Isten, ki szemedet mindig nyitva tartod,
Még a féregtől sem fordítod el arcod,
Látod a jövendőt csak ugy, mint a multat.
Nemzeteknek sorsát intézed egedbül,
Vezeted napfényen, árnyékon keresztül:
Függjön tekinteted a mi bus hazánkon,
Minden porszemére Tőled áldás szálljon!
Te tudod legjobban: drága föld ez nékünk,
Minden talpalatját megáztatta vérünk.
Őseink porából fakad itt a fűszál,
Végig a levegőn az ő sóhajuk száll.
Századok keservét hordozza a szellő,
Magyar-gyász az égen a fekete felhő,
Tisza, Duna, Sajó könnyeinkből támadt,
Ó, nagy Isten, áldd meg a mi szép hazánkat!
Forrás: Gyakorlati pedagógia. - 4. évf. 5. sz. 1938.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése