Közel az erdők aljában,
Fényes, uri palotában
Élt egy szelid őzike.
Kiskorától ott nevelték,
Simogatták, dédelgették,
S nagyra nőtt a kicsike.
Ki-kisétált a közelbe,
A füvecskét ott legelte,
Nagyon izlett az neki.
Elbarangolt, de estére
Gazdájához visszatérve,
Szállását meg nem veti.
Izlett a hegy gyönge füve,
Tetszett a fenyves sürüje
S maga a hüs levegő.
Addig járta: megszerette,
Az erdőt nyakába vette,
S nem tért vissza többet ő.
Ha beszélni tudott volna,
Bizvást feltehetni róla,
Hogy szó nélkülem szökik.
Egy este magába szállva,
Az ablak alatt megállva,
Igy szólt volna tán nekik:
Köszönöm jószivüségtek!
Ez a szép ház a tiétek.
- Az én házam a vadon,
Odacsábít a természet,
Itthagyom a puha fészket,
Ott élhetek szabadon!
Forrás: Gyakorlati
pedagógia. - 4. évf. 3. sz. 1938.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése