Felfájuló,
sajgó sebekkel,
fáradt fényű,
riadt szemekkel,
megkínzottan,
halálraverten
jaj! gályára
hurcolnak engem:
a vágyaim.
Fehér felhőkön
túlra szálltam,
Bús éjtszakák
csendjét vigyáztam.
Messze tenger
kék sugarában
az álmaimmal gondoláztam…
s most már nem tudok
partot érni.
Ó élni kéne,
élni, élni!
Segítő kezet
kérve kérni,
Sikoltó jajjal
Sírni, sírni…
Kiáltani!
Valakit hivni…
Hiába. – Nincs út
visszatérni.
Felfájuló,
égő sebekkel,
fáradt fényű,
riadt szemekkel,
elkinzottan,
halálraverten
jaj! gályára
hurcoltak engem:
a vágyaim.
Forrás: Napkelet 6. évf. 22. sz. (1928. november 15.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése