2019. szept. 4.

Zergényi Ella: A föld rabszolgája




… És mégsem térhetek pihenni,
Ha tárt ölébe szólít majd a föld,
Nem alhatom nyugodt halálos álmom,
Túl az Időn, mely bennem már betölt.

A sorssal kötött szent szövetségünknek
Az én mulásom véget nem jelent,
Kis gyermekemben örök-sodrú élet,
Örökös rabság vár rám idelent.

Beálltam az ős Ádám-Éva sorba
A láncszem kurta szolgasorsa vár,
Embert szülve a Természethez tértem,
Multból szülve a Természethez tértem,
Multból jövőbe hord az életár.

A Halál gőgös pajzsát elvetettem,
És megbékültem hosszú harc után,
Vándor harmatcsöpp a tengerre leltem,
Magába vont az emberóceán.

Most már a szél csak hajtson, csak kavarjon,
Ezer halálon, milljó éven át,
Talán egy késő, távol unokában
Megértem majd az Óceán dalát!

Forrás: Napkelet 6. évf. 11. sz. (1928. június 1.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése