A ház a régi még s ragyog a kémény
Barnult falán naparany, holdezüst,
De más e tűz, mely mormol most a mélyén,
S nem oly fehér, mint hajdan volt, e füst.
Ostorja nincs dőlt ágaskútja gémjén.
Eltűnt a dúc, mely az ereszen állt.
Üres a kert a tágas utca szélén,
Nem nyílnak ott mályvák, se rezedák.
És bent a ház ivók tanyája mostan,
Hol, mint fészken fióka, álmodoztam,
Apám s anyámnak áldva két kezét.
Hol Csipkerózsa várta a királyfit,
Kövér kocsmároslány ma sört kínál itt
S meghaltak mind, a drágaszép mesék.
Forrás: Napkelet 6. évf. 16. sz. (1928. augusztus 15.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése