Tizenhárman voltak? Nem. Nem. Sokkal többen!
Vértanuk álmodnak itten minden rögben.
Kialvó csillagban, elhulló virágban,
Sok ezeren voltak, nemcsak tizenhárman.
Mert ugy volt rendelve már sok idő óta:
Minden magyar lángnak eltiprás a sorsa.
Ha egy csillagunknak merészebb volt fénye,
Elrabolták tőlünk, s rátűzték az égre.
Mennyi vesztett remény, mennyi halott álom!
Bitófa Aradon, hóhérbárd Ujváron.
Minden magyar vágynak halál volt az ára,
Nincs még egy nemzetnek ennyi Golgotája.
De bitófák tövén a láng ujra éledt,
Mert árnyék a halál, de örök az élet.
Zsarnokok hatalmát az idő megőrli,
De eszmét nem lehet halállal letörni!
Tudjátok, kik voltak? Lángcsóvák az éjbe,
Eltiportak egyet? Száz gyult ki helyébe!
Most fölöttünk égnek. Sok ezernyi csillag, -
Arról álmodoznak, hogy egyszer megvirrad.
Hogy a magyarnak is jobbra fordul sorsa,
Magyar szivverésért nem jár már bitófa.
Babért kap a derék és nem hóhérbárdot,
Szabad lesz álmodni végre – magyar álmot!
Ragyog az emlékük, mint a csillag este,
És mi hajtott fejjel nyomukat keresve,
Mikor a zaj elhal, mikor lelkünk szól csak,
Megköszönjük nékik, hogy mieink voltak.
Tizenhárman voltak? Nem. Nem. Sokkal többen.
Vértanuk álmodnak itten minden rögben,
Kialvó csillagban, elhulló virágban,
Sok ezeren voltak, nemcsak tizenhárman.
Forrás: Gyakorlati pedagógia. - 4. évf. 7. sz. 1938.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése