Kemény próbára engemet,
Én Alkotóm, ne tégy!
Te húrozád föl lelkemet,
Egy érintés elég,
Hogy feljajduljon fájva
Négyhúrú asszu fája.
Lelkem kijátszott hegedő,
Sok bús hanggal tele,
Mit száz reményt eltemető
Csalódás sírt bele;
De hangja egyre teltebb,
Minél fakóbb, viseltebb.
Népemnek, melyet négy pribék
Kínpadra vont gazul,
szeretne elzokogni még
Néhány dalt vigaszul.
A hangja tisztán, mélyen
Csengne a magyar éjben.
De, ó, Uram! nehéz kezed
Ha rám sujt zordonul:
A szózatos fa megreped,
S lepattog mind a húr,
Dalát nem sírja zöngve…
Kemény próbára gyönge.
Forrás: Napkelet 6. évf. 21. sz. (1928. november 1.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése