Néha közétek ülnek az esték
s a csók
olyan fáradtan húzódik meg a szájatok szélén,
mintha csókkal egymást sohase illette volna
ajkatok.
Néha közétek ülnek az esték
s a szeretet
olyan hűvösen vándorol fagyos szívetek közt,
mintha sohase ültetek volna egybe-körbe
anyátokgyujtotta tűzhely parazsánál.
A veriték is hasztalan volt,
mi elgyöngyözött
apátok homlokán nehéz munkában,
a közös földre:
mi haszna, -
most haragoszölden lángol a dudva
s dér csípte meg a rózsafát.
Pedig apátok holtján a feszületre meredt esküvő
ujjatok: az Isten lássa, köztünk marad a szeretet.
Azóta nem tudtok osztozni munkán,
keserűségen
és a mézen;
ha villám ver, - tiedbe sujtott,
ha láng lobban -: nem a én portám…
Forrás: Napkelet 6. évf. 22. sz. (1928. november 15.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése