- Bajza levele Makáry
Györgyhoz és „Emlékezések” című költeménye
Makáry Györgynek szives
Baráti üdvözletét Bajza.
Ápril elsőjén 1925.
Leveledet, mint szoktam, nem vevém sok öröm
nélkül, ámbár igen rövid valál; mely miatt bocsánatot nem is nyernél tőlem,
hanem ha erős hittel hinném, hogy azon benned vetett bizodalmam meg nem
csaland, melly szerént reménylek ennek utána tőled, valahányszor alkalom leend,
nagyobb foglaltu levelet vehetnem. Névnapi kivánásodért fogadd el szives Baráti
köszönetemet. Hiszem, hogy a’ népvnapi üdv-óhajtás csak az etiquette-nek
szüleménye; azonban tgőled nem veszem ’s nem vehetem annak, mert Barátom vagy,
’s nincs szükséged, hogy francziás hajlongással ’s udvariasság’ tónjában járulj
elém.
Ki által jutott kezedhez a’ Schedel’
levele? Igen szeretném és kérlek érte, édes barátom, ha te, midőn Egerben
alkalmad akad, írnál Schedelnek, hogy küldené hozzád Egerbe azon csomót, melyet
ő már régen elküldeni akart hozzám, de nem lelt embert, a ki kihozta volna;
mert én foglalatosságim miatt nem találhatok Pestre menő embert. Mindazáltal
csak azon esetre kérlek erre, ha történetből akadna valamelly jó ismerősöd,
mert utána való fáradozással terhelni nem akarnálak. A csomó nem lenne nagy,
mintegy négy könyvet foglal magába.
Schedeltől tegnap kaptam levelet. Írja,
hogy Kisfaludy elmene Pestről, mert atyja a’ mult hónap 26-dikán meghalálozott
korának 90-d. évében és csak Ápril 5-d. fog visszatérni. A’ mi tisztelve
szeretett Károlyunk helyheztetése most uj fordulatot veend, melynek
literaturánkba is nagy befolyása fog lenni, mert ő szép birtokban fog
succedálni a’ meghalt öreg után. Kazinczy Májusra váratik Pestre, Kovacsóczy
nem tudom mi kinézéssel Bécsbe megyen.
Én tegnap érkeztem meg egy heti utazás
után a Bátyám – Földváryval Déva-Ványáról, hol három repositiója volt. Ha el
nem volnék foglalva levelem hosszabbra terjedne, de igy csak azon dalt közlöm
veled, mivel megigértem volt, mellyet Kisfaludy az Aurorába fel nem veve.
Emlékezések
Midőn az est bibor piránya
Szelíd végbúcsúval köszönt,
S keblébe int a völgy magánya,
Reád emlékezem, te Szent!
Ha távol csillagom sötétül,
Felém arczid tündöklenek,
Tekinteted tavaszszinétül
Mosolygnak a kietlenek.
Gyakorta bolygom szívvirúlva
A hely kies tájékait,
Hol mennymalaszttal rám simulva:
„Tiéd” rebegték ajkaid.
Még ott a tó, a hattyuferdő,
Hol tündérnek festett a víz,
S az a kedvelt kis jávorerdő,
Az a szivvonzó paradíz.
Most is nyugkéjt leng ott a béke,
Balzamlehellők a szelek;
De szent szerelmünk bájvidéke
Pusztán gyászolva csendeleg.
A frigy szétt van, mellyet kötöttünk –
Ellenzék felsőbb végzetek!
Te messze vándorolsz – közöttünk
Hegyek, lapályok, tengerek!
Minden tájban körül ragyogdal
A pásztoróra kelleme,
Midőn ajkidról rezge a dal
S fülelt az éjnek szelleme.
Hang, hang után elhalva szűne,
Az elválás percz suttoga;
S ez ismeretlen honba tűne
Az egyesület csillaga.
Viszonlátás! egek leánya!
Derensz-e még egykor nekünk?
Melly percz, ah, melly vidék viránya
Lesz eggyesítő édenünk!?
A
vég előtti (penultimus) versszaknak két első és a 4-dik versszaknak második
verse megjobbíthatatlan rossz. Közöld gondolatidat felőle velem és közölj
munkáidból is.
Élj szerencsésen, ölellek!
A jövőGralis gyüléskor, melly Ápril
11-d. leend, lesz szerencsém veled öszve-jöhetni.
**
Bajzának e jelen költeménye ily alakban
még teljesen ismeretlen. Mint írja, a Kisfaludy „Aurórá”-jába szánta, de
Kisfaludy nem vette föl. Bajza maga is érezte, hogy egy pár sor
„megjobbíthatatlan rossz” benne, s azért az egészet újra átdolgozta s az új
átdolgozás azután meg is jelent összegyűjtött műveiben "Emlékezés"
címmel. Az itt közölt ismeretlen költemény tehát a már ismeretesnek első
kidolgozása, de még nagyon is magán hordja annak a szétfolyó, légben úszó,
minden realizmustól szigorúan tartózkodó stílnek minden vonását, amelynek eleinte
Bajza is egyik képviselője volt. De másfelől rendkívül jellemző a költő
fogalmazási módjára nézve. A részletes összehasonlításból ki fog tűnni, hogy az
itt közölt költemény és a már ismeretes „Emlékezés” írása közt mennyit
változott Bajza ízlése; hogy kezdett szakítani avval az iránnyal, amelynek ifjú
korában Kazinczy és a német költők hatása alatt harcosává szegődött. De
másfelől az is kitetszik, hogy a kritikus a költőben sem tagadta meg magát; a
költemény eszméjét megtartá, csakhogy egészen új mezbe öltöztette s csupán az
újkidolgozásban vette föl összegyűjtött művei közé. Az itt közlött költemény
tehát leginkább irodalomtörténeti fontosságú s némi világot vet Bajza írói
jellemére. Összehasonlítás végett ím itt közöljük a költeményt abban az alakban
is, amint az Bajza összegyűjtött költeményeiben megjelent:
Emlékezés
Midőn az est bibor-sugára
Bucsúzva száll a kék hegyen,
S elcsendesül a völgy magánya,
Kedves! reád emlékezem.
Magamba’ bolygom néma búval
A forrás tündér-partjait,
Hol édesen reám simúlva,
„Tiéd” – rebegték ajkaid.
Most is vigan zug ott a csermely,
Balzamlehellők a szelek:
De a titkok tanúvidéke
Pusztán gyászolva csendeleg.
Az édes kínos őszi alkonyt
Bájával újra élem én,
Midőn dalod szívrázva zenge
A hársak csendes éjjelén.
Hang hang után szelíden elhalt,
Ütött az óra rémesen,
S szerelmi csillagunk leszálla
Viharsötétes fellegen.
Könyek gördültek szép szemedből,
Reszketve nyúlt felém kezed,
És elválánk némán zokogva,
És szivünk mélyen vérezett.
Viszontlátás, egek leánya!
Feltüntsz-e még egykor nekünk?
Mely óra, ah! mely föld vidéke
Lesz egyesítő édenünk?
Forrás: Képes Folyóirat - Vasárnapi Ujság tüzetekben I.
kötet. Bp. Franklin-Társulat Magyar Irod. Intézet és Könyvnyomda
1887.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése