Sujánszky Antal (1815-1906): Tünődés

Isten! Teremtve a világot,
Szavadra az diszében állt,
S dicső kezednek alkotásán
Ten szíved is kedvet talált.

Teremtél embert, hogy kegyelmed
Imádva – ő boldog legyen,
S élvezze lángoló hatalmad
Remekmüvét ez életen…

Nekem nem adtál bármi részt is
Az élvezetből, csak nekem;
Nem folyt e szó le ajkaidról:
’IM, ÉN ATYÁD, TE GYERMEKEM!’

Megnézem én az ég azurján
A tűzgolyók fénytáborát,
S csak én vagyok, ki nem lelem föl
Köztük szerencsém csillagát.

Megnézem én a szende holdat
Ezüst-zománczos trónhelyén,
Hiába – nem költ fel derűt az
Tépett kedélyem éjjelén.

Megnézem a tavasz virágit,
a rózsa égő bíborát,
S kitárult keble én előttem
Elvonja édes illatát.

Megnézem a patak futását,
S hallgatva ott a hab-zenét,
Medrébe öntött könnyeim közt
Csak én nem érzem kellemét.

Szivem sötétebb mint az Aethna
Tövig kiégett tűzhelye,
S cseréül a lángérzelemnek
Jégvermet alkotál bele.

Nem ismerek baráti keblet,
Szerelmet és boldog hazát,
Akármi ért, uj fájdalommal
Tetézte kínom halmazit…

De mért ez őrült jajveszéklés?
Bocsánat, édes Istenem!
Vedd ünnepélyes esküszómat
Te tőled minden jó nekem.

E földön minden élvezetből
Nem pusztitott ki végzeted:
Hisz BENNE REJLIK már magában
A FÁJDALOMBAN élvezet.

Forrás: Remény. Szépirodalmi és művészeti folyóirat. Kiadja és szerkeszti Vahot Imre. I. kötet. Eisenfels és Emigh Könyvnyomdája Pest, 1851.