Kincses Kolozsvár, Erdély lágy ölén!
Ugy érzem, most is enyém vagy, enyém!
Arad! magyar sziv gyászos temploma!
Téged sem feledhet bus szivem soha!
Versec! Temesvár! bájos Délvidék!
Sirva tünődöm, láthatlak-e még?
Komárom! Kassa, szent városok!
Szivem értetek s Pozsonyért zokog!
Ó, Igló, Lőcse! Tátra gyöngyei!
Értetek hullnak szemem könnyei!
Köröskörül ellenség lett az úr,
S magyar testvérünk ott maradt rabul.
Magas hegyormok! mély tengerszemek!
Szivem értetek ugy fáj, ugy remeg!
Ha vissza nem nyerhetnélek sohsem,
Megrepedne tán szegény, bus szivem.
De mint pásztortűz vak éjtszakán,
Színes szivárvány vad vihar után:
Felcsillan a remény bánat éjjelén…
Ébredj magyar! Parancsszóra ne várj!
Hisz rabtestvérünk szivrepesre vár!
Az elrablott, lopott tündértájakat
Ellenség kezén hagyni nem szabad!
Szólalj meg hát harsogó trombita!
Indulj már, indulj, hős magyar baka!
Megálljatok!... Ne még! ne még!
Segitséget küld talán az ég!
Ne hulljon már több drága honfivér…
Rabtestvérem, türj, higyj és – remélj!
Forrás: Gyakorlati pedagógia. - 4. évf. 5. sz. 1938.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése