Daltermő, zengő pillanat:
Mikor az első rügy fakad
Lázas, tavaszi éj alatt…
Csenget a csend, de száz sikoly
Bujkál az erdőn és síkon
Rügyeket bontó pánsípon.
Nyárról maradt, árva levél
Tar ágon tengve-lengve él:
Várja, hogy egyszer útrakél.
Télen fedte halotti mez,
De most hallja a nászi neszt:
Lázít a síp, forogni kezd.
Elönti vad tavaszi láz,
Fonnyadtan hajlong és bokáz:
A szellő lágyan fuvoláz.
Szél kapja el s holtan leperdül,
Alvó madár lágy álma rezdül:
Dal villan holt erdőn keresztül…
S e haldoklásban, vágyban, dalban
Tavasz kürtje ujjongva harsan:
S az első rügy kibomlik halkan.
Forrás: Napkelet 6. évf. 20. sz. (1928. október 15.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése