Bajza József (1804-1858): Esthajnal

 

Bájló arany fény
Csillog szelíden
A reszkető tó
Hullámain.

Fölserken a szél
Rózsák öléből,
S völgyek hüs árnyin
Zokogva leng.

Némúl az erdő,
A messze síp-hang
Reszketve nyögdel
A légen át.

Kéklő virággal
Hímzett ligetben
Rejtezve csattog
A csalogány.

Leányka édes!
Még most öledben
Elszenderülve
Mennyet lelek:

Ki tudja, holnap
Talán siromra
Leng a lenyugvó
Est bíbora.

Ah valljon e szív,
Mely hőn pihegve
Hófátyolodnak
Alatta ver,

Fog-é fölöttem
Sohajtozásban,
Mint e nyögő szél,
Kesergeni?

Forrás: Magyar költők könyve. Második kiadás. Geibel Armin Pest,  1857.

Bajza József (1804-1858): Őszi dal

 

Köd borong; száll a daru
Zúgva fenn az égen;
Száll s meleg hazát keres
Déli messzeségen;
Néki ott virít a hon,
Hol nincs tél az ormokon.

Sárga a virágbokor,
A lomb hervadandó;
a mit látsz, oh föld fia,
Hamvatag, mulandó.
Gyarló létbül a kebel
Jobb hazába esdekel.

Szív, beteg szív, itt az ősz;
Lombjaid lehulltak,
S többé földileg neked
Ők ki nem virulnak:
De ne szálljon bú reád,
Lelsz te is majd más hazát.

Forrás: Magyar költők könyve. Második kiadás. Geibel Armin Pest,  1857.

Bajza József (1804-1858): A bajnok nője

Hős fiad ha él-e,
Hol van, merre tért:
Anyja kedvesemnek!
Tőlem, ah ne kérdd.
Mondanom ha kell hogy
Halva gyermeked:
Anyja kedvesemnek,
E szív megreped.

Nézz körül a rónán,
Megtalálhatod:
Domb alá temetve
Nyugszik magzatod.
Váró hű nejéhez
Száguldó lován
Nem jött a sereggel
Vissza, harcz után.

Összejártam érte
Völgye, tért, mezőt,
S holtak közt a téren
Halva leltem őt.
Bajtársak könyeztek
A hű társ felett,
Kit korán a hadvész
Sírba fektetett.

Lakja most rideg domb,
Rajta hős-jelek,
Dárda, kopja, zászló
Búsan intenek.
A bajnok jutalma
Vérsebek, halál,
És hideg dicsőség -
Sír márványinál.

Oh mért szülte anyja
Mért a mostohát,
A ki föltalálta
A fegyvert, csatát!
Most nem volna halva
Ifju kedvesem,
Nem borongna gyászban
Sírig életem!

Forrás: Zilahy Károly: Magyar koszorúsok albuma. Írói élet- és jellemrajzok. Pest, Heckenast Gusztáv  1863.

Bajza József (1804-1858): Ébresztő

 
Ébredj nagy álmaidból
Ébredj, Árpád fia!
Fölkelt a nap, hazádnak
Föl kell virulnia.

Ellenséges hadakkal,
Vívtál ezer csatát,
Szívvéreden ezerszer
Váltád meg a hazát.

A felvirradt kor ismét
Igényli szivedet,
Vért nem  kér, csak hazáért
Égő szerelmedet.

Igényli, hogy becsüljed
Honod külföld felett,
Védd, ápold, mikkel Isten
Megáldá földedet.

A mit gyártott magyar kéz,
Nevelt a hontelek,
A mit magyar zamattal
Ihlettek a szelek:

Mi a rónák felett él,
Hegyaknában terem;
Mindaz nemes fajodnak
Erőt adó elem.

S függjön rajtad darócz bár,
S szembeszántó szinzavar:
Becses, mikor hazaért
Égő szivet takar.

Óh, nemzet, nemzet, eszmélj,
Becsüld meg tenmagad,
Gyilkold meg szolgavágyad,
Mely külföldhöz ragad!

Járj egyesült erővel,
Tégy egy szent fogadást:
Hazádnak Istenén kül
Nem fogsz imádni mást!

Te népek óczeánján
Hullámtól vert sziget,
Kit, mint elsülyedendőt,
Ezer jós emleget:

Mutasd meg a világnak,
Hogy még erőd szilárd,
Hogy ezredes fokodnak
Új ezredév sem árt.

Mutasd meg, mit vihet ki
Erős szívláng alatt
Az elszántság hatalma
És az érczakarat!

Ébredj nagy álmaidból,
Ébredj, Árpád fia!
Fölkelt a nap: hazádnak
Föl kell virulnia!

Forrás: Ezeréves Magyarország emlékfüzet iskolai használatra és a magyar nép számára. Az Eötvös-alap Orsz. Bizottság megbízásából a „Tanítók Háza” javára szerkesztette: Ujváry Béla. Lampel R. (Woeianer F. és Fiai) kiadása

Bajza József (1804-1858): Esdeklés

Ah ki adja vissza nékem
Ífjuságom napjait
S elvirúlt tündér vidékem,
Ah ki adja vissza nékem
Éltem istenálmait?
Nem lelem fel földön, égen...
Ah ki adj a vissza nékem
Ífjuságom napjait?

Bajza József (1804-1858): Sohajtás

 
Múltadban nincs öröm,
Jövődben nincs remény,
Hanyatló szép hazám!
Miattad vérzem én.

Miattad zeng panaszt
S örök bút énekem:
Sötét felhőd alatt
Ez élet gyász nekem.

Oly sok küzdés után
Örvény s hullám közűl
Segélni part felé
Egy csillag sem derűl.

Ki szívet alkotál,
S belé érzelmeket,
Szeretni lángolón
Hazát és nemzetet;

Kinek hatalma szab
Törvényeket, határt!
Oh népek Istene!
Küldj egy reménysugárt.

Bajza József (1804-1858): Apotheosis

Nyugosznak ők, a hősfiak,
Dúló csaták  után,
Nyugosznak ők, sirjok felett
Zöldel bokor, virány;

Zöldel bokor, zöldel virány,
Mert vérök öntözé,
És hálakönyek hulltanak
Az égharmat közé.

Csatájok nem volt pártcsata,
S ábrándos képzelet,
Mely dúl alkotni várait
A közromlás felett;

Mely poklok mélyiből idéz
Viszályok angyalát,
Hogy vérszinnel boritsa be
A béke hajnalát;

Hogy nyomdokán, lángvész, gyilok,
Rablás pusztitsanak,
S a század szebb reményei
Sirokba hulljanak.

Csatájok a védelmezett
Népjog csatája volt,
Melyet szent eskü, szent kötés
Ellen zsarnok tiport.

Keblökben a köz érdekek
Szerelme lángola,
Karjokba tiszta honfitűz
Szablyája villoga.

Vad kényt, zsarnokparancsokat,
Láncot nem tűrtenek,
S szabadság, te szép égi lény!
Érted vérzettenek.

Vérzettek és elhulltak ők,
De győzödelmesen;
Tettök sugára átragyog
Időn, enyészeten.

Dicsőség bájvirágai
Vérökből termenek,
S sirjokról nagy világba át
Hirszellők lengenek.

Márványlapokra tettöket
Örök betüivel
A történet komoly szavú
Múzsája vési fel.

Mint vittanak, mint estek el
Szabadság harcain,
Beszéli a vándor rege
Utódok ajkain. -

Hazájok most bús temető,
Népetlen pusztaság,
Paloták és faluk helyén
Fű nő s fenyérvirág.

Roppant zajongó városok
Utcáin hallgatás,
Sápadt nők arcán siralom,
Bánat, szivszaggatás.

Romok között erőtlen agg
Apák lézengenek,
Kik egy jövő szebb kor felől
Kétségbe estenek.

Ti gyászló nők, őszült apák,
Gyámatlan magzatok!
Elgázlott honnotok felett
Szűnjön siralmatok!

E porba omlott szép haza
Fel fog születni még,
Van biró a felhők felett,
Áll a villámos ég.

Az ész mindenható tüze
Támad föl ellene,
S a zsoldos szablyák ezrein
Győz a kor szelleme.

E síri gyászolás öröm-
Hangokká változik,
Keresztüldörgi a hazát
Kelettől nyúgotig:

S hol legtöbb honfivér lepé
A harci síkokat:
A népszabadság ott tenyészt
Legszebb virágokat.

Forrás: Magyar szavaló. Jelesebb iróink műveiből összeválogatta KÖRNYEI JÁNOS tanár. II. RÉSZ. A közép és felsőbb tanodák használatára. Pest, kiadja Lampel Róbert 1863.

Bajza József (1804-1858): Ébresztő

 
Ébredj nagy álmaidból,
Ébredj, Árpád fia!
Fölkelt a nap, hazádnak
Föl kell virulnia.

Ellenséges hadakkal
Víttál ezer csatát,
Szivvéreden ezerszer
Váltád meg a hazát.

A felviradt kor ismét
Igényli szivedet;
Vért nem kér, csak hazáért
Égő szerelmedet.

Igényli, hogy becsüljed
Honod külföld felett;
Védd, ápold, mikkel istenünk
Megáldá földedet.

A mit gyártott magyar kéz,
Nevelt a hontelek,
A mit magyar zamattal
Ihlettek a szelek;

Mi a rónák felett él,
Hegyaknában terem:
Mind az nemes fajodnak
Erőt adó elem.

S függjön rajtad daróc bár,
S szembeintő szinzavar,
Becses, mikor hazáért
Égő szivet takar.

Ó nemzet, nemzet, eszmélj,
Becsüld meg tenmagad,
Gyilkold le szolgavágyad,
Mely külföldhöz ragad;

Járj egyesült erővel,
Tégy egy szent fogadást:
Hazádnak istenén kül
Nem fogsz imádni mást!

Te népek óceánján
Hullámtól vert sziget,
Kit mint elsülyedendőt
Ezer jós emleget.

Mutasd meg a világnak
Hogy még erőd szilárd,
Hogy ezredes fokodnak
Uj ezredév sem árt.

Mutasd meg, mit vihet ki,
Erős szivláng alatt,
Az elszántság hatalma,
És az ércakarat.

Ébredj nagy álmaidból,
Ébredj Árpád fia!
Fölkelt a nap: hazádnak
Föl kell virulnia!

Forrás: Magyar szavaló. Jelesebb iróink műveiből összeválogatta KÖRNYEI JÁNOS tanár. II. RÉSZ. A közép és felsőbb tanodák használatára. Pest, kiadja Lampel Róbert 1863.

Bajza József kiadatlan kézirataiból

 

- Bajza levele Makáry Györgyhoz és „Emlékezések” című költeménye

 

Makáry Györgynek szives Baráti üdvözletét Bajza.

Ápril elsőjén 1925.

Leveledet, mint szoktam, nem vevém sok öröm nélkül, ámbár igen rövid valál; mely miatt bocsánatot nem is nyernél tőlem, hanem ha erős hittel hinném, hogy azon benned vetett bizodalmam meg nem csaland, melly szerént reménylek ennek utána tőled, valahányszor alkalom leend, nagyobb foglaltu levelet vehetnem. Névnapi kivánásodért fogadd el szives Baráti köszönetemet. Hiszem, hogy a’ népvnapi üdv-óhajtás csak az etiquette-nek szüleménye; azonban tgőled nem veszem ’s nem vehetem annak, mert Barátom vagy, ’s nincs szükséged, hogy francziás hajlongással ’s udvariasság’ tónjában járulj elém.

         Ki által jutott kezedhez a’ Schedel’ levele? Igen szeretném és kérlek érte, édes barátom, ha te, midőn Egerben alkalmad akad, írnál Schedelnek, hogy küldené hozzád Egerbe azon csomót, melyet ő már régen elküldeni akart hozzám, de nem lelt embert, a ki kihozta volna; mert én foglalatosságim miatt nem találhatok Pestre menő embert. Mindazáltal csak azon esetre kérlek erre, ha történetből akadna valamelly jó ismerősöd, mert utána való fáradozással terhelni nem akarnálak. A csomó nem lenne nagy, mintegy négy könyvet foglal magába.

         Schedeltől tegnap kaptam levelet. Írja, hogy Kisfaludy elmene Pestről, mert atyja a’ mult hónap 26-dikán meghalálozott korának 90-d. évében és csak Ápril 5-d. fog visszatérni. A’ mi tisztelve szeretett Károlyunk helyheztetése most uj fordulatot veend, melynek literaturánkba is nagy befolyása fog lenni, mert ő szép birtokban fog succedálni a’ meghalt öreg után. Kazinczy Májusra váratik Pestre, Kovacsóczy nem tudom mi kinézéssel Bécsbe megyen.

         Én tegnap érkeztem meg egy heti utazás után a Bátyám – Földváryval Déva-Ványáról, hol három repositiója volt. Ha el nem volnék foglalva levelem hosszabbra terjedne, de igy csak azon dalt közlöm veled, mivel megigértem volt, mellyet Kisfaludy az Aurorába fel nem veve.

Emlékezések

 

Midőn az est bibor piránya

Szelíd végbúcsúval köszönt,

S keblébe int a völgy magánya,

Reád emlékezem, te Szent!

 

Ha távol csillagom sötétül,

Felém arczid tündöklenek,

Tekinteted tavaszszinétül

Mosolygnak a kietlenek.

 

Gyakorta bolygom szívvirúlva

A hely kies tájékait,

Hol mennymalaszttal rám simulva:

„Tiéd” rebegték ajkaid.

 

Még ott a tó, a hattyuferdő,

Hol tündérnek festett a víz,

S az a kedvelt kis jávorerdő,

Az a szivvonzó paradíz.

 

Most is nyugkéjt leng ott a béke,

Balzamlehellők a szelek;

De szent szerelmünk bájvidéke

Pusztán gyászolva csendeleg.

 

A frigy szétt van, mellyet kötöttünk –

Ellenzék felsőbb végzetek!

Te messze vándorolsz – közöttünk

Hegyek, lapályok, tengerek!

 

Minden tájban körül ragyogdal

A pásztoróra kelleme,

Midőn ajkidról rezge a dal

S fülelt az éjnek szelleme.

 

Hang, hang után elhalva szűne,

Az elválás percz suttoga;

S ez ismeretlen honba tűne

Az egyesület csillaga.

 

Viszonlátás! egek leánya!

Derensz-e még egykor nekünk?

Melly percz, ah, melly vidék viránya

Lesz eggyesítő édenünk!?

 

A vég előtti (penultimus) versszaknak két első és a 4-dik versszaknak második verse megjobbíthatatlan rossz. Közöld gondolatidat felőle velem és közölj munkáidból is.

Élj szerencsésen, ölellek!

   A jövőGralis gyüléskor, melly Ápril 11-d. leend, lesz szerencsém veled öszve-jöhetni.

**

   Bajzának e jelen költeménye ily alakban még teljesen ismeretlen. Mint írja, a Kisfaludy „Aurórá”-jába szánta, de Kisfaludy nem vette föl. Bajza maga is érezte, hogy egy pár sor „megjobbíthatatlan rossz” benne, s azért az egészet újra átdolgozta s az új átdolgozás azután meg is jelent összegyűjtött műveiben "Emlékezés" címmel. Az itt közölt ismeretlen költemény tehát a már ismeretesnek első kidolgozása, de még nagyon is magán hordja annak a szétfolyó, légben úszó, minden realizmustól szigorúan tartózkodó stílnek minden vonását, amelynek eleinte Bajza is egyik képviselője volt. De másfelől rendkívül jellemző a költő fogalmazási módjára nézve. A részletes összehasonlításból ki fog tűnni, hogy az itt közölt költemény és a már ismeretes „Emlékezés” írása közt mennyit változott Bajza ízlése; hogy kezdett szakítani avval az iránnyal, amelynek ifjú korában Kazinczy és a német költők hatása alatt harcosává szegődött. De másfelől az is kitetszik, hogy a kritikus a költőben sem tagadta meg magát; a költemény eszméjét megtartá, csakhogy egészen új mezbe öltöztette s csupán az újkidolgozásban vette föl összegyűjtött művei közé. Az itt közlött költemény tehát leginkább irodalomtörténeti fontosságú s némi világot vet Bajza írói jellemére. Összehasonlítás végett ím itt közöljük a költeményt abban az alakban is, amint az Bajza összegyűjtött költeményeiben megjelent:

Emlékezés

 

Midőn az est bibor-sugára

Bucsúzva száll a kék hegyen,

S elcsendesül a völgy magánya,

Kedves! reád emlékezem.

 

Magamba’ bolygom néma búval

A forrás tündér-partjait,

Hol édesen reám simúlva,

„Tiéd” – rebegték ajkaid.

 

Most is vigan zug ott a csermely,

Balzamlehellők a szelek:

De a titkok tanúvidéke

Pusztán gyászolva csendeleg.

 

Az édes kínos őszi alkonyt

Bájával újra élem én,

Midőn dalod szívrázva zenge

A hársak csendes éjjelén.

 

Hang hang után szelíden elhalt,

Ütött az óra rémesen,

S szerelmi csillagunk leszálla

Viharsötétes fellegen.

 

Könyek gördültek szép szemedből,

Reszketve nyúlt felém kezed,

És elválánk némán zokogva,

És szivünk mélyen vérezett.

 

Viszontlátás, egek leánya!

Feltüntsz-e még egykor nekünk?

Mely óra, ah! mely föld vidéke

Lesz egyesítő édenünk?

 

Forrás: Képes Folyóirat - Vasárnapi Ujság tüzetekben I. kötet. Bp. Franklin-Társulat Magyar Irod. Intézet és Könyvnyomda

1887.

Bajza Vándor-ának forrása

Az Aurora 1832-iki kötete hozta Bajza A vándor című novelláját. A novella tartalma a következő:

A vándor Trencsén megye egy falujából az aranyosi vadászlak felé iparkodik. Ide érve egy tizenegy éves fiú fogadja: az aranyosi vadász Petőfalvi Gácsi András fia. A fiúval évődve Gácsinél mélabús énekét hallja, majd az asszonnyal megismerkedve ez kérdezősködésére elmondja, hogy bánatának első jegyese, Rónai Dezső, halála az oka. Szenvedélyesen szerették egymást. Rónai saját hibáján kívül gyilkossá lett, megszökött és beállott Mária Terézia seregébe katonának. Éveken át nem adott hírt magáról, s végül is bajtársai azt a hírt hozták róla, hogy Pirnánál elesett. Így lett Rónai barátjának, Gácsinak felesége, kivel már 14 éve boldog házasságban él. Időközben hazaér Gácsi is, aki a kiszolgált katonának látszó vándort szívesen fogadja és megtudván, hogy Hadik ezredében szolgált, rögtön Rónai iránt érdeklődik nála. A vándor viselkedése igen sajátságos és ő ezt rosszulléttel magyarázva aludni tér. Szobájába térve búcsúlevelet ír Gácsiékhoz, melyben felfedi, hogy ő Rónai. Mint katona porosz fogságba esett, s a hét éves háború után jegyeséről megfeledkezve, porosz szolgálatba állott s ott nyolc évig szolgált. Két esztendeje kilépett a katonaságból; most hazatérve megtudta, hogy jegyese férjhez ment és meg akart róla győződni, boldog-e? Az esetben, ha boldogtalannak találta volna, bosszút állt volna ezért Gácsin, de miután meggyőződött az ellenkezőről, céltalannak érzi életét, vagyonát Gácsiék két gyermekére hagyván öngyilkos lesz. Búcsúlevele megírása után elhagyja a házat és az erdőben főbe lövi magát. A vándor különös viselkedésétől felizgatott Gácsiné észreveszi távozását és felkölti urát is. A fegyverdördülésre az idegen szobájába sietnek, s ott a búcsúlevélből mindent megértenek.

A novella keletkezésével és értékével foglalkoztam Bajza életrajzomban (216. l.). Ugyanott adaptatiónak minősítettem az elbeszélést (214. l.) és rámutattam, hogy ugyanazt a tárgyat dolgozza fel, melyet Tennyson Arden Enoch c. költői elbeszélése (216. l).  Utaltam arra is, hogy Bajza valamennyi novelláján valami sejtelmes végzet vonul át és lírai költészetének fejlődéséből iparkodtam e végzetszerűséget megmagyarázni (189., 191., 192., 193., 196., 223.).

E végzetszerűségnek azonban A vándor-t illetőleg más oka is van; nevezetesen az, hogy forrása Houwald egy drámája. Báró Houwald Ernő (1778-1845) tudvalevőleg a német végzettragédiának Werner és Müllner mellett legkiválóbb képviselője volt. Siránkozó hangulatú, édeskésen szentimentális darabjai ugyan nem vetekedhetnek különösen Werner tragédiáival, mégis több drámája igen nagy hatást tett és jó ideig szerepelt a műsoron. A pesti és budai német színpadon is két évtized3ene át adták darabjait. Das Bild c. öt felvonásosának 1821-1840 között 21, Der Leuchtturm c. három felvonásának 6, míg Die heimkehr c. egyfelvonásosának egy előadásáról (1824. jan. 8.) tudunk.* (* Ez adatokat dr. Kádár Jolánnak köszönhetem. Hogy más hazai német színpadokon is játszották darabjait, mutatja, hogy a szomolnoki színtársulat könyvtárában hét darabjának van meg a kézirata (v. ö. Vértesy Jenő: A szomolnoki műkedvelő színtársulat könyvtára. Magyar Könyvszemle 1912. 138., 148. l.).

A magyar irodalom is érdeklődéssel fordult Houwald felé. A Magyar Tudós Társaság által 1831. május 16-án lefordításra kijelölt 71 darab közt ott találjuk A képet, 1834-ben három kötetben kiadja Szabó Dávid Houwald Elbeszélései-nek fordítását, a húszas és harmincas években a magyar színpadokon adják A képet Gaal Mihály, A fénytornyot, illetőleg A lámpástornyot Szabó Dávid és Hiri Ferenc, A hazajövetelt Bucsó Bálint, Az ellenségeket (Die Feinde) Hiri Ferenc, a Bartholomeo Caramannot, illetőleg A tengeri rablókat (Die Seeräuber) Komlóssy Ferenc és Kovacsóczy Mihály, a Fejedelem és polgárt (Der Fürst und der Bürger) Pápai István és úgy látszik az Átok áldást (Fluch und Segen) Murányi Zsigmond fordításában.* (* L. Bayer József: A nemzeti játékszín története II. k. 43., 425., 431. l. Benkő Kálmán: Magyar színvilág, 41., 43., 55., 59., 60., 68., 78., 84., 116. l. Komlóssy Bartholomeo Caramanno-jának súgókönyve megvan a Nemzeti Múzeum kézirattárában (Quart. Hung. 1704.). A Komlóssy-féle Bartholomeo Caramanno három előadása (1838 okt. 23, nov. 8. 1839 dec. 27) képviseli Houwaldot a Nemzeti Színház műsorában.* (* Ezekről Bajza is megemlékezett Játékszíni Krónikájában (Athenaeum, 1838. II. 583., 685.), de a darabról magáról nem nyilatkozott.)

Bajza Vándor-ának forrása Houwald Heimkehr-je. A darab tartalma a következő:

Wolfram erdész házában családi ünnepre készülnek. Az erdésznek születése napja van. Mostohalánya, Mária koszorút fon számára és eközben nyolc éves féltestvérével, Henrikkel, majd anyjukkal, Johannával beszélget. Egyszerre csak egy örmény kereskedőnek látszó ember lép a szobába, aki igen különösen viselkedik, vadul gesztikulál, úgy, hogy betegnek tartják. A zavaros beszélgetésből, melyet az idegen az erdészékkel folytat, lassanként kiderülnek a darab előzményei. Az asszony első ura Dorner Henrik katona volt, akivel szenvedélyesen szerették egymást és szerelmüknek egy gyümölcse is született: Mária. Azonban Dorner állhatatlan természete miatt nem tudott otthon megmaradni, hanem 18 év előtt elment világgá, és már kilenc éve hírt sem adott magáról. Miután az asszony holt hírét hallotta, leginkább apja rábeszélésére hozzáment Wolframhoz, de még mindig szereti Dornert. Az örmény azt állítja, hogy ismerte Dornert és látta elesni.

Wolfram hazaérkezik. Egy fekete hattyút lőtt, s elmondja ennek történetét. Két hím hattyú egy nőstényért vívott, s a nőstény viselkedéséből felismervén, melyik a bitorló, ezt elpusztította. E történet nagy izgalomba hozza az örményt, és észrevétlenül mérget tölt egy pohár borba, s azt Wolframmal akarja megitatni. Miután azonban meggyőződik a további beszélgetésből, hogy Johanna ebben az életben már csak Wolframmal tudna boldog lenni, hogy Mária is mostohaapjához vonzódik, maga issza meg a bort. Haldokolva felfedi magát: ő Dorner.

Nem szükséges részletezni, hogy Bajza elbeszélése és Houwald drámája miben találkoznak és miben térnek el. Mindenesetre forrásához képest itt önállóbb Bajza, mint első novellájában (Rege a hableányról), de itt is egészen a forrásból meríti az alaptörténetet, sőt megtartja az eredeti drámai menetét is, holott novellában dolgozza fel és novellájában is ott lábatlankodik, ámbár egészen céltalanul, a végzetdráma kiállhatatlan koraérett okoskodó kamasza.

Az elbeszélés minden lényeges eleme megtalálható Houwald drámájában, csak Gácsiné éneke nem. Ez az ének egészen a helyzetdalok stílusában van írva, bár a hazatérő férj tragédiájának számos népdali feldolgozása mellett nem lehetetlen, hogy valami forrásra vezethető vissza ez is.* (* E tárgykör világirodalmi feldolgozásait részletesen tárgyalja Splettstösser Willy: Der heimkehrende Gatte und sein Weib (1898 és 1899) c. munkájában.)

Bajza e jelentéktelen novellája is mutatja, hogy a német végzettragédia meglehetős hatással volt a magyar irodalomra. Ideje volna már, hogy valamelyik filológusunk külön tanulmány tárgyává tenné azokat a szálakat, melyek a húszas, harmincas és negyvenes évek magyar dráma- és novellaíróit a német romantika e szörnyszülöttéhez fűzik.

SZÜCSI JÓZSEF

 

Forrás: Irodalomtörténet 7. évf. 1918.

Bajza József (1804-1858): Apotheosis

Nyugosznak ők, a hősfiak,

Duló csaták után,

Nyugosznak ők, sirjuk felett

Zöldell bokor, virány.

Zöldell bokor, zöldell virány,

Mert vérök öntözé,

És hála könyek hulltanak

Az égharmat közé.

Csatájok nem volt pártcsata,

S ábrándos képzelet,

Melly dúl alkotni várait

A közromlás felett;

Melly poklok mélyiből idéz

Viszályok angyalát,

Hogy vérszinnel boritsa be

A béke hajnalát;

Hogy nyomdokán lángvész, gyilok,

Rablás pusztitsanak,

S a század szebb reményei

Sirokba hulljanak.

Csatájok a védelmezett

Népjog csatája volt

Mellyet szent jog, szent kötés

Ellen zsarnok tiport.

Keblökben a közérdekek

Szerelme lángola,

Karjokba tiszta honfitűz

Szablyája villoga.

Vad kényt, zsarnok parancsokat,

Lánczot nem tűrtenek,

s szabadság, te szép égi lény,

Érted vérzettenek.

Vérzettek és elhulltak ők,

De győzedelmesen,

Tettök sugára átragyog

Időn enyészeten.

Dicsőség bájvirágai

Vérökből termenek,

S sirjukból nagy világba át

Hírszellők lengenek.

Márványoszlopra tettöket,

Örök betűivel,

A történet komoly szavu

Muzsája vési fel.

Mint víttanak, mint estek el

Szabadság harczain,

Beszéli a vándor rege

Utódok ajkain.

Hazájok most bús temető,

Népetlen pusztaság,

Paloták és falúk helyén

Fa nő s fenyér virág

Kiket meg kimélt a halál,

A férfi bajnokok,

Vagyontalan földönfutók

Hazátlan vándorok.

Roppant zajongó városok

Uczáin halgatás,

Sápadt nők arczán siralom,

Bánat, szívszaggatás.

Romok között erőtlen agg

Apák lézengenek,

Kik egy jövő szebb kor felől

Kétségbe estenek.

Ti gyászoló nők, őszült apák,

Gyámoltalan magzatok!

Elgázlott honotok felett

Szünjön siralmatok.

E porba omlott szép haza

Fel fog születni még;

Van bíró a felhők felett,

Áll a villámos ég.

Az ész mindenható tüze

Támad fel ellene,

S a zsoldos szablyák ezrein

Győz a kor szelleme.

E síri gyászolás öröm-

Hangokká változik

Keresztül dörgi a hazát

Kelettől nyugotig:

S hol legtöbb honfivér lepé

A harczi síkokat:

A nép szabadság ott tenyészt

Legszebb virágokat.

Forrás: Hangok a multból – A magyar nemzet nagy napjainak emlékeűl. Összeszedte és kiadta: Két magyar honfi. Lipcse, Keil Ernő és Társa 1851. – Batthyányi Lajos, az elárult haza vértanuja, a szent harczban az oltárrá lett vesztőhelyen Elesettek hű emlékezetének, hazafijui kegyelettel szentelik - A Kiadók.