szólt,
Világszabadság vészdörgése volt.

Lenyilt az égből marczius virága
Hozván nekünk is új életmagot,
És a tavasz teremtő ifjusága
Felhitt egünkre minden csillagot.
S ezer reménynek hirdetője lőn,
S zöldülni kezde szivben és mezőn.

De – mert az őstermészet templomába
Viharral együtt jár a kikelet -
betört a vész e viradó hazába
S vérfelleget gyűjt hajnalunk felett.
Vérfelleget, melly nappá válni fog:
Mert a magyar vér mennybe párolog.

Dicső fajunkat irtó fegyverével
Dühöng az  á r m á n y  irgalmatlanul;
Gazságot űz a felség szent nevével,
S míg vakmerőn a koczkatárba nyúl
Nem reszket ő, a vérszomjas hiúz
Hogy önmagának  b a r n a  s o r s o t  húz.

A fajgyülölet üszkét lángra szitá
Fölszakgatá e nemzet nyers sebét;
Magát a poklot ellenünk uszitá
S a népszabadság miden vérebét.
Kigyó övedzi a szent koronát
Melly csontjainkon edzi vad fogát.

Óh nép, te bosszu véres tengere,
Lánczhíd alá igáz-e földi kéz?
Bár sujtson a villámok ezere
Tenger szemeddel nyilt egekbe nézz!
De benned, a míg dul a fergeteg,
Saját képét isten se lássa meg!

Zászlóidon csak szine leng a vérnek
De most szivednek forró vére kell;
Hah! Mert a  t ü r ö m p e r c z e k  véget érnek
s a vészmadár utolsót énekel.
Kit szent haragnak tüzpalástja fed
Hatalmas isten, hol van mennyköved?

Fegyverre nép! Ossz lánghalált a vasból
Melly már ügyedtől büverőt kapott.
Vagy arra vársz, hogy isten a magasból
Ágyugolyódnak küldje a napot?
Fegyverre nép! Sorsod kezedben áll
Ütött az óra: élet vagy halál! -

Forrás: Nemzetőr. Kiadja Vahot Imre. 18. szám. Budapest, nov. 2. 1848.