Nagy Imre (1896-1942): Téli éjszaka

 
    Lenyűgöző, halálos, keserű csend. Az asszony szólal meg először:
- Emlékszik?Akkor este a színházban…
- Emlékszem.
- Miért nézett rám?
- Nem tudom. Maga miért nézett?
- Nem  tudom.
    Megint hallgatnak. Aztán az asszony:
- Emlékszik? Másodsor a vasúti étteremben…
- Emlékszem.
- Akkor is engem nézett.
- Magát. És maga engem.
- Igen és én magát.
- Miért nézett?
- Nem tudom. És maga miért nézett?
- Nem tudom.
    A csendet megint az asszony törte meg:
- Tudta, ki vagyok?
- Nem. Maga tudta, ki vagyok?
- Nem.
- A színházban ott volt a férje is.
- Igen.
- A vasúti étteremben a férjét várta.
- igen.
- Nem félt tőlem?
- Féltem. És maga?
- Remegtem.
- Miért remegett?
- Azt hittem, ez is csak álom, mint eddig minden, ami szép volt.
- Miért hitte, hogy álom?
- Mert maga szép volt. Én meg csúnya, esetlen, sokkal hitványabb, mint az ura.
- Maga szebb, csinosabb, derekabb.
- Csúfolódik.
- Annak látom.
- Hazudik.
- Annak látom.
- Mi tetszik rajtam?
- A szeme. Feketék.
- Mint a magáé.
- A lelke csillog bennük.
- Megérezte?
- Halálosan ért.
- Szeretsz?
- Imádlak.
    Estefelé volt. Egy kis legénylakás kopott tapétáján torpantak meg ezek a rapszodikus szavak, két szárnyaszegett, elfáradt, árva ember ölelkezett össze magafelett remegésben. Kinn vadul süvített a hideg téli szél, megkopogtatta az ablakot. Az ablak előtt, mint hűséges éjjeli őr, vigyázott a magányos gázlámpa, fénye, lángja erre, amarra bólogatott, a csendes utcán nem járt senki sem.

*

    A férfi megfogta az asszony hófehér kezét.
- Mér jöttél el?
- Akartam.
- Nem félsz a másiktól?
- Félek.
- Mér jöttél el?
- Akartam.
- Tudod, hogy várlak?
- Tudtam, hogy vársz.
- Egy éve.
- Ma egy éve.
- Szenvedtél?
- Halálosan.
- Vágyakoztál?
- Halálosan.-
- Tudod, ki vagyok?
- Te vagy.
- A nevem tudod?
- Te vagy.
- Nem érdekel?
- Nem. Nekem csak Te vagy, Te vagy.
- A másik bántott?
- Mindig.
- Hogy bántott?
- Nem szerettem.
- Soha?
- Soha.
- És ha megtudja?
- Megöl.
- Nem félsz?
- Nem.
- Hogy állsz most eléje?
- Sehogy. Nem megyek vissza.
- Itt akarsz maradni?
- Itt. Veled. Neked. Örökre.

*

    Hajnalban két revolverdörrenés verte fel a házat.
- Meghalt mind a kettő – suttogták a lakók.
    Az asztalon kusza írással néhány sor: 
    „Nem mertük hinni, hogy igaz.”
- Szegények – mondta egy álmából felzavart kis lány.
- Takarodjanak innen – adta ki a rendőr a parancsot.
    Az utcán kövér pihékben hullott a hó.

Forrás: Kolozsvári Szemle. Irodalmi és kritikai revü. Szerkeszti: S. Nagy László. II. évf. 48. sz. 1916. dec. 24.