Kányádi Sándor (1929-2018): Bántani én nem akarlak

 

Bántani én nem akarlak,

szavaimmal betakarlak,

el-elnézlek, amíg alszol.

Én sohasem rád haragszom,

de kit bántsak,  ha nem téged,

az én vétkem a te vétked,

mert akarva, akaratlan,

halálom hordod magadban,

s a fiammal, akit szültél,

halálom részese lettél,

és történhet már akármi

történhető, evilági,

oldhatatlanul köt hozzád

e magasztos bizonyosság;

világrészek, galaktikák

távolból is mindig rád

emlékeztet, ez a vétked.

Kit szeressek, ha nem téged.

 

Forrás: 123 vers a családról – Válogatta Mirk László – Kriterion Könyvkiadó, Kolozsvár

 

Kányádi Sándor (1929-2018): A ház előtt egész éjszaka

 

(Reminiszcencia)

 

a ház előtt egész éjszaka

ott állt egy terepjáró

égő féklámpával állt

mintha csak éppen akkor

érkezett volna mintha

éppen indulni akart volna

szellőztettem már lefekvéshez

készülődve kihajoltam

ki szoktam nézni mielőtt

az ablakot becsuknám és

akkor megláttam égő

féklámpával a terepjárót

nofene szaladt ki a számon

történt valami kérdezte a feleségem

semmi mondtam csak egy terepjáró

miféle terepjáró afféle

terepjáró mondtam a függönyt is

eligazítva innen is talán

látható mondtam az

ablak sarkához húzódva

innen a függöny mögül

ha éppen kíváncsi vagy rá

nem kell a szemközti háznak is

mindent látni mondtam

egy kis eltalált odalapulással

ha a megfelelő szöget elkapjuk

csukott ablakon át is

lelátni még a járdából

is egy-két arasznyit befoghat

a tekintet még örültünk-forma

is egy picit a fölfedezésnek

mert majdnem két évtizede

élünk itt a harmadikon és

mostanig még soha nem jöttünk

rá hogy milyen aránylag

megfelelően leleshetünk

vajon ott van-e még kérdezte

későbben már a paplan alól

a feleségem hogy ott van-e

tényleg megnézem ha gondolod

megnézhetem mondtam ott állt

égő féklámpával

mintha csak éppen akkor

érkezett volna mintha

éppen indulni akart volna

érdekes mondtam és

kimentem a fürdőszobába

tettem-vettem még garga-

lizáltam is mert a torkom

is mintha egy kicsit

kapart volna egy mifene

még mindig ott van

suttogta a feleségem

egy picit meg is ijedtem

ahogyan a függöny mögül

kisuttogott amikor beléptem

mellé szorultam én is

és szégyelltük mind a ketten

hogy milyen hallhatóan

ver a szívünk majd elmegy

ha megunja lefeküdtünk

vártam vártam amíg el-

alszik az asszony

akkor aztán nagy óvatosan

újra az ablakhoz lopakodtam

ott van-e még kérdezte a

feleségem s én zavaromban

azt mondtam hogy csak

az eget akartam

úgy hallottam mintha

eleredt volna az eső

és nem esik kérdezte

nem esik mondtam és

ott van-e még

ott állt égő stoplámpával

mintha csak akkor

érkezett volna mintha

éppen indulni akart volna

ott áll most is pedig

már hajnalodik ott áll

most is míg ezt a verset

kopogom mert mi mást

is tehetnék elaludnunk

már úgyis reménytelen

 

Forrás: 123 vers a családról – Válogatta Mirk László – Kriterion Könyvkiadó, Kolozsvár

Kányádi Sándor (1929-2018): Holtomig ismeretlen

 

Édeasanyja, László Julianna. Kányádi Sándor 11 évesen, 1940-ben veszítette el

 

Édesanyám emlékének

 

mennyit egy maroknyi víz,

mennyit egy vonalnyi rajz,

arcodból fölvillanthat;

holtomig ismeretlent

siratok, ha siratlak.

 

Olykor talán a málló

faldarab nyomán sejlő

véletlen-formált arc vagy;

holtomig ismeretlent

siratok, ha siratlak.

 

Máskor talán egy árnyék,

fű-, fa- vagy virág-játék,

az is rád hasonlíthat;

holtomig ismeretlent

siratok, ha siratlak.

 

Földből és őszi égből

talán fiam szeméből

naponta, minden percben;

siratlak holtomiglan,

holtomig ismeretlen.

 

Forrás: 123 vers a családról – Válogatta Mirk László – Kriterion Könyvkiadó, Kolozsvár

Kányádi Sándor (1929-2018): Naplótöredék

A fény, a fény

szuronyok hegyén villan.

Nem ilyen fényre vágytam én,

amilyen itt van.

A szél, a szél

katonaszaggal libben.

Ne fújd, ne fújd őszi szél,

amit még hittem.

A vér, a vér

agyamban vadul lüktet.

Ó, isten, isten, hogyha vagy,

segítsd meg véreinket.

(Kolozsvár, 1956. október 25, éjszaka)