Két könnycsepp egyszer messzegördült,
És vándoroltak szótlanul.
A csillagok figyelték őket
S fűszálacskák a hó alul…
És mentek, mentek, mendegéltek,
Bejártak várost és falut,
Virrasztott fénylőn az egyik,
Mikor a másik elaludt…
Egy éjtszakán, gyémánthegy ormán
A két kis könnycsepp egybefolyt…
Ott tudtam én meg: ez a két könny
Az édesanyám könnye
volt…
Egy sóhaj szállott éppen arra:
„Ne fázzatok hát többet itt!”
Szóltam é a sóhajra tettem
Az édesanyám könnyeit.
És szállt a sóhaj messze, messze,
Az égig szállott föl velük,
Honnét a hold küld halkuló fényt
S a csillagok édes derüt…
És én csak néztem, néztem őket,
S befont a hűs éj illata, -
- Ma már az a két egybefolyt könny
Az egem legszebb csillaga…
Forrás: Gyakorlati
pedagógia. - 4. évf. 4. sz. 1938.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése