Vályi Nagy Géza: A fenyőszál története

Fenyőfa volt. Utszéli büszke szálfa,

A nap ezüstlő port hintett reája.

Az égbe nézett ékes lomb-szemekkel.

Dacolt szélvésszel, zugó fergeteggel.

Fenyőfa volt. Kiálló, hosszu szálfa.

Egy ifju harcos arra ment s kivágta.

A szép sudárnak ágait letörte,

És zászlórudat készitett belőle…

Azután vitte vad tusák során át, -

Remegtek, hogyha tiszta selymét látták,

Dicsőség, mámor járt a nyomdokába,

Sugárzó fényben tündökölt a szárnya.

És egyszer… egyszer vész, vihar dübörgőn

Ledönté s véle ott hever a földön

A szálfa vérző, csonka hordozója

S a zászlórudból mankó lett azóta.

Mankó, amely támaszt nyújt olykoron,

Míg hű gazdája utcasarkokon

Koldulva nézte, hogy fut, hogy lohol

Az önző, lármás, rút embergomoly…

Az erdők dísze – óh, mily fájdalom –

Hányódott, nyűtt, mint dib-dáb, ócska lom,

Gyöngült, csak régi terhét birta még:

A béna bajnok reszkető kezét.

Idő telt-mult… Karácsony este lett.

A rokkant ázott-fázott, szenvedett.

Jéggé kövültek hűlt dermedt tagok –

Mit volt mit tenni? – gondolt egy nagyot:

A hősiesség bú érdemjelét:

A vastag mankót aprította szét,

Tüzet rakott s míg áradt melege,

A lángba bámult könnyező szeme…

Égett a fa… parázslón csillogott.

A kályha nyögve búvott, mormogott,

S olyan riasztó, baljós hangja volt –

Dalolt a tűz… Vajjon miről dalolt?

Forrás: Gyakorlati pedagógia. - 4. évf. 8. sz. 1938.

Szabolcska Mihály: Az árva legendája

Meghalt az édesanyja. A mostohája meg

Gyűlölettel tekint rá, szavát sem érti meg…

Ha elmereng a multon könnyfátyolos szeme:

Már vád a mostohának, - lázongás ellene!

Az uj asszony a házat uj dallal tölti be,

Azalatt szegény árva gondol a – régire.

Neki az ősi házban, ez uj kedv rut, ledér…

Neki itt csak a multak száz, szent emléke él.

A mostohának is van gyermeke, durva, vad,

Üti-veri az árvát, ennek minden szabad.

Az árvának panaszra, sírásra sincs joga,

Ostort emel rá érte a gonosz mostoha.

- Szegény kis árva titkon, ha az alkony leszáll:

Buját, baját elsirni a temetőbe jár.

Ott anyja sirján Isten csodát teszen vele:

Bübájos, édes álmot bocsát szivére le!

Bübájos, édes álmot, hittel-teli csodát,

Hogy tud temetőn, sáron, - minden halálon át:

Él, él az édesanyja, majd egyszer fölkel – és

Jaj lesz a mostohára ez a fölébredés!

Forrás: Gyakorlati pedagógia. - 4. évf. 8. sz. 1938.

Palasovszky Béla: Árpádházi Szent Erzsébet himnusza

Óh, Árpádházi Szent Erzsébet!

Tehozzád száll forró imánk,

Nyomorba, gyászba hullott néped,

Ma Téged hív, tekints miránk!

Fogadd szivednek jóságába

Elhagyott, árva népedet,

Lebegjen oltalmad palástja

Elborult életünk felett!

Óh, elhagyottak Patrónája,

Szent égi jóság, tiszta fény,

Egy koldus ország népe vár ma

Könnyekbe fuló életén,

Hogy mindennapi kenyerünket

Rózsákká változtasd át

S könnyünkön át, miket szemünk vet,

Lássunk még boldogabb hazát.

Óh, Árpádházi Szent Erzsébet,

Szeretet, jóság harmata,

Add vigaszán egy szent reménynek,

Hogy megvirrad itt valaha,

Hogy lesz itt még egy boldog élet,

Nem leszünk mindig koldusok,

És szegény, árva magyar néped

Virulni, élni, győzni fog!

Forrás: Gyakorlati pedagógia. - 4. évf. 8. sz. 1938.

Torma Sándor: Mert ők álmodnak még…

Ki ne emlékezne a régi dalokra,

vidáman nótázó, tűzpiros arcokra?

Akik a mult fátylán felénk tekintenek

s mi koszorut fontunk szent emlékeinknek,

Koszorut!... – nékik – a magyar föld porából,

a mult könnyén nyílott, csupa szív-virágból!

Keresd fel most őket, a csendes sirokat,

néma feledésbe süppedt kis hantokat!

Tépj le minden sirra egy kicsi levelet…

- megédesited ugy a kemény fekhelyet!

Szállj a hegyre, völgybe, ragyogó azurba;

kavargó folyamra s fel a Csaba-utra!..

szállj a kavernáknak sötétlő mélyére;

szállj, repülj mindenütt a Hősök szivére!

Ugy repüljön szárnyad, mint sebes gondolat,

röptöd előzze a villámgyors sasokat;

s ha minden sírt láttál s virágod elfogyott,

jöjj, jöjj vissza csonkán, ahol ez sarjadott!

Elmeséled nékünk, mit mondottak néked;

elmondod az álmot, a ragyogó szépet;

mert Ők álmodnak még most is e világról,

harci bérük jussán: Nagymagyarországról!

Forrás: Gyakorlati pedagógia. - 4. évf. 8. sz. 1938.