érzem ízét a fájdalomnak,
Érzem, hiába jön a holnap,
Nem találom, mi elveszett
Az életemből.
Kihullott az Idő ujjai közül
S valaki reá taposott…
Ki volt?...
Nem felel senki, csak a Hold
Néz rám s én visszanézem
S látok egy furcsa, titkos képet
Az óriási ezüstpénzen.
Istenem! Legalább tudnám: mi volt…?
Legalább hinném: utána vinném
A szívem.
Talán egy finom, aranyos tányér,
Cifrákkal ékes s benne az édes
Élet-íz…
Rémlik: ezüstből, rubin kövekkel
Díszes pohár volt s benne ficánkolt
A Mámor…
S belelopódzott vágyó szívekbe
S amíg szerettek, piros pírt festett
Arcukra
Végül kérdezem a tiszta Holdat:
Nem látta Kincsem, mely elveszett…?
Nem szólt, csak ezüst könnyeket csorgat
Reám.
Forrás: Napkelet 6. évf. 15. sz. (1928. augusztus 1.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése