Bódás János: Feltámadott!

Zeng-bong a húsvéti harang,

s mint millió fehér galamb,

újjongva röppen szét a hang

elűzni gondot, bánatot:

- Feltámadott! Feltámadott!

Tavaszi szél repes, dalol,

fű kacag az avar alól,

fa a fának, völgynek a hegy

adja tovább a szózatot:

- Feltámadott! Feltámadott!

Feslő levél erről susog

s kicsiny és nagy legátusok

viszik a nagy hírt szerteszét:

nem marad sírban a halott!

- Feltámadott! Feltámadott!

Ne sírj özvegy, árva, ne sírj,

nincs örökre zárva a sír

ölelheted még boldogan,

ki egyidőre elhagyott!

- Feltámadott! Feltámadott!

Ne sírjatok, édesanyák,

a síron túl egy új világ

öröme árad, örökké

és semmi meg nem rothad ott!

- Feltámadott! Feltámadott!

Ujjongj béna, szegény, beteg,

virulni fog még életed,

gazdag leszel, ép és erős,

jövőd Krisztusra bízhatod:

- Feltámadott! Feltámadott!

Halld meg te is, szegény magyar:

gyalázat éje nem takar.

Higyj annak, Ki örökre él,

s felkél még fényes, szép napod!

- Feltámadott! Feltámadott!

Húsvéti hit, lobogj, lobogj,

s minden szívet egy hitbe fogj,

ez a szegény beteg világ

hadd higgye már e szózatot:

- Feltámadott! Feltámadott!

Ujjongj szívem! Dalolj remény!

Él Krisztus, s benne éleké n,

nem ijeszt halál és pokol,

porrá lesz bár szívünk, agyunk,

- Feltámadunk! Feltámadunk!

Forrás: Új Idők XLVII. évf. 15. sz. Bp., 1941. – Húsvét

Bódás János: Lemondás

Erdős hegyek… Kis zeg-zugos falu.

Elment a gólya, fecske és daru.

Tegnap az első hó is leesett

s nem mehetek:

fogoly vagyok s a szárnyam is nyesett.

Itt még viharzó szenvedély se vár:

ez a falu bús, csöndes békevár.

Az ajtón túl hagytam az életet,

csak álmodom

s esténként Istennel beszélgetek.

Letörtek mind a büszke vágy-sasok,

a fellegekbe már nem járhatok.

Szalmás tetők és egyszerű szivek

várnak reám,

hogy kinjaikra halk vigaszt vigyek.

S ha a magányban fáj a bánatom,

a Balatonnak eldalolgatom

s ha éj takarja már a föld neszét,

a köd alatt

kihallgatom a sellők énekét

Nagy kétkedések láza nem zavar:

cselekszem, amit az Isten akar

s a lelkem tisztán látja már a célt:

lemondani

s elmorzsolódni lassan, - másokért.

Forrás: Napkelet 6. évf. 15. sz. (1928. augusztus 1.)

Bódás János: Te légy a gyengébb

Ha játszva  hívsz csak, nem megyek:

megköt az ős férfi-dac

s akarom: minden vágyad én legyek.

Az égnek minden csillagát

hiába lopta el szemed,

nem szédülök gyengén eléd, ne várd.

Kacagj elém májust, nyarat,

légy bár bűbájos, nagy csodát,

nemes, szép büszkeségem megmarad.

És nem megyek és nem megyek,

bár százszor is körüllebegsz

s bár szívem, lelkem jöttödért remeg.

Mégsem megyek! Torony vagyok,

galambduc, fészek, házeresz

s bennem aranyló, fényes trón ragyog

s Terád vár. Jöjj, légy benn harang,

galamb, hű asszony, szent derű

s neveltessünk meg száz boldogtalant.

Kivárlak, míg Te jössz ide,

mint fészkébe fázó madár

s mint árva, kinek nincs már senkije.

Kivárlak mozdulatlanul,

mert jössz majd, kell az oltalom:

… az ibolya is tölgy tövén virul.

Forrás: Napkelet 6. évf. 15. sz. (1928. augusztus 1.)

Bódás János: Vasúti őrház

Piros tető… fehér falak.

Egyetlen ház az ég alatt.

Rajt a világ drót-ere fut

s ő a világról mit se tud.

Kertjében száz virág fakad,

fája gyümölcstől roskatag.

Mellette vas-szekér robog,

utána kiskendő lobog.

Piros tető… fehér falak.

Sziget a zengő ég alatt.

Fölötte száz érdek rohan,

benn élnek csendben, boldogan.

Oly elhagyott! Az nagy öröm,

ha egy-egy vándor beköszön.

„Mi újság, - kérdik – éhes-e?

holnap, vaj szép idő lesz-e?”

Piros tető… fehér falak.

Rajt mennek át a sors-hadak

s csak áll, békén, gyanútlanul,

mint csöpp hangya, amely fölött

dübörgő hadsereg vonul.

Forrás: Napkelet 6. évf. 15. sz. (1928. augusztus 1.)