Az ajtónál megállott és derékon
kimondhatatlan lágyan hajlott hátra
és kedves kis füléhez vonta vékony
csuklócskáját, hol zizzenő, parányka
csattok kis órát fogtak csöpp fogakkal
és hallgatózott: jár-e még a kedves,
finom kis mű és kék zománcán nyargal,
futkároz-e az óratű szerelmes
vágyakkal? zárt lapon, kicsiny köröcske
rideg középpontjában ottrekedvén,
reménytelen köríven mindörökre
a változatlan éjt s napot ketyegvén… -
így állott búsan hallgatózva ottan,
finom kis ujjacskái megremegtek,
legkisebb ujját ajkaimhoz vontam,
s így szóltam: hallgass, hallgass engemet meg,
tiéd vagyok, vonj ujjaidra, apró
kis ékszer, érted, érted futkosó vágy
vagyok, kis óratűcske, kék csavargó,
mely csuklócskád körül ketyegne, órád
vagyok, zenélő szerkezet, hát hallgass,
bezárt körön körötted hogy’ kerengek,
s fogaskerékként zúgó és rugalmas
szívemmel érted, érted mint esengek!
Forrás: Napkelet 6. évf. 24. sz. (1928. december 15.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése