Császár Ferenc (1807-1858): Tózsák és tövisek II.

A rózsa szép virág,
Legszebb a földön,
Ha színt a hajnalarcz
Sugáritól vön.

Még szebb, ha rajta köny
Rezg drága gyöngyül,
S könyében a korány
Fájdalma könnyül.

Bimbója – zöld remény,
Öröm – virága;
De meg van átka is:
Tövises ága!

Forrás: Losonczi Phőnix Történeti és Szépirodalmi Emlékkönyv, az 1849-diki háborúban földúlt és elpusztított Losoncz város némi fölsegélésére kiadja és szerkeszti Vahot Imre. I. kötet. Pest, 1851.

Császár Ferenc (1807-1858): Számüzött szerelem

Ah nem mosolyg már, Emma, szép szemedből
E szivre üdv; - te engem nem szeretsz!
Mit nem hivél, im, már is teljesüle,
Szerelmed nélkül még boldog lehetsz.

Boldog?… De kebled boldog mint lehetne,
Bár számkiűzte pártos magzatát?
Csöndes leend az; ah de földeritni
Ki fogja annak elpusztult honát?

Most számüzöttként bolyg, oh hölgy, szerelmed,
Bolyg elhagyott, nem ismert téreken,
S csak szűm kíséri tartós bánatával,
Kiséri hiven gyászos énekem.

S ha majd kifárad, és leül pihenni,
És visszanéz, hogy lássa szent lakát,
Hogy lássa egyszer még, s talán utószor
Csöndes – magában zsarnok asszonyát.

Bágyadt fejét nem fogja fölemelni -
A bú megölte őt, és társait;
Együtt nyugosznak: szűm, dalom, szerelmed,
Egy hant boritja síruk titkait!

 Forrás:  Szivárvány Album a miskolci tűzvész EMLÉKEÜL. Szerkeszté Halászy József 1844. Az 1842 évi nyárhó 19-én tűzvész által károsult miskolciak fölsegélésére kiadta Emich Gusztáv Pesten.

Császár Ferenc (1807-1858): Számüzött szerelem

Ah nem mosolyg már, Emma, szép szemedből
E szivre üdv; - te engem nem szeretsz!
Mit nem hivél, im, már is teljesüle,
Szerelmed nélkül még boldog lehetsz.

Boldog?… De kebled boldog mint lehetne,
Bár számkiűzte pártos magzatát?
Csöndes leend az; ah de földeritni
Ki fogja annak elpusztult honát?

Most számüzöttként bolyg, oh hölgy, szerelmed,
Bolyg elhagyott, nem ismert téreken,
S csak szűm kíséri tartós bánatával,
Kiséri hiven gyászos énekem.

S ha majd kifárad, és leül pihenni,
És visszanéz, hogy lássa szent lakát,
Hogy lássa egyszer még, s talán utószor
Csöndes – magában zsarnok asszonyát.

Bágyadt fejét nem fogja fölemelni -
A bú megölte őt, és társait;
Együtt nyugosznak: szűm, dalom, szerelmed,
Egy hant boritja síruk titkait!

  Szivárvány Album a miskolci tűzvész EMLÉKEÜL. Szerkeszté Halászy József 1844. Az 1842 évi nyárhó 19-én tűzvész által károsult miskolciak fölsegélésére kiadta Emich Gusztáv Pesten.

Császár Ferenc (1807-1858): Fohász

Kincset nem esdek tőled, Istenem;

Nem csillogó fényt, pompát és hatalmat,

Nem semmit én, mit a világ is adhat:

Másért, o másért engedj esdenem.

Te egymagad légy vágyam, mindenem!

E kincs öröklő, csöndet hoz s nyugalmat;

A földi csábok árja megrohanhat,

Azt semmi vésztől nem kell féltenem.

Te légy imádó keblem hű szerelme:

Honolj szivemben kegygyel szüntelen,

Üdv s béke mindig, hol te vagy jelen.

S ha ellenem még a föld harczra kelne:

Vértem leszesz te, s győzök általad;

Hallgasd meg, Isten! hő fohászomat!

Forrás: Őrangyal. Szerkeszti Sujánszky Antal. Pesten, kiadja Emich Gusztáv 1847.

Császár Ferenc: József Nádor halálakor (1847. január 13.)

Ő élt!... Egy Nemzet megdöbbent e hirre.

Örök Jehova szólt mennyből alá:

És intve, lelke legszebb sugarának

Egyét magához felmagasztalá.

Hiába esdett trónodnál egy Ország,

Ur a magasban, hosszabb napokat?

A drága perczek megszámlálva lőnek,

S Te nem teremthetd vissza azokat!

Ötven nehéz év küzdemléke fűzve

E nagy Halotthoz a gyászágy felett.

A győzelemnek, mellyért vitt e nemzet,

Vezére volt Ő, s leghűbb őre let.

A Kárpátoktól messze Ádriáig

Egy hang zugalma terjed búsan el:

“Ő NINCS!”… A tompa zúgást millióknak

Fájdalma mélyen költi, rázza fel.

A millióknak nincsen köny szemökben;

Nincs jaj s panaszhang néma nyelvökön:

Forrása könynek, jajnak és panasznak k-

A sziv, kin által zárva, csukva lőn.

Egy Nemzet érez bút, egy Nemzet szive

Sajg, ég sebének lángérzésivel.

Ha nyitva árka könynek és a szónak:

Vért sirna, s órjás kínjajt zúgna fel!

Hagyjátok őtet némán, és könyetlen:

Fájdalma szent, mint ennek tárgya az.

Népfájdalomnak, melly illy nagy, jelenben

Nincs, csak jövőben támadhat vigasz.

Ha majd fölenyhült fásult bánatából

A dermedő sziv, s vére ujra él:

Láttok könyűt e népnél, és zokogva

Fakadni jajt Ő siremlékinél.

Ó mert feledve nem less ősi nyelvért,

Egy szebb jövőért annyi küzdelem;

De megtanitva a fiu nevére,

Hogy mig Magyar less, éljen végtelen.

S ha jönnek ismét a Föld nemzetére

Borult napok, mint jöttek egykoron:

Zarándokolni járand Ő porához,

Gyászt öltve ujra, gyászt az árva Hon.

S megáldva Őtet a szent hamvvederben,

Leesdi égből védő szellemét;

S Ő, ki szerette e Hazát siriglan,

Leküldi hozzá lelkét, őrszemét.

Forrás: Hazánk 1. évf.  9. szám – Győr, 1847. Januar 21-én, Csütörtökön

Császár Ferenc (1807-1858): Temetőben

Szent béke leng itt, kedves, síri béke,

S örök, miként az úr nagy szózata;

Kihalt az élet, s a világ emléke,

Mint lantidegnek végső hangzata.

Halotti csönd ez: a gyászfüzek ágán

Nincs egy madárka zengni éneket;

A küpreszeknek rezgő hóvirágán

A bús enyészet rajzol képeket.

Ez a kinokkal küzdött sziv hazája,

Itt lel nyugalmat szenvedés után;

Itt bére, mellyet olly epedve vára,

Győzelmet itt ül búján, bánatán.

Itt teljesül a sziv édes reménye:

Azé lehetni, kit forrón szeret;

S kit életében a sors büszke kénye

Máshoz lekötni oltárhoz vezet!

Ah, küzdök én is szörnyü kínaimmal,

Hadd teljesűlni hő reményemet,

Megérdemeltem e hont harczaimmal,

Halál! fogadd fel megtört szvemet.

Forrás: Őrangyal Pest, 1844.

Császár Ferenc (1807-1858): Őrangyalhoz

Neked hozunk dalt, keblünk hő dalát,

Zarándok-éltünk szende, hű vezére,

Ki fényt derítesz a búspályatérre,

Melly bün s erény közt visz sirunkig át.

Ki égi arczczal üdvnek hajnalát

Mosolygod bölcsönk tiszta szőnyegére,

S erőt lehelsz a küzdők lágy szivére,

S mi győzelemnek látjuk nappalát.

O lengj felettünk védő szárnyaiddal,

Lengj, és vezérelj, ovj meg karjaiddal,

Ha ránk hadával bün hoz ostromot!

Éleszd hitünket égi szent erénynyel,

Add, hogy szeressünk végig hő reménynyel

Teremts szivünkből élő templomot!

Forrás: Őrangyal Pest, 1844.