2020. máj. 28.

Kármán József (1769-1795)


Szül. Losonczon, 1769-ben. Alsóbb iskolái végeztével a bécsi egyetemre ment, hol a nagyvilággal s a finomabb társasélet hangjával megismerkedvén, Pestre tért vissza. Ő volt, ki 1793-ban, egy irói körben a messzeható eszmét: „Pestnek az irodalom központjává emelését” megpenditette. Majd a tett mezejére lépvén, Pajor tanárral, 1794-ben, megindítá „Urania” czimű folyoiratát; mely azonban, közbejött betegsége és halála miatt csak „három” évnegyedes kötetben adhatott. – Prózája a gúnyoros nemben, úgy költői dolgozatai az elbeszéletiben fényes hivatásáról tesznek tanuságot.

 

„A nemzet csinosodása” értekezéséből

- Kármán J. irásai stb. Pest, 1843. –

 

Habár sokszor hizelkedés volt is már az, de valósággal igaz, hogy valamint határink termékenyek, hazánk gazdag, ugy alkalmatos is a nagy lelkek nemzésére… Az a teljes erő, az a physica tökéletesség, az a nemes testalkotás, mely az eredeti magyart ékesíti, az a józan okosság, az a természeti itélettétel: úgy látszik, mintha ebben a szép tájékban választotta volna lakhelyét. A hasonlitás gyülölséges; de nem nemzeti büszkeség, nem is más nemzetek ócsárlása mondatja azt velem, hanem megfontolt tapasztalás: hogy a bárdolatlan magyar véghetetlen pusztáinkon egészségesebb itélettel van felruházva, mint amott a csinos külföldi az ő kevély városaiban. Nagy elsősége az nemzetünknek, a mit egy nagy tapasztalású és hivatalú férfiú előtte állított: hogy az együgyű, kába személyek a magyar drámákban azért haszna-vehetetlenek, mert ez a character nincsen a magyarban. – Van tehetség, van tehát erő a mi climánk alatt is, és talán szebb, magasabb, elevenebb, mint akárhol; de ez a jegyzés igaz, fontos és tapasztalásból merítet, hogy a mi climánk ellenséges a tudománynak. Szemeim előtt láttam én felnőni sok ifjakat, a kik hirtelen gyarapodással a tudományok utján eléhaladtak; meleg szeretetek mind annak, a i felséges, a mi szép, a mi tökéletes, gyuladt fel nálok. Nemes szomjusággal feküdtek neki az események kutfejének, a hazának nagy reménységeit láttam bennök felelevenedni… Bizonysága voltam sok külföldi iskolákat megjárt ifjak rakott és széles ismereteiknek. De alig hogy hazatértek amazok ősi mezejekre: nem tudom micsoda kimondhatlan elalélás fogta el őket. A könyvtárt fegyverek tolták ki, a szép tudományokat a vadkergetés, az elmélkedést az agarászat. Erre szemeim tanítottak! Nem lehet nem kérdezni ennek okát; és ezt, ha nem épen hazánk fekvésében kell is keresni, de csakugyan a hely környülállásiban lehet feltalálni. – Nagy, és emberinél feljebb való érdem az, a mely magányosan, mint a magas cserfa a széles téren, felségesen, mint a sugár kőszirt a tenger közepében, tud állani. Ritka érdem az, a mely a maga becsében beborítva, csupán magában találja jutalmát. Democrit Abderában – nem mindennapi jelenés… Nagy, de igen ritka az a tudós, a mely mint fülemile magános völgybe rejtezzen és a hallgatók elől elfusson, hogy torka vérzéséig énekeljen. Ellankad a törekedőbb és munkát kedvelő érdem is, ha azt örökké porba tapossák. A hol a hang varázsló édességét ne érzik, az akaratos mesterség visszavonja magát, és vagy a puszta hasadékokban huhog, vagy a varjakkal együtt krákog, vagy a mi legfájdalmasabb, rejtekében sóhajt. És egy ily sohajtás, higyétek el, égre kiáltó… A mi telekjeinken vegetáló, czimmelé és czim nélkül való földmivelők, nem értik becsét az ily érdemnek. Nem régi dolog, a hol az egész könyvtár egy házi és úti kalendáriomból állott.

 

Forrás: A magyar irodalmi tanulmány kézikönyve. Pest, 1868.

 

Bacsányi János (1763-1845)


Szül. 1763-ban, Tapolczán, Zala-megyében. Ő indította meg Kassán, Baróti- és Kazinczyal, a „Magyar Muzeumot” (1788), melyen néhány széptani értekezése, s mutatványa Ossian fordításából jelent meg. Bécsbe kerülvén, itt a „Magyar Minerva” I. kötetében (1798) Ányos munkáit adta ki, utóbb Linzben élvén, itt „Faludi verseit” (Pest, 1824.) és saját „Költeményeit" kétszer (1827 és 1835) adta ki.

 

Serkentő ének

- B. Poét. Munk. Buda, 1835. –

 

Első.

Szedjük életünk virágit,

Most, mikor még illatoznak

S a tavasz vidám szellőji

Lengedezve játszadoznak.

 

Másod.

Kert az élet; de rózsájit

Óva kell s vigyázva szednünk,

S a tövistől, hogy kezünket

Meg ne szúrja, őrizkednünk.

 

Ketten.

Szedjük óva s őrizkedve,

Szedjük hát míg illatoznak;

Míg a víg tavasz szellőji

Fürtjeinkben játszadoznak!

 

Első.

Igy lehet még, szívepesztő

Bánatinkban csendesednünk,

S balszerencsénk ellenére

Jobb reményre élemednünk.

 

Másod.

Igy lehet, bajunk felejtve,

Még örömben részesednünk,

S kertünk édes illatától

Néha szinte részegednünk.

 

Ketten.

Szedjük életünk virágit,

Szedjük hát, míg illatoznak,

Míg a víg tavasz szellőji

Fürtjeinkben játszadoznak.

 

Forrás: A magyar irodalmi tanulmány kézikönyve. Pest, 1868.

 

Szentjóbi Szabó László (1767-1795)


Szül. 1767-ben, Ottományon, Bihar-megyében. Előbb nagybányai tanár, utóbb, Biharban hivataloskodott. – „Költeményes munkáiban” (Pest, 1791) kedélyes és gyakran szép rhythmusú dalművei mint az új iskola egyik előhirnökét tüntetik őt fel.

 

A sírhalom

- M. Muzeum. Pest, 1788 –

 

Piros rózsaboltozatok!

Legyen sírom alattatok,

Ha elérem halálom.

Hullott rózsák levelével

Nyugtassa porom békével

Ama jóltevő álom.

 

Úgy is, ha volt víg életem,

Rózsák! néktek köszönhetem,

S homályos árnyéktoknak;

Most is éltem vége felé,

Ha mindenbe únok belé,

Örvendek látástoknak.

 

Rózsák! melyeket szeretek,

Nyugodjon porom köztetek,

Ha eltakaríttatom.

Árnyéktok nyugodalmába

Álljon sírhalmom magába:

E végső akaratom.

 

 

Dóris

 

Ti ligetünk pásztorai,

Myrtill kedves pajtásai!

Majd ha Myrtillt meglátjátok,

Kérlek, néki megmondjátok:

Hogy Dóris már nem fél tőle,

S nem fog elbújni előle,

Hogy jobb indúlattal tele

Nem kötődik többé vele.

 

Mondjátok, hogy gondolatom

Most mind csak rajta forgatom;

Hogy sok ezerszer megbántam,

Miólta véle úgy bántam.

Mondjátok meg, attól fogva,

Hogy őt láttam volt zokogva:

Szívem, bús zokogásánál

Kedvesebb képet nem talál.

 

Forrás: A magyar irodalmi tanulmány kézikönyve. Pest, 1868.

 

Dayka Gábor (1769-1796)


Szül. 1769-ben, Miskolczon. Előbb a lőcsei gynasiumnál, majd az ungvárinál tanárkodott. Itt érte őt 1796-ban kora halála. – Költeményeit összegyűjtve: „Újhelyi Dayka Gábor versei” (Pest, 1813) czím alatt Kazinczy Ferencz adta ki. Lyrájában részint az óda antik alakjait, részint a Ráday-féle újabb dalformákat használja.

 

A virtus becse

- Dayka versei. Buda, 1833. –

 

Voltak szerencsés napjaim, hol szelíd

Öröm követte nyomdokimat, s hevűlt

Lelkem tüzétől magragadva,

Átölelém az egész világot;

 

A hűs pataknak bús zuhanásai,

A lágy fuvalmak lengedezései

Éjféli csendben, a susogló

Ágak, az illatos hant virági

Elfogtak egyszer, s nem magyarázható

Örömbe süllyedt lelkem; eloszlaták

Keservimet, kisírtam a bút

Édes özönbe merült szemekkel.

 

Ti boldog órák! Hasztalan esdeklem1

Utánok. A bús vizözön évei

Közt semmiségbe tért időknek

Fejthetetlen zavarába dőltek!

 

Virtus! csak a te nyomdokidon lehet

Eljutni boldogságra! te mennyei

Vigságra hivtad tisztelődet,

S nem keresett örömökre vontad.

 

1) A találkozó néma és folyékony mássalhangzók előtt, a latinok módjára nála is közös a rövid hangzó, mint – Barótitól fogva – több elődeinél.

 

Titkos bú

 

Homályos bánat dúlja lelkemet.

Talán ujúlnak régi szenvedésim;

Talán tündér előre-érezésim

Rémitnek, s új lest hány a végezet.

Sirnék; de csak elfojtott sóhajtások

Emelkednek kétséges szívemből:

Csak rejtett ah, csak néma jajgatások

Váltják egymást, s a titkos bú elől.

Oh végezés! örömkönyűt nem várok,

Részt abban egy sebes szív nem vehet,

Mely önnyugtának gyilkolója lett;

De ennyi jaj, de oly keserves károk,

De az emésztő bú enyhítsen! Adj

Csak egy könycseppet méltó bánatimnak,

S azonnal hozd el végét napjaimnak, -

Vagy e sziklánál itt keményebb vagy!

 

Forrás: A magyar irodalmi tanulmány kézikönyve. Pest, 1868.