Mikor egy élet összeomlik,
széjjel-futnak a régi holmik.
Felvirrad rájuk gyászos reggel,
Hozzájuk nyúlnak vad kezekkel.
Jobbra, balra elvándorolnak,
Nem tudják, hol állnak meg holnap.
Kutatnak bennük kincset, aktát,
A lelküket is kiforgatják.
A leveleket összetépik,
A préselt rózsát általlépik.
És a holt lenn a sírgödörben
Összerázkódik meggyötörten.
És megcsúfolva, észrevétlen,
Most hal meg másodszor a mélyben.
Forrás: Napkelet 6. évf. 18. sz. (1928. szeptember 15.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése