Ha játszva hívsz
csak, nem megyek:
megköt az ős férfi-dac
s akarom: minden vágyad én legyek.
Az égnek minden csillagát
hiába lopta el szemed,
nem szédülök gyengén eléd, ne várd.
Kacagj elém májust, nyarat,
légy bár bűbájos, nagy csodát,
nemes, szép büszkeségem megmarad.
És nem megyek és nem megyek,
bár százszor is körüllebegsz
s bár szívem, lelkem jöttödért remeg.
Mégsem megyek! Torony vagyok,
galambduc, fészek, házeresz
s bennem aranyló, fényes trón ragyog
s Terád vár. Jöjj, légy benn harang,
galamb, hű asszony, szent derű
s neveltessünk meg száz boldogtalant.
Kivárlak, míg Te jössz ide,
mint fészkébe fázó madár
s mint árva, kinek nincs már senkije.
Kivárlak mozdulatlanul,
mert jössz majd, kell az oltalom:
… az ibolya is tölgy tövén virul.
Forrás: Napkelet 6. évf. 15. sz. (1928. augusztus 1.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése