Hogy is volt csak az a nóta?
Óh huzzátok, huzzátok még!
Ne ezt, ne ezt… azt a busat!
Szebbet annál sohse hallék.
Sir a lelkem, mikor hallom,
Oly ismerős minden hangja!
Hajh, ez az a százados bú,
Mely a magyar el nem hagyja.
Óh huzzátok! a gyönyörtől
Egy is részeg már a lelkem,
Vigadok is, kesergek is,
Az érzés oly nevezhetlen.
Szól a nóta, azt gondolom,
Drága gyöngyök hullanak rám,
Drága gyöngyök sokasága…
Vagy könyektől ázik orczám?
Mennyi fény és gyász egyszerre!
A nagy napok felcsillognak.
Sohse voltam ilyen gazdag,
sohse voltam elhagyottabb.
Tudja isten, mi szoritja
Egyszerre a szivem’ össze;
Elég, elég… hagyjátok el,
Az a nóta meg ne ölje.
Forrás: Képes Folyóirat - Vasárnapi Ujság tüzetekben I.
kötet. Bp. Franklin-Társulat Magyar Irod. Intézet és Könyvnyomda
1887.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése