Szép Ernő (1884-1953): Créme D'Yvette

Egy bús kék tengert látok, hogy messze nézek én,
Ő fönn uralkodik fehér jacht födélzetén,
Vágyam kapkodja fátyolát.

Nem, most az Operában, ott ül álmatagon,
A páholyában hallgat, hattyú bíbor tavon,
A kürtök jajdulnak felé.

Ódon fehér utcán Moszkvában száll a szánja,
Prémkastélyéban reszket, szívemet kívánja,
A hó hull, mintha csengene.

Most erkélyére állt, néz a parkba, az égre,
Lankadt száját az őszben gőggel húzza félre,
Ő mindennél szebb, szomorúbb.

Pálmás teremben a gyémánt csillagos éjen
Feljő, mert ő a hold és leng az ünnepélyen,
Nézése a halálba küld.

Két szemem megvakulhat, sose lelhetem meg,
Két karom leszakadhat, nem ölelhetem meg,
Én rongy koldus megdöglök itt.