Megszűnt az utolsó lóvasúti ló. A modern haladás a héten kifogta az utolsó lóvasúti kocsiból a lovakat, és a közúti közlekedés kizárólagos mozgató eleme ma már Budapesten a civilizált istennyila, amely hat krajcárért engedelmesen kiszállít a Nemzeti Színháztól a Keleti pályaudvarig. A modern emberek, akiknek van érzékük a technika vívmányai iránt, e praktikus századvégiek kétségtelenül gyönyörrel bámulják a maguktól repülő, lakkozott palotácskákat, és boldog diadallal gondolnak arra, hogy hála a kultúrának, íme, már az istennyilából is szelíd háziállat lesz. Az én avult berendezésű szívemet azonban, amely meleg pietással fordul mindenhez, amit meglegyintett az elmúlás gyilkos szele, csordultig megtölti a keserűség, és gyűlölettel nézek a gőgös, fényes villamos kocsi után, amely csilingelve surran el az ablakom alatt.
Mindig megcsodáltam, de ezelőtt se szerettem, most meg éppen ádázul haragszom rá. Én ugyan belé nem ülök; mert nem tudom megérteni.A ló által húzott alkalmatossággal vitettem magamat, és vitt engem. Egy láthatatlan erő, amely úrrá lett felettem, mihelyt a házába léptem, ragad magával fénylő acélútján, sebes suhanással, és engem nem enged nyugton egy pillanatra se az aggodalom, hogy ha ez a megfoghatatlan hatalom karja visz engem, ameddig neki tetszik, ki a világból, azután belérohan velem együtt a gyilkos semmibe. Az áramban én nem bízom, a fékben még kevésbé. Nem szeretem, ha a szolgám nagyobb úr nálam, és nagy ellenszenvvel viseltetem az istennyila iránt, ha körülöttem működik.
