Hajnalban nézem. Csend van, reszkető,
homlokát csókra nyujtja a tető
a büszke napnak, s nem hallja a neszt
a székesegyház tornyán a kereszt.
És délelőtt, ha lenn sikong a zaj
és áll a vásár s cseng a víg kacaj:
az öreg dombon mását ne keresd.
Itt lélek jár és vigyáz a kereszt.
S ha délben száz kürt zengése riaszt
pihenni embert, ki nem talál vigaszt:
itt fenn, a dombon imába ereszt
zengő harangszó s rád néz a kereszt.
S a délután, ha sok, beteg szívet
a bús korzóra balgán számkivet:
a csendes dombról engem nem ereszt
a székesegyház tornyán a kereszt.
S ha alkonyatkor fényrózsák tüzet,
száz lámpa szórja ott lenn szerteszét:
az öreg templom tornyán féltve esd
jóéjtszakát az égtől a kereszt.
Ha lenn az élet éjtszakába hull
s a bűn a mámor vánkosán lapul:
az öreg dombon mindent berekeszt
az álom és a tündöklő kereszt.
Forrás: Napkelet 6. évf. 21. sz. (1928. november 1.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése