A kémény sűrün ontja szét a füstöt,
A húnyó nap bágyadtan küld sugárt,
Aranyat, bíbort, halkuló ezüstöt
S a gőz, a füst, bolondos, játszi pára
Sietve fürdik alkonyszínén a napnak,
Hisz úgyis szertefoszlik nemsokára
Bohókás, lenge lényük kint a légen…
Habkönnyű testük gyenge szél cibálja
S el-elragadva egy színes cafat
Sebesen tűn s bíborban ég az égen…
Fehér párák, sötét füstök fürödnek
A fények árján játszva, gondtalan:
Oly szépek! Hiába, színes, percnyi létük
Bár elgyönyörködtet, haszontalan;
De lent a kémény füstontó homályán
- Míg fent a nap bolond párákra tűz –
A fojtó gőzök gyilkoló hevében
Évezrektől valamit főz a Tűz…
Forrás: Napkelet 6. évf. 19. sz. (1928. október 1.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése