Id. Péczeli József (1750-1792)

Szül. Putnokon, Gömörben, 1750-ben. Mint író 1784-ben Voltaire „Zair” czímű tragoediájának forditásával lépett fel, kinek utóbb „La Henriade” eposzát is fordította; majd Young „Éjszakáit” és Hervey „Sirhalmait”. Különnemű dolgozataiból emlitendők még „Meséi”. Elhunyt 1792-ben.

 

Újesztendei ajándék a gazdagoknak*

- Töredék –

 

Ti, kiknek az egek áldást harmatoznak,

A sík mezők, völgyek s kertek illatoznak;

Kiknek tárházait a föld alig birja,

Melyekbe örömmel foly be annak zsirja;

Kiknek, mint a hegyről omló patak árja,

Úgy foly a sajtóktól a szőllők nektárja;

Ti, kik nem tudjátok kincseteknek számát,

Kikért szüli Ceylon minden füszerszámát;

Kiknek a csigákban drága gyöngyök nőnek,

A dolgos bogarak selyem ruhát szőnek;

Kiknek még a tél is gyönyörű rózsákkal

Kedveskedik, s vigan zengő pacsirtákkal;

Kiknek a kősziklák gyémántot teremnek,

S birtok minden jóval, mely tetszik a szemnek,

Kikért napkelettel kezet fog enyészet:¹

Ugy fárad értetek z egész természet,

Hogy míg sok sziv harczol a kemény szükséggel,

Ti birjatok minden jókkal nagy bőséggel:

Ti gazdagok! mennél több áldás száll rátok,

Az úr nevét annál buzgóbban áldjátok;

Mert minthogy kincseit tőletek nem szánja,

Háladó szivetek nagy jussal kivánja.

Rosz gyermek az, a ki annál csúfosb szókkal

Sérti atyját, mennél van hozzá több jókkal.

Ily bűnös a gazdag, ki inkább boszontja

Teremtőjét, mennél több javát rá ontja;

Elvesztvén az arany lelki szeme fényét

A veszendő kincshez enyvezi reményét.

Sőt inkább szivetek örömmel buzdulva,

Mondja közületek kiki leborulva:

„Isten! ki a földre nézel mint porszemre,

S mint csúszó féregre az emberi nemre:

Drága kegyelmedtől mivel érdemlettem,

Hogy mikor más éhes, én gazdaggá lettem?

Hiszem csak egyforma mind lelkünk, mind testünk,

Egyformán a veszély mélységébe estünk;

Mégis míg sok koldúl, más jut árvaságra,

Méltóztattál engem hivi sáfárságra,

Hogy szent példád szerint másokkal jót tégyek,

S láthatatlan orczád élő képe légyek.”

Mit ér a bőv tárház, ha úgy bé van zárva,

Hogy meg nem nyithatja az éhel holt árva?

Az oly gazdag kedves Isten s embereknek,

Ki míg él, szolgálni tud sok ezereknek

A teremtő nem néz pénzre, vagy nagyságra,

Hanem a lélekben lakozó jóságra. -

 

*) A m. költ. kkk.

1) Nyugat.

 

Forrás: A magyar irodalmi tanulmány kézikönyve. Pest, 1868.