Zelk Zoltán (1906-1981): Szép Ernő

 
(Szép Ernő költő, író: Huszt, 1884. június 30. – Budapest, 1953. október 2.)

A kórház folyosóján láttam utoljára.
Élt még, de ő már nem tudta, hogy él.
Nem akarta tudni.
Jobb karja úgy csüngött a tolókocsiról,
mint egy utolsó óriási legyintés.
Felejtsük el az egészet - mondta az eltört
mozdulat -, miért emlékezzünk a világra, ha
az nem akar emlékezni ránk.
Továbbvitték.
Mielőtt a felvonóba tolták, még egyszer
visszanéztem rá.
Cipőbe, ruhába, nagykabátba öltözötten fe-
küdt, egyik, már évek óta halott szemén feke-
te üveg.
Nem temethetik el így - gondoltam akkor
-, vigyék ki a kertbe, hagyják magára, kapja
föl a szél, temesse el a szél, hiszen oly kicsiny
már s oly könnyű, mint versében a fonnyadó
falevél.
Ősz volt, a nagyvárosi rigók füttye, e ko-
rommal vert, fényből és kerti tócsák vizéből
gyúrt aranygolyó, már lehullt, előbb és szo-
morúbb koppanással, mint a vadgesztenye.