Evoé, Tavasz! Oly szép ez az élet!
Az újrateremtés, - a rügyfakadás!
Pacsirta dalára rőt Pán hada éled
és cseng a berekben a víg kacagás.
Duzzad a kéreg, pattan a bimbó,
csobban a forrás, suttog a szél
s az ifjú Nap égető csóközönétől
mogorva-riadtan iramlik a Tél.
Eloszlik a felhő, csillog a harmat, -
könnyébe fürödve kizöldül a rét
s az Ember – örökre pogány-csudavárán –
föld méhibe szórja jövő kenyerét.
Aranysugarát a nap ontja pazarlón,
havas hegyek ormán villog a fény,
a völgyben, a mélyben, a fűben, a tarlón
sietve sürög sokezer pici lény.
A föld szíve dobban, a föld öle tágul,
életre fogan sok sejt-millió.
S az ébredő lét százhangú dalábul
ujjongva kicsendül: Ó, élni mi jó!
Élni tavasszal százszoros élet!
Minden új perc újjászületés.
Valóra ha válik az édes ígéret,
elhisszük, vár a beteljesülés. –
Itt a Tavasz, vidám seregével
- torka szivárvány eget hidal át, -
és zengi felénk diadalmas erővel
az élet örök győzelmi dalát!
Forrás: Napkelet 6. évf. 10. sz. (1928. május 15.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése