Mióta járok ebben a rémteli erdőben?
Én nem is számlálom már a napokat,
Sem a hetek, hónapok, évek keserves gördülését,
Úgy nyikorognak kenetlen kerékkel tovább,
Mint éjféli úton, felázott, sáros úton rozoga szekér.
Én félig ülök, félig fekszem a rozoga szekérben,
Leszállanék már, de hová, merre, mi végre menjek gyalog?
Nem tudom már, micsoda évszak van: tél-e vagy tavasz,
Nem tudom, nappal van-e vagy éjszaka,
Nem tudom, élek-e még,
Ébren vagyok-e vagy csak álmodom.
Ha ébren vagyok,
mikor jön már a boldog elalvás?
Ha álmodom, hol vár rám végre egy igazi hajnal?
Kalapomat rég elvitte a szél,
Köntösömet összetépték az ágak,
Fázom nagyon és nem lelem sehol helyemet,
Sebeim fájnak iszonyún, s mikor nem fájnak, még rosszabb
nekem.
S a rémek, a rémek, a rémek az erdőn!!
Tisztást keresek, tisztást várok, tisztást remélek,
Kicsi, egynapos, egyhetes, hónapos tisztást,
Pillanat-tisztást az évek rengetegében,
Ahol megáll a szekér, le lehet szállani róla,
Ahol mintha egyszerre elmult volna az erdő,
Megszűnt, elmaradt volna a világ,
Csak hold süt, csak vadvirágok hajladoznak alig-éledő
szélben.
Tisztást keresek, ahová kijön
Békességem rég-látott őzikéje,
S szelíd szeméből enyhén rámvetül
Valami másvilági ragyogás.
Nyomorúságom roppant erdejében,
Emlékeim tüskés fái között
Keresem, keresem a tisztást.
Forrás: Napkelet 6. évf. 17. sz. (1928. szeptember 1.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése