Így kell meghalni, ahogy én halok meg: élek!
Egy meglátott világ tüze lobog szememben.
Ó, nem halt még meg ember soha szebben,
mint ahogy én halok meg most és mindörökkön.
Mert amit akartam s lelkemmel körüllengtem:
Asszonyok, Kincsek, Tájak, Eszmék: mind enyém lett
s a vers lázában ég életnél életebben,
mihelyt kitörni hagyja testem, ez a börtön.
Akartam, hogy a minden valósága ajzzon
s tudtam: csak az álom hódít minden világon.
Valót s csudát akartam. Szörnyű volt a harcom.
Most végre hódítok s nem lebegek titokban
s mint hajnal fénye, mely a barna éjbe lobban,
oly győztes vagy Halál: dicső föltámadásom!
Forrás: Napkelet 6. évf. 18. sz. (1928. szeptember 15.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése