… És mégsem térhetek pihenni,
Ha tárt ölébe szólít majd a föld,
Nem alhatom nyugodt halálos álmom,
Túl az Időn, mely bennem már betölt.
A sorssal kötött szent szövetségünknek
Az én mulásom véget nem jelent,
Kis gyermekemben örök-sodrú élet,
Örökös rabság vár rám idelent.
Beálltam az ős Ádám-Éva sorba
A láncszem kurta szolgasorsa vár,
Embert szülve a Természethez tértem,
Multból szülve a Természethez tértem,
Multból jövőbe hord az életár.
A Halál gőgös pajzsát elvetettem,
És megbékültem hosszú harc után,
Vándor harmatcsöpp a tengerre leltem,
Magába vont az emberóceán.
Most már a szél csak hajtson, csak kavarjon,
Ezer halálon, milljó éven át,
Talán egy késő, távol unokában
Megértem majd az Óceán dalát!
Forrás: Napkelet 6. évf. 11. sz. (1928. június 1.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése