Csöpp életecske, burka pár levél
s több benn a szeretet,
mint amennyi egy emberszívbe fér.
Télen még alszik, bújva, csöndesen
és várja a napot,
mikor az első fecske megjelen.
Kidugja kis fejét, kémlel, vigyáz,
(Hamis az április!)
de kicsalja a boldog lepkenász.
S már tudja, - lám a kis bimbó tanít! –
hogy adni, adni kell
s kibontogatja rózsás szirmait
s méhnek, lepkének kész a drága méz,
szellőnek illat
s a szemnek boldog, szent gyönyörködés.
Elhull a szirma, majd megjő a nyár:
ölében friss gyümölcs…
Úgy osztaná, csak alkalomra vár.
Kandi szem les rá, sok sok, új, meg új,
ő vár csak, vár tovább
s egy szomjas vándor tenyerébe hull.
Forrás: Napkelet 6. évf. 15. sz. (1928. augusztus 1.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése